Sok izraelinél betelt a pohár – sorra mondják le a Netflix-előfizetéseiket

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Sokan azt remélik, hogy a streaming-óriás lépéseket tesz annak a filmnek az eltávolítására, amely az IDF katonáit palesztinok kivégzésével vádolja.

Sok izraeli felháborodását fejezte ki és lemondta Netflix-előfizetését, miután a streamingplatform csütörtökön bejelentette, hogy elérhetővé teszi a „Farha” című filmet – amely egy palesztin család izraeli katonák általi kivégzését mutatja be.

A filmet a jordániai rendező, Doreen J. Salam rendezte, és a Nakbát („katasztrófa” arabul, ami a palesztinok számára Izrael állam megalakulását jelenti) állítja a középpontba. A filmben látható egy 15 perces jelenet is, amelyben izraeli katonák lemészárolnak egy palesztin menekült családot, köztük egy egyéves csecsemőt.

„Több mint két év előfizetés után úgy döntöttem, hogy lemondom az előfizetést, mivel a Netflix támogatja az Izrael-ellenes filmet” – írta egy streamelő.

„Nem tudok előfizetni egy olyan oldalra, amely támogat egy ilyen sokkoló filmet, amelyben az [izraeli] katonákat aljas, szív és emberség nélküli gyilkosokként ábrázolják”

– írta egy másik csalódott előfizető.

„Remélem, hogy az izraeliek tömeges lemondásai ráébresztik a Netflixet, hogy hibát követett el a film megvásárlásával, és megváltoztatja az ezzel kapcsolatos döntését. A kritikának mindig van helye, de csak ha objektív, valós eseteken alapul”.

Izrael-ellenes propagandafilmet tűz műsorára a Netflix

A jordániai film egy 14 éves palesztin lány történetét meséli el, akinek faluját megtámadják az izraeli erők, akiket civilek kivégzésével ábrázolnak

Az Izraelben népszerű modell és influenszer, Nataly Dadon szintén úgy döntött, hogy csatlakozik a többiekhez, és lemondja Netflix-előfizetését.

„A lemondás oka: Értékek a luxus előtt!!! Szóval, mint azt már mindenki tudja, és én is posztoltam ide a héten, a Netflix kiadja a ‘Farha’ című filmet, aminek láthatóan egyetlen célja, hogy növelje a zsidó emberek elleni antiszemitizmust. És nem ez az egyetlen Izrael-ellenes sorozat, ami helyet kap a Netflixen” – írta az Instagramon.

„Van valami nagyon cinikus és fájdalmas egy olyan film megjelenésében, amelynek célja, hogy kegyetlen és könyörtelen népként mutasson be minket.

Mi, akik az utcára vonultunk táncolni és örülni, amint az ENSZ 1947. november 29-i döntése megszületett, akkor még nem tudtuk, hogy itt átkozott csaták elé nézünk, és egy olyan háborúba keveredtünk, amelyben minden fél súlyos veszteségeket szenvedett, de a zsidó nép soha nem cselekedett kegyetlenül, nem hajtott végre tisztogatást, nem gyilkolt ártatlan embereket ok nélkül és merő kegyetlenségből!” – folytatta.

„Nem mi vagyunk azok, akik a családokat a gázkamrákba tették, nem mi vagyunk azok, akik végignéztük és üldöztük, nem mi vagyunk azok, akik megerőszakoltuk és meggyilkoltuk!

Ennek a sokkoló filmnek nincs más célja, mint a zsidó nép ellen gyűlöletet kelteni, és ezúttal 222 millió előfizető előtt!”

– tette hozzá a modell.

Végre kiderült, hogy mikortól lesz látható a Fauda új évada a Netflixen

A népszerű izraeli sorozat egyik társszerzője személyesen jelentette be a pontos dátumot.

“Sok izraelinél betelt a pohár – sorra mondják le a Netflix-előfizetéseiket” bejegyzéshez 25 hozzászólás

    • A magyar ellenzek szerint (es szerintem, sot a nyugati vilag szerint is) MO-on egy olyan rendszer van, amitol Huldai felti Izraelt. Izraelben egyelore a hatalmi agak (rendorseg, birosag, ugyeszseg, stb.) fuggetlenek, ami MO-on mar nem mondhato el. Az is igaz,hogy az izraeliek nem nagyon foglalkoznak MO-gal, mig nehany antiszemita, tortenelem hamisito, Izrael gyulolo magyar folyamatosan itt koszal es mocskolodik.

      • A ballib ellenzék a választások előtt , közben , valamint után is szépen leszerepelt.
        A ballibek legjobbja MZP lett. Ámokfutása azóta is tart. Legközelebb négyötöd lesz.
        Az ellenzéki összefogás még kisebb városokat is képtelen irányítani.
        Sőt !
        Még budapesti kerületeket sem. Csak a marakodás megy , lopna mindegyik.
        Ha az egyiknek egy kicsit több jut , a többi azonnal fellázad ! De fel ám.
        Egyetlen egy sikeres városvezetést sem tud mondani , hiába is keresne.
        Ön rá merne bízni ezekre egy országot ? Ha igen , viheti őket ! Mind. Akár azonnal.
        A többségüknek az állampolgárság megszerzésével sem lesz gondja.
        Igazi sikertörténet lenne ! Vagy nem. Szerintem ki kellene próbálni. Ott is.
        Az , hogy a belpesti zsidóság csak ilyen címeres gazembereket és szánalmas hülyéket
        tudott adni a magyar politikai életnek , természetesen mi más lenne , mint antiszemitizmus.
        Ezzel el lehet intézni a kérdést elég gyorsan. A következő választás után meg lehet csodálkozni.
        Ennyit a jelenlegi helyzetről , ami nem fog változni. Vagy csak rosszabb lesz. Csak szóltam.
        Izraelben az állam és az egyház szétválasztása nem történt meg. Ennyit a hatalmi ágakról.
        Nem is fog megtörténni.
        Az ottani függetlenségre szép példa a Netanjahu ügy. Szinte minden benne van.
        Nem vagyok a csapat rajongója , az azért sejthető , de ez tényleg undorító volt.
        Semmiségekkel betámadni , kizárólag politikai okokból ? Mert ez történt.
        Természetesen Izrael erősen foglalkozik Magyarországgal.
        A szavazások pl. az ENSZ-ben , az EU-ban nem véletlenek ám ! Van itt együttműködés.
        A történelem meghamisítása egyre nehezebb lesz , mert mindig kiderül valami apróság.
        Izrael egyre nehezebben tudja magát eladni ártatlan áldozatként. Hiába a propaganda.
        Nehéz úgy a holokausztot eladni , hogy közben embereket égetnek el fehér foszforral.
        Itt ostoroznak mindenkit , hogy milyen sokan örültek akkor , mikor elvitték a zsidókat.
        Közben élő , egyenes adásban mutatják azokat a zsidókat , akik kiülnek a dombtetőre.
        Karosszékből , kényelmesen nézik Gáza bombázását , ujjonganak egy jó találatnál.
        Vagy táncra perdülnek , mikor a WTC-be csapódnak be a repülőgépek … :((

    • Le a kalappal.
      Rendkívül pontosan méred be a moderátor tűrőképességének a határát és el is mész addig a határig. Ott azután bedobsz egy szaftos gumicsontot, amit a hozzászólók hosszan rágcsálnak.
      Az elismerő szavak után egy aprócska elmarasztalás :
      Te nyilván nem vagy egy ostoba fajankó.
      A törzskocsmádban igen érdekes alakokkal tartasz fenn gyümölcsöző kapcsolatot.
      Olyan szimpatikus alakokra gondolok, mint a Voltaire nick-nevű hozzászóló, akinek a magvas gondolatai közül egy rá jellemzőt idézek : https://uploads.disquscdn.com/images/b5c1e6817931f045316539b615d5cab47ee416f06bb6f3f096c5a9cea0cac73c.png
      A Sepp Dietrich nick-név tulajdonosa is méltó a figyelemre : https://uploads.disquscdn.com/images/c1a24d1ad70ae26b1ef807000ba689db7d64c37dea0a9790efb042b36f3fe18f.png
      Ennek a rövid tárlatnak a sztárja az LightGravity nick-nevű jószág, akinek egy koncentrációs táborba hurcolt és ott elhunyt 15 éves lányról a következő jutott az eszébe : https://uploads.disquscdn.com/images/cc7a5438593d0c34c131580086627dfef76c08dbcc1f7ec54540fc22d7230bf5.png
      Ez a hozzászóló kevésbé ötletes hozzászólásaival is nagyot alkot : https://uploads.disquscdn.com/images/25a243c810c9db477b721141ab6d0af756cc7124cb02149f602e6374aef62bce.png
      Aki ilyen alakokkal képes egy tálból cseresznyézni, az vagy olyan korlátolt barom, mint ezek, vagy olyan aljas, mint te.

      • Menjünk szépen végig a felvetett kérdéseken ?
        Horthy megítélése egyik oldalon sem egységes. A hazafitól a gazemberig terjed a minősítése mindkét oldalon.
        Ennyiben egységes a történelemszemlélet. Még a történészek is vitatkoznak róla. Száz év múlva is. Talán.
        Szinte minden vele kapcsolatos tényt vitatnak.
        Félig üres az a pohár , mondja az egyik oldal. De félig teli van , mondja a másik. Igazság soha nem lesz.
        A napló és a golyóstollal írt bejegyzések sztorija legyen a történészeké. Egyszer kiderül , mi az igaz belőle.
        Eddig még nem olvastam hivatalos nyilatkozatot a témában. Független szakértő nem vizsgálta meg.
        Pedig elég lenne egy pártatlan vizsgálat , hogy eloszlassa a szóbeszédet. Ami valahonnan csak elindult.
        Vagy vegyék ki belőle az utólag betoldott dolgokat. Töredékek is jellemezhetik azt a kort. Elég jól.
        Viszont ! Itt is lehozták , hogy nemrég meghalt a barátnője. Ezt a titulust többen is viselték , egyszerre.
        Pedig a naplót éppen azért írta , mert nem volt barátnője. Legalább a saját legendáriumot illene ismerni.
        Tiszta szégyen , hogy mindenki csak hivatkozik rá , a végén meg kiderül , hogy csak én olvastam el ?
        Végül jöjjenek a műalkotások. Erősen provokatív alkotások esetén mi a teendő ?
        Vegyük a ballib receptet , ami közismert és bevált ? Csak most fordítsuk meg ? Roppant érdekes lenne.
        De mi is ez ?
        Végy egy jellegzetesen belvárosi arcélű rajzolót. Rajzoltass vele valami ” vicceset ” .
        Lehetőleg valami olyasmit , ami felháborítja a vallásos , vagy csak egyszerűen tisztességes embereket.
        A felháborodás esetén kezdjünk el vitázni ! A művész jogáról , az alkotói szabadságról , meg effélékről.
        Mondjuk azt , hogy csupán a származása miatt támadják , mert ezek már csak ilyenek. Mindig ilyenek.
        Ilyenek voltak régen is , nem értik a viccet , a tréfát. Ezek a humortalan senkik akarják megmondani ?
        Ne már ! Majd mi ! Mi vagyunk azok , akik eldöntik , mi micsoda. Ez például humor.
        Kritika még a saját táborból sem jöhet , még annyi sem , hogy ezt talán nem kellett volna.
        Kicsivel később , ha már jól kiszórakoztuk magunkat , a rajzolónak adunk valami díjat. Mert az jár !
        Valami jól csengő legyen , valami sajtószabadságos , vagy efféle. Meg hozzá egy kis pénz is !
        Hogy egy következő alkalommal ismét örömmel vállaljon el egy ilyen munkát …

  1. Semmi értelme nincs az előfizetésekkel támogatni egy olyan céget amelyik aljas és hazug propagandát tol.

  2. Vannak, akik fellepnek az antiszemitizmus ellen. Ennek a forumnak a szerkesztosege viszont minden problema nelkul helyet ad olyan antiszemita formedvenyeknek, mint pl. MES hozzaszolasa. Csak egy apro morzsa: „Nehéz úgy a holokausztot eladni , hogy közben embereket égetnek el fehér foszforral.”

    • Ha a szerkesztőségre bízzuk a szemét-eltakarítást, akkor ezzel felhatalmaztuk a moderátort arra, hogy bármikor, bármit, indoklás nélkül zárjon ki.
      Vannak olyan eszközök, melyek segítségével ki-ki megteremtheti a számára elegendően higiénikus környezet.
      Például :
      – Nem állunk le az ilyenekkel vitatkozni, legfeljebb közöljük vele a róla kialakított véleményünket.
      – Letiltható a tolerálhatatlan hozzászóló.

      • 1. Vizet predikalsz es bort iszol :-))
        2. Nem az en dolgom a hozzaszolasok moderalasa, erre valo a szerkesztoseg. De ennek az ujasagnak mazochista szerkesztosege van. Erdekes modon a szelsojobbos, antiszemita forumokon egyetlen zsido, kulonosen izraeli hozzaszolot nem talalsz. Igy, ha olvasod ezeket a forumokat, az a benyomasod, hogy ez MO., ami engem kevesse zavar. De az, hogy egy zsido forumon, a hozzaszolok egy jelentos resze mocskolodik, hazugsagokat ir, sertegeti a zsidokat, es mindezt nyugodtan megteheti, a szerkesztoseg nagyfoku impotenciajara vall. Bennem felmerult egy masik lehetoseg is, ami nagyon szomoru lenne: a szerkesztoseg anyagilag erdekelt az olvasok, ertsd a hozzaszolasok szamanak noveleseben, es erre alkalmasak az antiszemita provokaciok. Ha ez az igazsag, akkor csak szegyellni tudom magam a nevukben. MES, mint a Neokohn hajtoereje…

          • Arra celoztam, hogy te is rendszeren folytatsz dialogusokat ezekkel a nyilasivadekokkal. Es fenntartom a kifogasomat a szerkesztoseggel szemben, nekik kellene foglalkozni a problemaval. Valamiert ez nem erdekuk….

          • Én már rég kiszálltam a mókuskerékből. Számomra az európai antiszemitizmus már csak mint szociálantropológiai jelenség érdekes. Tőlem Mess és a hozzá hasonlók rekedtre zsidózhatják magukat. Amikor egy ilyen díszpinttyel beszédbe elegyedek, akkor csak az antropológus kíváncsisága vezérel. Amint kifacsartam a zöld- vagy barna citromból a levet, zárom a társalgást.

          • Remelem meggyozted magad :-)))
            En sem foglalkozom az ongyilkossag gondolataval, sot MES es tarsai csak megerositenek abban, hogy nagy hiba lett volna koztuk leelni az eletemet.
            De mivel erdekel MO es ez a forum, sajnalatos, hogy ennyi mocsok arasztja el.

          • Nekem vannak barataim MO-on, ok peldaul erdekelnek.
            De visszaterve a szocialantropologiai vizsgalodasodra, az is visszaut: barmit irsz MES-nek, a valasz mindentol fuggetlenul valami verlazito hazugsagdomping, mocskolodas, ragalomhadjarat, stb. El nem tudom kepzelni, milyen erzest kelt ez a lap munkatarsaiban, akiknek ez a forum affele sajat bebi kene legyen.

          • Természetesen a Magyarországon élő húgom és az ő fia, a köztiszteletben álló rabbi érdekelnek de ennek semmi köze az általuk választott lakhelyhez.

          • Semmi koze? Ott elnek, ezekkel az emberekkel korulveve. A barataim postaladajara az Ujlipotvarosban azt irtak, hogy „zsidok takarodjatok”. Letoroltek, ujrairtak. Szamomra MES fontos indikator evvel a kulturaval kapcsolatban.

          • Meglehetősen sok magyar zsidóval(1) beszéltem a magyarországi antiszemitizmussal fennálló együttélésükről.
            Az identitásukat őrzők zöme szerint az antiszemiták pontosan annyira veszélyesek, mint az állatkerti oroszlánok; felfalna a nyavalyás, de hiába erőlködik, a kerítés elég magas.
            Az asszimilánsok zöme hallani se akar a témáról. Reméli, hogy a piszére plasztikázott orra, a szép magyaros családneve, a nyakában lógó kereszt és a mimikri egyéb kellékei majd meg fogják menteni őt és a családját abban az esetben, ha az antiszemitizmus – ami nincs is/marginális/a kormányzó úr ezt nem engedné – elszabadulna.
            Beszélgető partnereim – szinte kivétel nélkül – köszönték az érdekükben kifejtett munkámat, és egyben javasolták, hogy lazítsak. Melegen ajánlották, hogy keressem meg az elgurult gyógyszeremet, és napi 24 órát fordítsak gumidominózásra.(2)

            ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

            1. Az igénytelenebb antiszemiták szerint magyar zsidó az egy okszimoron. Csak magyarországi zsidók léteznek.
            2. Az ötlet jó, de én inkább rájuk
            https://uploads.disquscdn.com/images/2afa42eb66b28f73b9c707d78abcdcf748bc7c3cb636d33a3d1d7678aca425bd.jpg támaszkodok.

          • A tema erdekes es sajnos aktualis. Szerintem megerne egy szemelyes beszelgetest, javaslom az en macskaim tarsasagaban. Most eppen Angliaban vagyunk csaladlatogatason, de ha hazaerkezunk, majd jelentkezem.

          • Érezd jól magad!
            Karcsinak add át üdvözletemet és egyben kérd meg a nevemben, hogy legyen Izrael királya is, mivel a hazai kínálat nagyon nem kielégítő.