Obama aggódott, ha Biden lesz az elnök, az „rendkívül fájdalmas” lesz

Barack Obama és Joe Biden között olyan „feszült volt a viszony”, hogy Obama második elnöki terminusában nem is vele akart indulni – derül ki egy új könyvből származó részletből, amelyhez a Daily Mail jutott hozzá.

Obama azt fontolgatta, hogy akkori alelnökét, Joe Bident Hillary Clintonra cseréli – olvasható Gabriel Debenedetti The Long Alliance című könyvében. Obama végül kitartott Biden mellett, bár dühös volt alelnöke azon döntése miatt, hogy elkotyogta, hogy a kormány támogatja a melegházasságot, amit Obama szeretett volna bejelenteni.

Biden tette „árulással volt egyenlő” és „annak példája, hogy Biden megpróbálta magát az elnök elé pozicionálni” – áll a könyvben, ahogy az is, hogy Obama elnöki stábjának tagjai „nem bízhattak abban, hogy Biden csak a neki szánt szöveget mondja el”.

Biden ezzel szemben azt mondta, hogy „nem fog megalázkodni ennek a fickónak”, utalva Obamára, mert „a férfiúi mivoltom nem alku tárgya”.

Bár a mainstream média évekig azt állította, hogy Obama és Biden közt kiváló a viszony – az NBC News még „életre szóló barátokként” jellemezte a két politikus kapcsolatát – az idők során egyre több jel kezdett utalni arra, hogy Obama és alelnöke között nem felhőtlen a viszony.

„Ne becsüljük alá Joe azon képességét, hogy elb@sszon a dolgokat”

– mondta Obama egy demokrata képviselőtársának egy hotmic, azaz bekapcsolva maradt mikrofon tanúsága szerint a 2020-as előválasztás során, sőt arra is felszólította Bident, hogy ne induljon a 2016-os választáson, ismét kifejezve támogatását Clinton mellett.

Miközben 2012-ben arról szóltak a pletykák, hogy Obama ejti Bident, számos médiaforrás elvetette ezt a lehetőséget.

A könyv szerint Biden és Obama között a rossz viszony még akkor kezdődött, amikor először találkoztak.

Szenátorként Obama úgy gondolta, hogy Biden „leereszkedő”, és arról panaszkodott, hogy a leendő alelnök hajlamos „fecsegni, aminek nyilvánvalóan minden percét élvezte”.

„Lőjj le! Engem. Most” – írta Obama egy munkatársának, amikor Biden beszélni kezdett.

Amikor Biden 2020-ban elindult az elnökválasztáson, Obama aggódott, hogy korábbi alelnöke nem alkalmas a feladatra. Obama úgy vélte, Biden „fáradtnak” tűnik – olvasható a könyvben -, és aggódott, hogy Biden-indulása „rendkívül fájdalmas” lenne Amerikának.

Az átlagember démonizálása

Biden szerint a legnagyobb veszélyt Amerikára nem Kína vagy Oroszország jelenti, hanem Trump szavazói. Hajdú Tímea publicisztikája.