Az USA antiszemitizmus elleni megbízottja még Szaúd-Arábiába is ellátogat

Deborah Lipstadt, az Egyesült Államok megbízottja az antiszemitizmus elleni küzdelemben, a Közel-Keletre, köztük Szaúd-Arábiába, az Egyesült Arab Emírségekbe és Izraelbe látogat.

„Lipstadt az alapvető fontosságú Ábrahám-egyezményekre építve igyekszik a vallási toleranciát és a térség országainak kapcsolatait erősíteni, ugyanakkor küldetésének része a félreértések és bizalmatlanságok leküzdése is”

– áll az amerikai külügyminisztérium által csütörtökön kiadott nyilatkozatban.

A vasárnap kezdődő körút célja, az amerikai külügyminisztérium szerint, az országok közti kapcsolatok normalizálásának népszerűsítése, Joe Biden amerikai elnök látogatásának előkészítése.

A megbízott a kormányzatok és civil szervezetek vezetőivel és tárgyalópartnereivel találkozik majd, akikkel, „a folyamatban lévő közel-keleti változások” mellett az antiszemitizmus leküzdésének fontosságáról is beszélni fog.

Az USA teljesen helyre kívánja állítani a kapcsolatokat Szaúd-Arábiával

Beszakadhat az olaj ára, ha sikerül.

Az Ábrahám-egyezmények 2020-ban, az akkori amerikai elnök, Donald Trump irányításával kidolgozott és aláírt egyezmények, amelyek Izrael, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Marokkó és Szudán között jöttek létre.

Szaúd-Arábia ugyan még nem csatlakozott az egyezményekhez, de az utóbbi években mégis több megállapodás született a két ország között.

Joe Biden amerikai elnök júliusban utazik a térségbe, ahol az országok közti diplomáciai kapcsolatok rendezésére fog törekedni. Izraelből egyenesen Szaúd-Arábiába repül majd, ahol a trónörökössel, Mohamed bin Szalmánnal találkozik.

Várható közel-keleti látogatásáról kérdezve Biden újságíróknak úgy fogalmazott: azt szeretné elérni, hogy „csökkentsük annak a valószínűségét, hogy ezek az értelmetlen háborúk tovább folytatódnak Izrael és az arab nemzetek között”.

Biden látogatása sem ronthatja el az Izrael és Szaúd-Arábia közti kapcsolatot

A szaúdi trónörökös nagyra értékeli Izraelt, csalódott a palesztin vezetésben és a térség más vezetőitől eltérően nem ellenségként tekint Izraelre, hanem fontos szövetségesként.