Harc a gyermekekért

Mary Harrington az UnHerd szerzője úgy véli, hogy ha gyerekekről van szó, akkor van olyan, hogy „túl sok” információ.

A fejlődés valóban a gyerekek szexuális felszabadítását kell, hogy jelentse? – teszi fel a kérdést a cikk szerzője, aki emlékeztet: a kiskorúak szexuális kihasználása nem valami újkeletű nyugati jelenség. A gyerek szexrabszolgák tartása elfogadott volt az ókori Rómában, és Afganisztánban máig bevett gyakorlat az ún. bacha bazi, ami során felnőtt férfiak bántalmaznak nőies kinézetűvé változtatott kisfiúkat.

Ezen a héten ítélték el Imran Ahmad Khan brit tory parlamenti képviselőt egy 15 éves fiú szexuális zaklatásáért, ami arra késztette képviselőtársát, az LMBTQ-ügyvédet, Crispin Blunt hogy dühösen azt állítsa, Khan elítélése „borzasztó igazságszolgáltatási tévedés” és „nemzetközi botrány”.

Az is igaz, hogy a szexuális forradalom óta a gyermekek szexuális fejlődésének elősegítése mellett kampányoló progresszív egyének indítékai megkérdőjelezhetőek – véli Harrington, aki szerint

az ilyen aktivisták mindig a liberalizmus logikájával vannak felvértezve: és olyan kifejezéseket használnak, mint az „ügynökség”, „beleegyezés” és „oktatás”.

Szexről szóló színdarab ötéveseknek

A téma ismét felrobbantotta a közbeszédet, amikor hírek születtek egy bristoli színházi produkcióról, ami „kapcsolati és szexuális nevelést” kínál – állítólag az öt évesek és idősebb korosztály számára alkalmas módon.

A műsor ellen 30 ezernél is többen tiltakoztak egy petíció aláírásával. Harrington azonban úgy látja, a kérdés többről szól, mint egy színdarab.

„Ez az amerikai kultúrháború egyre hevesebb frontjának hazai brit változata, amelyben mindkét fél meg van győződve saját igazáról” – írja cikkében.

Szerinte az egyik oldalon azok állnak, akik az LMBTQ fiatalok – és általában a szexuális emancipáció – nevében egyre kiterjedtebb szexuális nevelés mellett érvelnek. Másrészt vannak azok, akik azt állítják, hogy a szülők tekintélyét védik meg gyermekeik felett, ami szerintük a legjobb védelmet jelenti a gyermekekre irányuló nem megfelelő figyelemmel szemben.

Konzervatívok harca Amerikában

Ez a háború eddig jellegzetesen amerikai lendülettel dúlt – véli Harrington. Legutóbbi példákat is említve: texasiak az iskolákban a „pornográf könyvek” miatt lázadoznak; iskolai maszturbációs órákról hallani hatévesek számára; drag queenek szerepeltetése zajlik a Nickelodeonon.

Mindeközben a konzervatív államok rengeteg olyan jogszabályt láttak, amely korlátozza (vagy korlátozni kívánja) a gyermekek számára legálisan eljuttatható szexuális tartalmak természetét és terjedelmét az iskolákban. A jogvédők eközben felháborodnak és azzal érvelnek, hogy minden szexuális megnyilvánulás elfogadható, ha abba mindenki beleegyezik.

Számukra az ilyen jellegű tartalmak egyszerűen normalizálják ezeket a tökéletesen elfogadható identitásokat, és elősegítik a tolerancia terjesztését, miközben biztosítják, hogy az LMBTQ fiatalok képviselve és támogatva érezzék magukat.

Kinek van joga a gyerekekhez?

Harrington szerint ez az egész erkölcsi ellentét a liberalizmussal egyidős huzavona logikus végpontja: az a kérdés, hogy ki a felelős a gyermekek formálásáért – és mi a cél?

A római korban a szülői hatalom abszolút volt a gyermekek felett, egészen addig a pontig, hogy az apáknak jogot biztosítottak gyermekeik megölésére. A keresztény tanítás pedig azt vallotta, hogy a gyerekeknek alá kell vetniük magukat szüleiknek.

„A modernitás kútfőjének számító liberális gondolkodók voltak azok, akik elkezdték kicsalogatni az embereket az egyház fennhatósága alól, a gyerekeket pedig a szüleik fennhatósága alól.”

John Locke és Jean-Jacques Rousseau egyaránt sokat írt az oktatásról, a szabadságról és az emberi természetről, anélkül, hogy egyetlen gyermeket is felneveltek volna – és ez a vakfolt hosszú árnyékot vetett, hiszen a gyermekek emancipációja enyhén szólva paradox vállalkozás.

„Locke és Rousseau az embereket autonómnak, racionálisnak és döntésképesnek képzelte. De bárki, akinek gyakorlati tapasztalata van egy csecsemő tehetetlen függőségéről, vagy arról, hogy a kisgyerekek milyen csodálatosan ésszerűtlenek lehetnek, tudja, hogy még sok mindent meg kell tenni, mielőtt gyermekét bármilyen módon racionálisnak vagy értelmes döntésekre képesnek minősítené” – írja Harrington.

„A gyermekek emancipációjának van egy másik kulcsfontosságú következménye is: a szülői tekintély csökkenése” – teszi hozzá.

Szex következmények nélkül

A reproduktív technológiák azáltal, hogy elválasztották a szexet annak következményeitől, a vágyból kivették a veszélyt, lehetővé téve számunkra, hogy a szexet egyfajta következmény-mentes szabadidős tevékenységként képzeljük el.

„Végtére is, ha a szaporodás a szex inkább opcionális, semmint elkerülhetetlen velejárója, akkor úgy tűnik, hogy nincs határozott érv amellett, hogy megakadályozzuk, hogy a szabadon beleegyező felnőttek bármilyen formában szexuális örömet szerezzenek” – írja a szerző.

Ha eltekintünk e változás következményeitől, az emancipált világ megköveteli tőlünk – amint azt Locke és Rousseau felismerte –, hogy felkészítsük a polgárokat arra, hogy eligazodjanak benne.

Ebből tehát az következik, hogy a szexuális nevelés nem csak lehetőség, hanem szükségszerűség: ha elfogadod azt a feltevést, hogy az emancipáció jó, akkor a szexuális emancipáció és a vágy szabad, beleegyező kifejezése is jó.

És tekintettel arra, hogy a gyermekeknek közvetlen erkölcsi oktatásra van szükségük a teljes liberális állampolgárság elnyeréséhez, ez a logika azt mondatja, hogy a jó liberális szülőknek kötelességük, hogy gyermekeiket a lehető legkorábban elkezdjék tanítani az elfogadható modern szexuális megnyilvánulások teljes skálájában.

Ebből a szempontból az, hogy az ötévesek fejét megtöltik információval a poliamóriáról, önkielégítésről vagy nem bináris identitásról, egyáltalán nem előfutára a szexuális zaklatásnak – még akkor sem, ha ez annak az ötéves szüleinek a kívánsága ellenére történik. Inkább az ilyen visszaélések megelőzésének létfontosságú része.

„Nincs kétségem afelől sem, hogy a The Family Sex Show erotikus evangelizációja jó szándékú” – vallja Harrington, ám hozzáteszi: az óvodai „pornóevangelizáció” pontosan az ellentétét szolgálja a gyakorlatban.

Szerinte azáltal, hogy normalizálja azt az elképzelést, hogy a serdülőkor előtti gyermekeknek szexuális anyagokkal kell foglalkozniuk, a Family Sex Show a gyakorlatban a valódi pedofilok számára kedvez.

„Nem minden vágy vagy szexuális vágy kifejezése jó. Néhányat el kell szorítani, és ha szükséges, el kell nyomni a kiszolgáltatottak védelme érdekében” – szögezi le zárógondolatában.

Harrington szerint vitatkozhatunk arról, hogy mely vágyakat kell elfojtani. Amit azonban nem tehetünk, az az, hogy szexuális nevelést kínálunk a gyerekeknek azzal a feltevéssel, hogy az oktatás és a beleegyezés megszüntetheti a korlátokra való szükséget.

„Mert ha gyerekekről van szó, akkor van olyan, hogy túl sok információ. És ami a szexet illeti, tényleg létezik olyan, hogy túl sok szabadság”.

Gender-háború Floridában — szülők jogai kontra woke-kapitalizmus

A floridai szülői jogi törvény körüli politikai vita váratlan fordulatot vett, mikor belépett a képbe a Disney. Hajdú Tímea írása.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.