Száznegyven éve, 1882. április 4-én egy tiszaeszlári cselédlány, Solymosi Eszter eltűnésével vette kezdetét az az Európa-szerte hatalmas vihart kavart, itthon antiszemita atrocitásokkal kísért eseménysorozat, amelynek csúcspontján egy perben a középkori vérvádat elevenítették fel.
A Szabolcs vármegyei Tiszaeszláron 1882. április 1-jén, a zsidó pészah előtti szombaton gazdasszonya festékért küldte a boltba a 15 éves Solymosi Esztert, de az hazafelé menet eltűnt. Miután a cselédlány a következő napokban sem került elő, anyja feljelentést tett a szolgabírónál. A faluban gyorsan elterjedt a hír, hogy Esztert a helybéli zsidók „emésztették el”: a pészah alkalmából a zsinagógában összegyűlt három sakter metszőkéssel elvágta a szűz lány nyakát, s edénybe gyűjtött vérét a pászka tésztájához keverték.
A már a rómaiak idején előkerült és azóta számtalanszor felelevenített vérvádat az egyházatyák, több pápa és Luther is alaptalannak nevezte.
Magyarországon először 1494-ben jegyezték fel Nagyszombatban, a megvádolt zsidókat akkor máglyán égették el.
Tiszaeszláron több szemtanú jelentkezett, aki állítólag látta a lányt a zsinagóga előtt, majd kétségbeesett kiabálást hallott az épület felől. Miután a hatóságok csak a lány körözését rendelték el, az anya újból feljelentést tett, immár a templomszolga kisebbik, négy és fél éves fiának a szavaira alapozva, aki szerint bátyja a kulcslyukon át szemtanúja volt a gyilkosságnak. A vizsgálat vezetésére kijelölt Bary József aljegyző utasítására május 19-én letartóztatták a templomszolgát, Scharf Józsefet, annak feleségét és nagyobbik fiukat, az állítólagos szemtanú Scharf Móricot pedig elkülönítve tartották.
A rituális gyilkosságról másnap már bizonyított tényként írt egy fővárosi lap, az Országgyűlésben Istóczy Győző és Ónody Géza képviselők antiszemita beszédeket tartottak.
Országszerte felerősödött az antiszemitizmus, s ezt meglovagolva Istóczy antiszemita pártot alapított.
Bary ugyan semmilyen közvetlen bizonyítékot nem talált, de a csökkent szellemi képességű Scharf Móric vallomása alapján – amelyet, mint később kiderült, erőszakkal csikartak ki – 15 zsidót eljárás alá vont. Július 18-án újabb fordulat következett: a Tiszából előkerült Solymosi Eszter sértetlen holtteste. Ezt a legkevésbé sem pártatlan vizsgálat azzal magyarázta, hogy a zsidók a lány ruháiba öltöztetve egy másik női tetemet csempésztek oda, ezzel is bizonyítva bűnösségüket. A holttestet megtaláló ruszin tutajosokat megfélemlítették, így azok visszavonták vallomásukat.
Az egész világ figyelmét felkeltő per 1883. június 19-én, egy évvel Solymosi Eszter eltűnése után kezdődött meg Nyíregyházán.
Az eseményről tudósítottak a nagy világlapok is, mert ez volt az első vérvád, amelynek bírósági tárgyalása modern jogi keretek között folyt le.
A vádlottakat a kor jeles ellenzéki politikusa, az egykori vármegyei ügyész, ügyvéd és országgyűlési képviselő Eötvös Károly védte.
Az egy hónapig tartó tárgyalás során a vád minden bizonyítéka és elmélete megdőlt.
A szakértők és a Tiszában talált holttest újraboncolása is a védelem állításait igazolták, a ruszin tutajosok manipulálását pedig Szabolcsi Miksa újságíró leplezte le. Eötvös Károly nagyszabású, hétórás védőbeszédben bizonyította be, hogy antiszemitizmusra épülő koholt vádakról van szó, hogy a fiatal lányt senki nem ölte meg, hanem vízbe fulladt. A bíróság augusztus 3-án kihirdetett ítéletében mind a tizenöt vádlottat felmentette, ezt később másod-, majd harmadfokon is helybenhagyták. Bár a döntés újabb antiszemita zavargásokat váltott ki, a nyíregyházi ítélet után Istóczy antiszemita mozgalma hanyatlásnak indult.
A tiszaeszlári ügy – a tíz évvel későbbi franciaországi Dreyfus-perhez hasonlóan – a korai antiszemitizmus megnyilvánulása volt, melyet a történészek
a gazdasági és a politikai rendszer átalakulásával, valamint az erre adott irracionális érzelmi válaszokkal hoznak összefüggésbe.
Az ügy két legfontosabb résztvevője, Bary József és Eötvös Károly is megírta emlékiratait. Az európai hírnévre szert tevő Eötvös, akit itthon számos támadás ért a perben vállalt szerepe miatt, 1904-ben jelentette meg A nagy per, amely ezer éve folyik s még sincs vége című hatalmas munkáját. Ebben a tiszaeszlári ügyön túl a korábbi hasonló antiszemita vérvádak és koholt perek történetét is szociológiai pontossággal mutatja be.
A per vizsgálóbírója, Bary József 1912-ben fejezte be visszaemlékezéseit, amelyek csak jóval 1915-ben bekövetkezett halála után, 1933-ban láttak napvilágot fia gondozásában. Ő azért döntött a kiadás mellett, mert úgy gondolta: az antiszemitizmus veszélyei nem fenyegetnek, s az évtizedekkel korábban, egy szabolcsi faluban történtek felelevenítése „a felekezeti béke veszélyeztetésével nem járhat”. Nem lett igaza: négy évvel később, 1937-ben jelent meg a nyilas Virradat című lapban Erdélyi József Solymosi Eszter vére című költeménye, amely ma is hívószava a gyűlölködés híveinek.
A pernek több irodalmi-művészi feldolgozása is született, s a tudósokat ma is foglalkoztatja. Krúdy Gyula 1931-ben írta meg A tiszaeszlári Solymosi Eszter című regényét (ennek nyomán Mundruczó Kornél rendezett színházi előadást 2010-ben Hannoverben), Sándor Iván 1973-ban ismertette kutatásainak eredményét A vizsgálat iratai című könyvében, Elek Judit pedig 1989-ben Tutajosok címmel forgatott róla filmet. 2013-ban mutatták be Fischer Iván A Vörös Tehén című, a tiszaeszlári perhez kapcsolódó lélektani rejtélyről szóló kamaraoperáját.
