A párizsi pletykarovatok egyik legérdekesebb kérdése mostanság az, hogy mikor is lesz a nemzetgyűlési választás (meg az, hogy mikor köszöni meg az elnök Castex miniszterelnök szolgálatait, és nevez ki új kormányfőt). Nem a három hét múlva sorra kerülő elnökválasztás izgatja tehát a sutyorgókat, hanem az azután várható parlamenti választás. De miért érdekes ez? Nos, azért, mert elvileg nagyon is tudjuk, mikor lesz a nemzetgyűlési választás.
Az ismert tervek szerint június 12-én és 19-én járulnak az urnákhoz a franciák, hogy megválasszák az 577 nemzetgyűlési képviselőt.
A pletykák azonban arról szólnak, hogy Emmanuel Macron esetleg rögtön a várható újraválasztása után feloszlathatná a Nemzetgyűlést, hogy hatékonyabban profitálhasson a győzteshez húzás előnyeiből. Más megfogalmazásban: hogy korábban megkezdhesse az érdemi kormányzást.
Igaz, ami igaz, Franciaországban a nyári idő ritka politikai kincs, különösen ha a nép a háborúra és a napi megélhetésére figyel, választásilag fáradt és amúgy is nyaralni készül. Olyankor lehet néhány kellemetlen, de a kampányban azért megígért dolgot megcsinálni, vagy legalább kisebb ellenállással túlélni.
| A 3. és 4. forduló
A francia köztársasági elnök és a Nemzetgyűlés mandátuma 2002 óta egyaránt 5-5 év hosszú, és a két választásra egy évben kerül sor úgy, hogy mindig az elnökválasztást rendezik meg előbb. Így a nemzetgyűlési választás az elnökválasztás 3. és 4. fordulójává válik, a megválasztott elnök pártja általában jelentős parlamenti felhatalmazást is kap. A gyakorlat tanúsága szerint akkor is, ha a megválasztott elnök például egy évvel korábban alapította a pártját, mint Macron a La République en Marche-ot. Ilyenkor nemcsak a választók húznak a győztesekhez, hanem a kampánycsapatok is fáradtak, a vesztesek lelkesedése megcsappan. Sőt, a vesztesek éppen ilyenkor kezdik el a párton belüli leszámolásokat, vezetési, stratégiai harcokat, ami ismét csak a győztest erősíti. |
A feloszlatási pletyka tartalma érdekes, természetesen, de tartalmától függetlenül már a léte is önálló jelentéssel bír.
A pletyka léte arra utal, hogy agyban már majdnem mindenki előrébb jár, mint április 10. és 24. Nem véletlenül foglalkoztat mindenkit a nemzetgyűlési választás. Sok jelölt környezetében úgy érzik, hogy ideje feladni, az elnökválasztás lefutott meccs. Azaz: Macron nyer, és – a mai számok szerint – Marine Le Pennel küzd majd meg a második fordulóban. A szereplők jó része ezért fejben már a nemzetgyűlési választás környékén jár, ahol a vesztésre álló jelöltek is minimum szeretnének frakciót alakítani pártjaikkal, azaz 15 képviselővel bírni az 577-ből. Vagy aki jobban áll, mint 5 éve állt, érthetően szeretne erősödni. Ezekről az ambíciókról egyre többször kérdezik a szereplőket.
A francia sajtó például frissen megtudta, hogy a radikális baloldali Lázadó Franciaország javaslatot tett a zöldeknek a parlamenti választási együttműködésre, egymás kölcsönös támogatására, de összességében is zajlanak a baloldali háttértárgyalások (például Párizsban). Tudjuk, hogy a republikánus képviselők már csak júniusra gondolnak (és persze a pártjuk jövőjére, amelynek a vezetésére máris bejelentkezett az egykori igazságügyi miniszter, Rachida Dati, míg mások inkább Macronnal koalícióznának). A szocialistáknál minden jel szerint ismét készülődik egy bizonyos François Hollande, aki – nemcsak mindent előkészített egy esetleges 2022-es elnökjelöltségre, de – érezhetően ismét bele akar szólni pártja jelenleg nem éppen rózsás ügyeibe.
Az is világos, hogy a Zemmour-Le Pen harc csak az elnökválasztásig tart, utána valahogy meg kell egyezniük, ha képviselői helyeket akarnak a kétfordulós, abszolút többségi francia választási rendszerben (ezzel szemben áll egy másik emlegetett szempont: az eladósodott pártban ücsörgő Le Penéknek nagyon kell a jelölteknek járó kampánytámogatás, így nem érdekük túl széles körben egyezkedni).
Macron emberei azt magyarázták háttérben, hogy a gyors feloszlatás megnehezítené az elnöki többség belső ellenzékének, meg mindenki másnak, hogy hosszan és nagy mozgástérrel tárgyalhasson. Ez persze nem feltétlenül komoly elemzés a részükről. Üzenet is lehet befelé, hogy nem érdemes túlzásba vinni a lobbizást, mert akkor arra azért könnyen találnak majd megoldást, ha kell. Régóta hallani: Macronéknak sem lesz könnyű megbirkózni a nemzetgyűlési jelölésekkel, bár az ő problémáik érezhetően kényelmesebbek, mint a többieké.
Az újabb győzelem után ugyanis számíthatnak majd lelkes érkezőkre, akik teret kérnek – és az eddig érkezőket is el kell helyezniük, ami érthető módon máris komoly feszültségekkel járó folyamat. Christophe Castaner frakcióvezető arról számolt be, hogy a macronista képviselők négyötöde újraindulna. De azért a jelölésekkel kivárják a második fordulót, nehogy az elégedetlenek még előtte elmondják őszinte véleményüket…
Az elnökválasztás eredménye egyes pártoknak akár halálos csókot is jelenthet. A legnagyobb veszélyben a haldokló szocialisták, és az életjeleket azért még mutató republikánusok vannak. Előbbieket Macron, a zöldek és a radikális baloldal, utóbbiakat Macron, Le Pen és Zemmour szerelné nagy lelkesedéssel szét, annak ellenére, hogy önkormányzati szinten ez jóval nehezebb feladatnak ígérkezik, mint nemzeti szinten. A elmúlt 5 év ezt ékesen bizonyította.
Miközben a régi pártok ellenállnak, a „szétszerelők” helyi beágyazottsága hagy maga után kívánnivalókat. A Le Pen-párt hagyományosan problémákkal küzd, Macron pedig kifejezetten nem tűnik pártépítőnek. Pedig a hagyományos pártokat végleg kivégezni csak erős helyi szervezetekkel lehetne. Netán a „szétszerelők” arra számítanak, hogy előbb-utóbb úgyis szétrebbennek a „régiek” helyi erős emberei más pártokhoz, ha látják, hogy a nemzeti szintű érdekérvényesítés már nem megy? Ez a következő évek egyik nagy kérdése.
És mivel a következő lépés a mai számok ismeretében nagy valószínűséggel kiszámítható (ha nem is biztos), a szereplők inkább kettővel, néha hárommal előre gondolkodnak.
Készülnek, védekeznek, építkeznek.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.