Közismert, hogy a gyásznak három stádiuma van. Ez igaz a füstbe ment prognózisok felett érzett gyászra is. A gyász első stádiumában azok, akik hónapokon át vehemensen tagadták, hogy kitörhet egy háború Oroszország és Ukrajna között, nem hagyták magukat zavarba hozni az események által, és magabiztosan kijelentették, hogy Putyin döntése irracionális. Magyarul, az elemzés tárgyát képező fehéregér tévedett, amikor jobbra fordult a labirintusban, és nem balra. Robert C. Castel elemzése.
A gyász második stádiumában már nem a politikai döntés irracionalitása volt a téma, hanem a kivitelezés szakszerűtlensége. Ahelyett, hogy megpróbálták volna semleges szemlélőként megérteni és megmagyarázni az eseményeket, igen sok elemző újra az értékítéletek vadászmezőire tévedt, és szurkolói mezben ülte végig a selejtezőket.
Mielőtt a gyász harmadik stádiumához érnénk, talán
ideje lenne megállni egy percre és elgondolkodni azokon az anomáliákon, amik a „Putyin tévedett”-típusú sommás diagnózisokhoz vezettek.
Hogy mik ezek az anomáliák? Tények, és nem vélemények. Méghozzá olyan tények, amiket nem borít a titkosság leple, és amikről egyenlőként vitatkozhat az érdeklődő laikus a titkos információk birtokában lévő hírszerzési elemzővel.
- Tény, hogy mindezidáig az oroszok a katonai és technológiai eszközeiknek csupán egy töredékét vetették be az Ukrajna elleni hadjárat során.
- Tény, hogy Oroszország nem törekedett mindenáron a teljes légifölény kivívására (Lásd: Kijev szelleme), ami a nyugati elemzők étlapján obligát előételnek számít.
- Tény, hogy Putyin nem vetette be országa kiber-eszközeit a kritikus ukrán infrastruktúrák – a vízellátás, az elektromos hálózat és az internet – megbénítására (Lásd: Ukrajna elérhetősége a világhálón).
- Tény, hogy az alkalmazott tűzerő szinte kizárólag nagy pontosságú eszközökre épült, amik a világ legmodernebb hadseregeiben sem állnak korlátlanul rendelkezésre.
- Tény, hogy Putyin nem törekedett mindenáron az ukrán fegyveres erők minél átfogóbb fizikai felszámolására (Lásd: Az áldozatok relatíve alacsony száma).
- Tény az is, hogy az oroszok mindeddig nem támadták célzottan Ukrajna civil lakosságát.
A reflexív válasz, hogy „Putyin tévedett” és nemsokára megissza ennek a levét, ad ugyan némi erkölcsi elégtételt az invázió felett érzett felháborodásunkban, de okosabbak aligha leszünk tőle.
Ha viszont hajlandók vagyunk egy percre elviselni azt a kellemetlen gondolatot, hogy Putyin esetleg nem tévedett, hanem mindez egy jól átgondolt politikai és katonai tervezési folyamat eredménye, akkor alkalom nyílik arra, hogy feltegyük a kérdést:
Mi is tulajdonképpen az orosz elnök terve?
Egy ilyen kérdés különösen hasznos, mert a rá adott válasz támpontot nyújthat úgy térben, mint időben: Mit láttunk eddig, hol láttuk, amit láttunk és mik lesznek Putyin további lépései az ukrán sakkjátszmában?
Meglepő módon, a kérdésre a válasz nem a divatos szlogenekben, és nem is a káprázatos haditechnikákban rejlik. Nem szükséges a hibrid, az asszimetrikus, a hálózat-centrikus stb. hadviselési formák ismerete az észlelt jelenségek megértéséhez. Arra sincs szükség, hogy tisztában legyünk a hiperszónikus rakéták és a thermobarikus robbanófejek hatásmechanizmusával. Ahhoz, hogy Putyin haditervét megértsük, és megmagyarázzuk, csupán vissza kell térni az alapokhoz, amiket idestova kétszáz éve tanulunk és tanítunk a világ katonai akadémiáin. Az előttünk kibontakozó ukrán háború kérdéseire a válaszok ott vannak, Putyin kadét tisztiiskolás jegyzeteiben, csak elő kell venni, és leporolni őket.
Az ötvenes évek óta számtalan tanulmány született arról, hogy mekkora hatása volt, és van mind a mai napig a korai 19. század porosz katonai zsenijének, Carl von Clausewitznek az orosz katonai filozófiára. Paradox módon az oroszok az elsők között voltak, akik újra felfedezték és népszerűsítették Clausewitz műveit, messze a nyugati katonai gondolkodók előtt. A kanti módszertan, és az Oroszországban eltöltött hosszú évek tapasztalata kikandikálnak a szerző száraz sorai közül, és varázsuk ellenállhatatlannak bizonyult az orosz katonai gondolkodók számára.
Ahhoz, hogy megértsük az ukrajnai invázió haditervét, elég felidézni a legismertebb és legelcsépeltebb clausewitzi közhelyeket.
- A háború csupán a politika folytatása más eszközökkel. Amikor a diplomácia, a gazdasági nyomás, és a többi békés eszköz kudarcot vall, akkor következik a háború, mint az ultima ratio regis, a királyok legutolsó érve. Az, hogy az emberiség egyik fele lemondott erről az érvről, még nem jelenti azt, hogy a másik fele nem találja igen hatékonynak azt.
- A háború célja az ellenfél akaratának a megtörése. A háborúban a lélektani tényezők hatékonysága háromszorosa a fizikai tényezőkének. Ezek meglehetősen banális, mégis sokszor elfelejtett igazságok. Az amerikaiak nem azért vonultak vissza Afganisztánból, mert a tálibok megsemmisítették az utolsó Hummerjüket is. A háború az akaratukat ásta alá, és nem a fizikai képességeiket.
- A clausewitzi triád: A Kormány, a Hadsereg és a Nép legyőzésének hármas egysége egy hasznos modell a háború megértésére. A Nagy Porosz előszeretettel gondolkodott különböző „triádokban”, és a fent említett hármas csupán egy a sok közül.
Az összes putyini tévedésként bemutatott és megmagyarázatlan „anomália” hirtelen a helyére kerül, ha megpróbáljuk a clausewitzi közhelyek darabjaiból rekonstruálni az ukrajnai kaland haditervét.
A legalapvetőbb szinten
a háború célja: rákényszeríteni Oroszország politikai akaratát Ukrajnára.
Mivel Oroszország növelni akarja az erejét Ukrajna behódoltatásával, és nem kíván egy gazdasági-társadalmi ballasztot kreálni belőle, fontos számára, hogy ezt a célt a lehető legkevesebb kár okozásával érje el. Ebből kifolyólag
a háború első fázisa a clausewitzi triád csúcsa, az ukrán Kormány ellen irányul.
A harci tevékenységek célja ebben a fázisban az ukrán vezetőségre gyakorolt lélektani hatás elérése. Az üzenet, amit az ukrán kormány felé kommunikálnak, igen egyszerű: „Az ellenállás reménytelen, adjátok meg magatokat!”. Ezt a célt szolgálja többek között a látszólag szükségtelenül bonyolult, több irányú offenzíva, a több dimenziós bekerítés lélektani hatása, a precíziós tűzcsapások, és a lélektani hadviselés különböző formái. Ezt a célt szolgálja továbbá az ukrán hadsereg elleni korlátozott intenzitású harci tevékenység, a polgári infrastruktúra és a lakosság kímélése.
Amennyiben nem sikerül intenzív lélektani, és mérsékelt fizikai eszközökkel megadásra bírni az ukrán döntéshozást, vagy esetleg fizikailag megsemmisíteni azt,
a terv következő fázisa a triád második pólusa, a Hadsereg ellen irányul majd.
Ebben az esetben is a lélektani eszközök elsődleges prioritást élveznek majd, mivel az ukrán hadseregre szükség lesz — az iraki megszállás tanulságaként –, az ország pacifikálására a kapituláció után. Ha a lélektani hatás nem hozza meg a várt eredményt, akkor amit ezután látni fogunk, az az ukrán hadsereg élőerejének, és haditechnikájának a módszeres felőrlése lesz. A precíziós fegyverek helyett egyre gyakrabban fogjuk látni a hagyományos tűzeszközök használatát, a lassú és módszeres előretörés is átadja majd a helyét egy agresszívebb mozgóháborúnak. Ez lesz az a pillanat, amikor Oroszország feltétlenül ki fogja csikarni a légifölényt.
Amennyiben az ukrán fegyveres erők felmorzsolása sem hozza meg a várt eredményt, akkor
a triád harmadik pólusa, az ukrán Nép kerül az orosz célkereszt középpontjába.
Ebben az esetben is az első fokozat a lélektani nyomás fokozása lesz a kritikus infrastruktúrák elleni kiber- és kinetikus csapásokkal, szimbolikus jelentőségű célpontok megsemmisítésével, és elrettentő jellegű terrorbombázásokkal. A nagy pontosságú eszközök fokozatosan átadják a helyüket a kevésbé pontos tűzeszközöknek a Groznijban látott forgatókönyv alapján.
Fontos megjegyezni, hogy a haditerv három fokozata között nem léteznek tűzfalak.
Az újabb fokozatok nem váltják fel a meglévőket, hanem kiegészítik, és egy magasabb szintre emelik azokat.
Valóban ez lenne Putyin haditerve?
Erre a kérdésre csak az idő adhat választ. Pontosabban, még az idő sem, hiszen, mint tudjuk, egyetlen haditerv sem éli túl az első találkozást az ellenféllel.
Az elemzők feladata az, hogy megfigyeljék az észlelhető jelenségeket, és megpróbálják megérteni és megmagyarázni azokat. Igen kétséges, hogy ez a clausewitzi hadelméleten alapuló magyarázat látnoki képességekkel bírna, de még mindig hasznosabb egy fokkal, mint a végtelenített „Putyin tévedett”-et játszó verkli.
