Több nőt küldene az űrbe a SpaceIL

Még több nőnek szeretnének lehetőséget adni az űriparban, ezért ösztöndíjprogramot indít a Parasol Foundation Women és a SpaceIL – írja a calcalistech.com, amelyet a zsido.com szemlézett.

Előbbi szervezet, Ruth Parasol – egy jól ismert űripari befektető – alapítványa, több mint 2 millió dollárral (620 millió forint) járult hozzá az újabb, 2024-re tervezett projekthez.

Utóbbi, a SpaceIL pedig az első nonprofit magánszervezet, amely 2019-ben a Bérésit-küldetéssel, saját fejlesztésű eszközt juttatott a Holdra. Így Izrael lett a negyedik ország, amelyiknek űreszköze landolt a Hold felszínén, a szomorú, hogy inkább csapódott, mint landolt…

Az ösztöndíjasok részt vesznek majd a Bérésit 2 űrszonda fejlesztésében, de saját kutatásaikat is finanszírozzák majd a szervezetek. A kezdeményezés egy olyan projektet is magában foglal, amely elemezni fogja a nemek közötti különbséget az izraeli űrkutatás és mérnöki tevékenység terén. Az ösztöndíjra mérnökhallgatók és már diplomát szerzett nők is pályázhatnak.

Buzz Aldrin Izraelnek: Sose veszítsétek el a reményt!

A második ember a holdon „inspirálónak” nevezte az izraeli holdraszállási kísérletet, illetve vigasztalta az izraeli űrközpont munkatársait, miután űrszondájuk motorhiba miatt csütörtökön a Holdra zuhant.