Hongkong, amely oly sok embert vonzott a világ minden tájáról, és amelyet a legtöbb polgár kedvelt, végleg eltűnt – írja Robert Keatley a The National Interest oldalán.
Hongkong átvétele 1997-ben történt, amikor a város 150 év brit gyarmati időszak után Kína különleges státuszú területévé vált. A terület jövője eldőlt: Peking a védelmi és külpolitikai ügyeket átvette, ám a hongkongi lakosoknak azt ígérték, hogy legalább 50 éven át „magasfokú autonómiával” rendelkezhetnek saját életük felett.
„Ezután beköszöntött a valóság” – írja Robert Keatley, aki szerint az átvétel óta Peking és a Kínai Kommunista Párt folyamatosan megtagadja a korábban adott ígéreteket Hongkongot illetően és a civil jogokat is erodálni igyekszik.
Bár a politikai átalakulást követően gyakorivá váltak az erőszakos tüntetések (gyakran vonultak utcára a fiatalabb generációk, akik a karrierlehetőségek, lakhatási költségek és gazdasági egyenlőtlenségek miatt aggódtak), Peking bekeményített.
„Peking drasztikus új törvényeket vezetett be, amelyek véget vetettek minden reménynek, miszerint a ’nagyfokú’ autonómia a 2047-es célig vagy még tovább tarthat” – írja a szerző, aki szerint jelenleg Peking arra törekszik, hogy Hongkong fizikailag és politikailag is Kína részévé váljon, és részese legyen a Gyöngy-folyó mentén fekvő városok gazdasági egységének (Greater Bay Area). Ez ugyanis egy olyan 80 milliós lakosságú terület, ami 12. lenne a világ legnagyobb GDP-jeinek listáján.
„Peking szeretné, ha a terület egy még nagyobb világítótorony lenne a gazdaság és export világában”.
Ezt a célt szolgálja az a projekt is, amivel a kínai Sencsen városát szeretnék összekötni Hongkonggal. A tervek részeként Hongkong északi részén hamarosan új vasútvonalak épülhetnek és 2.5 millió ember számára épülhet otthon, hogy a jelenleg fennálló határvonal végleg elmosódjon. Ezáltal pedig Hongkong egyfajta „külvárosává” válhat a 18 milliós Sencsen számára, tovább erősítve az integrációs folyamatokat.
Ráadásul az is világos, hogy Hongkong kiemelt szerepe a pénzügyi világban csak addig maradhat fent, amíg Kína érdekei úgy kívánják. Bár Hongkong még mindig rendelkezik egy, az amerikai dollárhoz köthető fizetőeszközzel, Keatley szerint a nyugati befektetők és bankok számára aggasztó látni, ahogy az anyaország jogilag igyekszik átalakítani a helyzetet. A fennálló szerződések jövője mellett aggodalomra adhatnak okot az adatbiztonsági kérdések és a bizonytalan jogi környezet is.
Mindemellett Keatley kitér azokra a közéleti kérdésekre is, amivel Kína a szólásszabadságot igyekszik korlátozni. A hatóságok leállították a legkritikusabb újságokat és börtönbe küldték azok vezetőit – írja a szerző, aki hozzáteszi a független online hírügynökségek kitiltását is. Több civil szervezetet leállítottak és a közoktatást is Kína ízléséhez igazították.
A fentiek fényében érthető, hogy többen nem örülnek a helyzetnek. Tavaly közel 90 ezren költöztek külföldre, és több ezren indulnak útnak hamarosan.
„Hongkong, amely oly sok embert vonzott a világ minden tájáról, és amelyet a legtöbb polgár kedvelt, végleg eltűnt. És soha nem fog visszatérni” – summázza véleményét a szerző, aki korábban a hongkongi The Asian Wall Street Journal és a South China Morning Post lapok szerkesztőjeként is dolgozott.
Borítókép: hongkongi tüntető 2014-ben. Wikimedia Commons
