„Amikor elhagytuk Egyiptomot, csak egy bőröndöt és húsz egyiptomi lírát vihettünk magunkkal. Ez volt mindenünk. Ennél többet tilos volt vinni, és nagyon aggódtunk, hogyan fogunk boldogulni egy új országban minden nélkül.”
Az arab világból kiűzött zsidóság története egyike a 20. század elfeledett menekültválságainak. Százezrek voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat, miután az arab országok a palesztinok iránti „szolidaritásból” nem kívánatos vendégeknek nyilvánították az évszázadok óta köztük élő zsidókat.
Egy ilyen történetet idézett fel az Israel National Library blogja a Librarians. Ayala Decker a saját nagyszüleinek történetét mesélte el, akik egykor Egyiptomot tekintették hazájuknak.
„Nagyapám volt az első, aki elment. Megbilincselték és feltették a hatóságok egy Olaszországba tartó hajóra. Mindkét nagyszülőm tagja volt az Egyiptomban működő cionista földalatti szervezetnek. Héberül tanították a gyerekeket, olyan tevékenységeket szerveztek, amelyek a cionista gondolkodásra ösztönözték a fiatalokat, és még cionista hírlevelet is írtak, amelyet a mozgalom tagjai között terjesztettek”
– írja Decker.
„Mígnem egy nap titkos listák, amelyek a földalatti csoport összes tagjának nevét tartalmazták, rossz kezekbe kerültek, és hamarosan egy egyiptomi börtönben találták magukat. Akinek külföldi állampolgársága volt, mint a nagyapámnak, azt kiutasították. Mások sokáig rácsok mögött maradtak. De volt egy név a listán, akit az egyiptomi rendőrség nem talált meg. Az alvilág egyik tagja, aki szabadlábon maradt – Tony. Tony volt az alvilág eltűnt tagja. Nagyapám azt mondta, hogy még akkor sem árulta el, amikor megpróbálták kényszeríteni, hogy fedje fel Tony rejtekhelyét. Az egyiptomiak egy embert kerestek. Nem tudták, hogy Tony valójában nő. Tony a nagymamám volt”
– írja Decker.
2014-ben a Knesszet új törvényt fogadott el, amely november 30-át az arab országokból és Iránból kivándorolt zsidók emléknapjává nyilvánította. A dátumot szándékosan választották, mivel közvetlenül követi a híres november 29-i dátumot, amikor az ENSZ megszavazta a zsidó állam létrehozását. Ez volt az a pillanat, amikor a különböző arab országokban lévő zsidó közösségek stabilitása megingott. Most, hogy a független Izrael Állam hivatalos kikiáltása a küszöbön állt, az arab államok megváltoztatták a közöttük élő zsidókkal kapcsolatos álláspontjukat. Egy pillanat alatt a feje tetejére állt ezeknek a zsidóknak a világa, és a közösségek egymás után kezdtek összeomlani, egyesek egyszerre, mások lassabban, hosszabb idő alatt.
Egyiptomban is égtek az utcák 1948-ban. Kairó zsidó negyedében bombák robbantak, sok zsidót letartóztattak, zsinagógákat rongáltak meg.
„Az alexandriai Nagy Zsinagóga pezsgő közösségi központ volt, még saját iskolát is működtetett. Ventura rabbi tanított ott. „Ha ma találkoznék vele – mondta nekem a nagymamám -, megköszönném neki. Neki köszönhetjük, hogy eljöttünk Izraelbe.” Tizenegy évig tanított Alexandriában, amíg cionista tevékenysége miatt ki nem rúgták. Ezekben az években lángra lobbantotta a közösség fiatalabb tagjainak, köztük a nagyszüleimnek a lelkét, és felébresztette bennük az Izraelbe való eljutás álmát”
– írja Decker.
A szerző leírja, hogy a nagyszülei teherként élték meg mizrachi zsidóságukat, kinézve érezték magukat, és ezért igyekeztek azon, hogy soha ne beszéljenek arabul.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
Fotó: The Librarians
