A brexit kapcsán leggyakrabban emlegetett aggályok az Egyesült-Királyság esetleges világgazdasági és világkereskedelmi súlyvesztéséhez kapcsolódtak. A maradáspárti tábor rendre kiemelte, a brexit pusztán annyit jelent, az Egyesült Királyság elhagyja a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezetét, a lépés kereskedelempolitikai következményei pedig beláthatatlanok lennének. Ezzel szemben, a kilépéspártiak érvelése szerint az EU elhagyása megteremtené a lehetőséget, hogy egy független Egyesült Királyság szabadon köthessen kereskedelmi megállapodásokat a világ számos országával. Az elmúlt évek nagy részben rácáfoltak a kezdeti félelmekre. Az Egyesült Királyság szabadkereskedelmi megállapodást kötött az Európai Unióval, Japánnal, Ausztráliával, kezdeményezte felvételét a transz-csendes-óceáni partnerségbe (CPTPP), valamint a közelmúltban bejelentették, hogy Új-Zélanddal is megszületett a várva várt szabadkereskedelmi megállapodás. A poszt-brexit időszak persze nem zökkenőmentes, a Nagy-Britannia és Észak-Írország közt húzódó vámhatár komoly politikai feszültségek forrása mind belpolitikai, mind külpolitikai értelemben. Elemzésünkben áttekintjük, hogyan is alakult a brit kereskedelempolitika a Brexit után, illetve értékeljük az elmúlt időszak fejleményeit.
***
A nagy hal – Európai Unió
A brexitet megelőzően a brit kereskedelem közel fele az Európai Unió tagállamaival bonyolódott. Az EU-ba áramló export értéke közel 300 milliárd fontra rúgott, míg az import értéke bőven meg is haladta ezt az értéket. A brexittel kapcsolatos legnagyobb félelmek az európai exportpiacok részleges elvesztése kapcsán merültek fel. Az EU céljai a kereskedelmi tárgyalások elejétől fogva világosak voltak: EU-n kívüli állam nem kereskedhet ugyanolyan jó feltételekkel a blokk országaival, mintha maga is az Unió tagja lenne. Ezzel szemben az Egyesült Királyság célja egy szabadkereskedelmi megállapodás megkötése volt. Bár a szabadkereskedelmi megállapodás visszalépést jelentett volna a tagság nyújtotta előnyökhöz képest, de a sokak által vizionált rémálom-forgatókönyveket el lehetett volna kerülni ily módon.
A helyzetet azonban jelentősen megbonyolította az északír kérdés.
Észak-Írország közvetlen földi határral rendelkezik Írországgal, azonban fizikai határ létesítését a hosszas béketárgyalások során elért Nagypénteki Egyezmény nem teszi lehetővé. Fizikai határ létesítése feltehetően az igen véres északír konfliktusok kiújuláshoz vezetne. A Johnson-kormány által megkötött szabadkereskedelmi megállapodás úgy oldotta meg a helyzetet, hogy az egyezmény értelmében gyakorlatilag vámhatár létesült Nagy-Britannia és Észak-Írország között. A fiktív határ sok unionista számára elfogadhatatlannak bizonyult és komoly politikai feszültségekhez vezetett. A járványhelyzetnek köszönhetően a vámhatár még ma sem üzemel teljes valójában, így nem tudjuk, a megállapodás tényleges életbelépésekor milyen fennakadásokra számíthatunk a későbbiekben.
Az EU-val kötött szabadkereskedelmi megállapodás másik fontos eleme az EU-ba irányuló export eredetére vonatkozó szabályozás volt. A megállapodás szerint az Egyesült Királyság csak akkor exportálhatna vámmentesen az Európai Unióba, ha az exportált terméket nagy részben az EU-ban, vagy az Egyesült Királyságban gyártották.
Az Unió ezzel a protekcionista lépéssel próbálta megakadályozni a világ számos más országából az Egyesült-Királyságba importált olcsó termékek továbbexportálását a blokk országaiba, ezzel is „védve” az európai gyártók érdekeit.
Bár az EU-val kötött megállapodás hosszas viták eredményeképp jött létre, az északír problémát leszámítva a britek a vártnál jobb feltételek mellett kereskedhetnek az európai országokkal, a sokak által emlegetett megállapodás nélküli kilépés forgatókönyvét sikeresen elkerülték. A megállapodás fennmaradását nem is külpolitikai, hanem sokkal inkább belpolitikai tényezők veszélyeztetik. Észak-Írország kvázi EU-ban maradása komoly egzisztenciális kihívásokat támaszthat az Egyesült Királysággal szemben, sokan Észak-Írország esetleges kiválásáról értekeznek.
Rövid távon ennek igen kis esélye van, azonban jogosan tehető fel a kérdés: hosszú távon fenntartható-e egy olyan konstrukció, amelyben az Egyesült Királyság egy része teljesen más feltételek mellett kereskedik az európai országokkal mint Nagy-Britannia egésze?
Sok kicsi sokra megy – szabadkereskedelmi megállapodások a világ körül
A britek világkereskedelmi integrációjának alapját továbbra is az EU-s tagságból örökölt, továbbgörgetett („roll-over”) megállapodások jelentik. Az Egyesült-Királyság ilyen megállapodások keretében kereskedik olyan országokkal mint Izland, Norvégia, Szingapúr, Dél-Korea, Svájc, vagy akár Törökország. Az EU-n kívüli országokkal bonyolított kereskedelem közel azonos értékű az uniós országokkal bonyolított kereskedelemmel, ennek jelentős részét lefedik a továbbgörgetett megállapodások.
Emellett a brexitpárti tábor elképzelései mentén megszülettek bizonyos szabadkereskedelmi megállapodások a világ számos országával. A sikerek kapcsán meg kell említenünk az azóta külügyminiszterré avanzsált korábbi kereskedelmi miniszter, Liz Truss személyét. Truss minisztersége alatt született meg a Japánnal kötött szabadkereskedelmi megállapodás, ami várhatóan 15 milliárd fonttal fogja megnövelni a két ország közti kereskedelem értékét (jelenleg közelítőleg 30 milliárd font). Emellett szintén nagy sikernek bizonyult az Ausztráliával és újabban Új-Zélanddal megkötött szabadkereskedelmi megállapodás. A két egyezmény több mint 15 milliárd font értékű kereskedelmet érint, ami a megállapodásnak köszönhetően várhatóan csak nőni fog.
Az Egyesült Királyság legfőbb célja, hogy szabadkereskedelmi megállapodást kössön legnagyobb kereskedelmi partnerével, az Egyesült Államokkal. Az USA-val folytatott kereskedelem értéke közelíti a 200 milliárd fontot, ráadásul az Egyesült Királyság ebben a relációban nettó exporttöbblettel rendelkezik, azaz többet exportál az Egyesült Államokba, mint amennyit onnan importál. Az exporttöbblet javítja az Egyesült Királyság külső pozícióját, többek közt ezért is lenne kiemelt fontosságú egy külkereskedelmi megállapodás megkötése.
A Biden-adminisztráció eddig nem igazán mutatott fogékonyságot egy kétoldalú kereskedelmi megállapodás megkötésére, így a közeljövőben aligha számíthatunk egy bilaterális egyezményre a két ország között. Sokkal valószínűbb egy többoldalú megállapodás létrejötte, melynek kulcsát az Egyesült Királyság CPTPP-hez (Comprehensive and Progressive Agreement for Trans-Pacific Partnership, Transz-csendes-óceáni Partnerség) való csatlakozása jelentheti. Bár az Egyesült Államok Donald Trump elnökségének kezdetén elhagyta a kereskedelmi blokkot, az új adminisztráció hivatalba lépésével sokan az újracsatlakozás növekvő esélyeiről beszélnek. Az Egyesült Királyság korábban már jelezte csatlakozási szándékát a CPTPP-hez, a tárgyalások idén ősszel meg is kezdődtek.
A belépés önmagában nem jelentene nagy előrelépést az ország számára, hiszen a tagországok jelentős részével már rendelkezik valamilyen kereskedelmi megállapodással, azonban az Egyesült Államok esetleges csatlakozása igen ígéretes forgatókönyv az Egyesült Királyság világkereskedelmi integrációja szempontjából is.
Globális Britannia vagy Kis Anglia?
Pusztán a fentebb felsorolt eredményekből is látszik, hogy a Brexit kapcsán rendre felmerülő világvége-víziók igencsak megalapozatlannak bizonyultak, az Egyesült Királyság világkereskedelmi integrációja gyorsabb és sikeresebb, mint azt a Brexit-kritikusai korábban feltételezték. Való igaz, hogy a kezdeti sokk feltételezhetően megütötte a kiváló Nagy-Britanniát, azonban ennek hatásait a világjárvány okozta visszaesés elfedte. A jelenleg fennálló kínálati problémák (üres polcok, benzinhiány, kamionsofőr-hiány) csupán részben tulajdoníthatók a Brexitnek, a jelenlegi gazdasági folyamatokat továbbra is jelentős mértékben formálja a járványhelyzet, valamint a munkaerő szabad áramlását érintő korlátozások.
A kereskedelmi integrációra leselkedő legnagyobb veszélyt az északír konfliktus esetleges elmélyülése jelenti.
Ez nem pusztán a helyszíni fegyveres konfliktusokra vonatkozik, hanem az EU-val megkötött szabadkereskedelmi megállapodás esetleges fenntarthatatlanságára és az ebből eredő külpolitikai konfliktusokra is. Amennyiben az északír protokoll nem jelent tartós megoldást az EU-s vámhatár védelmére, úgy vagy maga a megállapodás és a kedvező kereskedelmi feltételek, vagy az Egyesült Királyság egysége fog komoly veszélybe kerülni.
Ez egy olyan dilemma, ami pár éves, évtizedes távlatban bizonyára elő fog kerülni és komoly belpolitikai feszültségeknek képezi majd az alapját.
A Globális Britannia-vízió megvalósításának három pilléren kell állnia. Az első pillért az Egyesült Királyság világkereskedelmi és világpolitikai integrációja jelenti. Ahogy láttuk, a fentebb vázolt kereskedelmi megállapodások, valamint az AUKUS (amerikai-brit-ausztrál biztonságpolitikai megállapodás) ígéretes kezdetet jelentenek a független Egyesült Királyság számára. A második pillért a versenyképesség és termelékenység növekedésén alapúló gazdasági növekedés képezi. Ennek eléréshez kiemelt fontosságú lenne az adók alacsony szinten tartása/csökkentése, a bevándorlás liberalizálása, az oktatás minőségének javítása, a káros (pl. építési) szabályozások eltörlése. A harmadik pillért pedig az Egyesült Királyság uniójának megőrzése, a nacionalista szeparatizmusok (skót, északír) lendületének letörése jelenti. Jelenleg ez képezi a legnagyobb belpolitikai kihívást az Egyesült Királyság számára.
A Brexit nem egyértelmű siker, vagy kudarc, pusztán egy lehetőség a megálmodott víziók megvalósítására. Bár a feladat nem egyszerű, az Egyesült Királyság az eddigi kanyarokat nagy részben sikerrel vette be, a fentebb vázolt pillérekre alapozva pedig a jövőt is képes lesz megnyerni. Az egész csak politikai akarat kérdése.