Sokan ismerik Sugihara Chiune-t, a litvániai japán konzulátuson dolgozó „japán Schindlert”, aki zsidó menekültek ezreinek segített megmenekülni a nácik által ellenőrzött Európából. Azonban kevesen hallottak Higuchi Kiichiróról, a japán császári hadsereg altábornagyáról, aki több mint 20 000 zsidónak segített a menekülésben – írja Okabe Noburu a Nippon oldalán.
1938 márciusában, amikor a japán bábállam, Mandzsukuo Harbin különleges alakulatának parancsnoka volt, Higuchi altábornagy lehetővé tette, hogy a náci Németország elől menekülő sok zsidó menekült átlépje a határt a szovjet Otpor városából (a mai Zabajkalsk) Mandzsukuóba. Élelmiszerrel és üzemanyaggal is ellátta őket, és megszervezte az átutazásukat a területen. Ez két évvel azelőtt történt, hogy Sugihara Chiune 6000 vízumot adott ki zsidó menekültek számára, amikor a litvániai Kaunasban működő japán konzulátus alkonzulja volt.
A német állampolgársággal rendelkező zsidóknak engedélyezték a sanghaji átutazást, a mandzsukuói külügyminisztérium azonban a japán-német kapcsolatok miatt aggódva megtagadta az áthaladást. Higuchi azonban ragaszkodott ahhoz, hogy Japán nem Németország vazallus állama. Rábeszélte a japán kormányt és a katonai vezetést, hogy nyissanak menekülő folyosót Sanghajba, ami az ezt az útvonalat választó menekültek számának növekedéséhez vezetett. Az Aranykönyvben, amely a zsidó embereket segítő emberek nevét rögzíti, és amelyet a jeruzsálemi Zsidó Nemzeti Alap őriz, az áll, hogy 20 000 embert sikerült így megmenteni.
Miért dolgozott Higuchi a zsidó emberek megmentésén? Az otpori mentőakciót megelőzően Higuchi már az 1937 decemberében Harbinban tartott első távol-keleti zsidó konferencián kifejezte támogatását a zsidó nép hazájának megteremtése mellett, ami tanúskodik mély megértéséről és szimpátiájáról a zsidó ügy iránt.
1919-ben Higuchit különleges megbízással Vlagyivosztokba küldték, ahol egy orosz-zsidó háznál kapott szállást. A fiatal zsidókkal folytatott éjszakai beszélgetései révén erős kötelék alakult ki közöttük, és megismerte a problémáikat. 1925-ben katonai attaséként a lengyelországi Varsóba küldték, ahol tanúja volt a város lakosságának egyharmadát kitevő zsidók diszkriminációjának és üldöztetésének.
A színesbőrűekkel szembeni erős helyi diszkrimináció ellenére a zsidók befogadták és segítették Higuchit. Higuchi, aki soha nem felejtette el a vendégszeretetet, amit kapott, ezt mesélte unokájának, Ryūichinek, amikor azt magyarázta, miért segített a zsidó embereknek, amikor bajba kerültek.
Emlékiratai szerint Higuchi 1928-ban ellenőrző körútra utazott a Kaukázus térségébe, és ellátogatott a grúziai Tifliszbe (ma Tbiliszi). Ott egy idős zsidó játékboltos mesélt Higuchinak a zsidóüldözésről, a japán császárt pedig „a zsidó nép megmentőjének nevezte a szükség idején”, és dicsérte a japán embereket a toleranciájukért.
Kétségtelen, hogy ez az élmény mély hatást gyakorolt Higuchira, amikor később a zsidó menekülteknek segített. 1937-ben rövid ideig Németországban állomásozott, ahol erős aggályai voltak a nácik antiszemitizmusával kapcsolatban.
Shiraishi Masaaki, a japán külügyminisztérium diplomáciai levéltári osztályának munkatársa kiterjedt kutatásokat végzett Higuchiról. Shiraishi úgy véli, hogy Higuchi részben azért segítette a Szovjetunióból menekülő zsidókat, hogy hírszerzési információkhoz jusson tőlük.
Higuchi felettese, Tōjō Hideki, a japán Kwantung-hadsereg akkori vezérkari főnöke elutasította a hozzá beérkező német panaszokat azzal az indokkal, hogy Higuchi csak humanitárius célokat szolgált.
Higuchi hőstettei bekerültek a Zsidó Nemzeti Alap Aranykönyvébe, de nem egy szinten Sugiharával, akit a Yad Vashem Holokauszt Emlékhely által odaítélt legmagasabb kitüntetéssel, a Világ Igazai tüntették ki.
Luttwak azt állítja, hogy a „Higuchi útvonalon” megmentett 20 000 zsidó közül sokan később nagykövetek és tudósok lettek az Egyesült Államokban és Izraelben.
A háború után Sztálin megpróbálta, hogy Higuchit háborús bűnök miatt állítsák bíróság elé, de ezt Douglas MacArthur tábornok, a szövetséges hatalmak főparancsnoka megvétózta. Egyes feltételezések szerint ennek oka a Zsidó Világkongresszus tiltakozása volt.
Nem tudható előre, hogy ki bizonyul heroista tettekre képesnek nagy bajok, válságok idején. Ezt sokszor maguk a hősnek bizonyulók sem tudják magukról, előre. A cikkben említett két japán „Schindleren” kívül magam még két diplomatáról tudok, akik együtt legalább 100 000 európai zsidó megmenekülését tették lehetővé.
Az egyik egy ma is alig ismert portugál tisztviselő, aki a franciaországi (Bordeaux) konzulátuson dolgozott 1940-ben. A neve: Aristides de Sousa Mendes! Több tizezer vízumot adott ki menekülő zsidóknak, ami a karrierjébe került. Elfeldve, szegényen halt meg.
A másik személy egy amerikai FBI ügynök, aki a 30-as években Németországba volt kirendelve (a nevét sajnos nem találom). Ő hallgatta ki Einsteint, mikor USA beutazó vízumért folyamodott. Ekkor ismerkedett meg a zsidó menekült kérdéssel. Hoover elutasító hozzáállását kellett követnie, de végül pozitív javaslatot adott. Ezután az USA-ban olyan pozíciót töltött be, ahol vízumok kiadását befolyásolhatta. Mintegy 50 000 vízum kiadása főződik a nevéhez, dacára az USA elutasító alapállásának. Talán valaki itt ismeri a nevét.
Zsidómentők számosan voltak, a névteleneken kívül a magyar holokauszttal kapcsolatban ismertek spanyol, portugál, svájci, svéd és vatikánai tisztviselők nevei. Sajnos nem voltak elegen, megtörténhetett a legrosszabb…