Értékrendjük a feje tetejére állítja az igazságosság és az igazság zsidó elveit, és Izrael-verésük csak egy vékony álca a többi zsidó vagy maga a zsidóság elleni gyűlölethez – írja Melanie Phillips a JNS oldalán.
Joe Biden elnök legutóbbi lépése, amely sok amerikai zsidót megdöbbentett, mint a szándékos ellenségeskedés aktusa, az, hogy Sharon Kleinbaum progresszív rabbit nevezte ki az Egyesült Államok Nemzetközi Vallásszabadsággal Foglalkozó Bizottságába.
Kleinbaumot azzal vádolták, hogy a New York-i Beit Simchat Torah – a világ legnagyobb LMBTQ gyülekezete – szószékét többször is Izrael démonizálására használta.
A 2014-es gázai „védelmi perem hadművelet” során Kleinbaum a zsinagógai istentiszteleteken külön imában felolvasta a palesztin és izraeli áldozatok listáját, köztük a Hamász terroristáinak nevét. Több tag tiltakozásul kilépett a zsinagógából.
Másik fele, Randi Weingarten, aki az Amerikai Tanárok Szövetségének elnöke, viszont azzal tüntette ki magát, hogy áprilisban azt mondta, hogy az amerikai zsidók az Egyesült Államokban egy „tulajdonosi osztály” részei, akik el akarják venni másoktól a lehetőségeket.
Kleinbaum csak a legutóbbi a Biden-kormányzat által Izrael-ellenesen kinevezettek sorában. A bökkenő az, hogy ő zsidó, és még a rabbi címmel is büszkélkedhet.
Az ilyen zsidó személyeket a baloldali zsidóüldözők rendszeresen használják emberi pajzsként. Nagy-Britanniában a Munkáspárt korábbi vezetője, Jeremy Corbyn, aki a zsidó- és Izrael-gyalázás kitörését irányította a pártjában, egyes Izrael-ellenes zsidókat – különösen, ha azok vallásosak voltak – mint barátaival dicsekedett el, hogy elhárítsa azokat a vádakat, miszerint antiszemita lenne.
Azok, akik semmit sem tudnak a zsidóságról, ezért azt gondolhatják, hogy az ilyen zsidók Izraelről kifejtett rosszindulatú nézetei hiteles zsidó értékeket képviselnek. Bizonyára sok ilyen Izrael-ellenes zsidó maga is így gondolja.
Valójában értékrendjük a feje tetejére állítja az igazságosság és az igazság zsidó elveit, és Izrael-gyűlöletük csak egy vékony álca a többi zsidó vagy maga a zsidóság elleni gyűlölethez.
Ennek részben a marxista ideológia hatása a magyarázata, amely ma a „társadalmi igazságosság” révén (ami minden, csak nem az) uralja a baloldali gondolkodást. Mivel az amerikai zsidók többsége ezt a világnézetet vallja, nemcsak egyre inkább Izrael ellen fordulnak, hanem megdöbbentő módon azt feltételezik, hogy a baloldali ideológia zsidóellenes előírásai zsidók.
Napjainkban ez a zűrzavar az interszekcionalitás doktrínáján keresztül ölt ördögi formát. Ez groteszk módon démonizálja Izraelt és a zsidó népet, mint a fehér felsőbbrendűség, a gyarmatosítás és a rasszizmus képviselőit, és azt állítja, hogy áldozataik a színes bőrűek, az LMBTQ közösség és a palesztinai arabok.
A zsidók egymás ellen forduló jelensége azonban számtalan példával mélyen visszanyúlik a történelembe. A legelső vérvádat feltehetően egy kereszténységre áttért zsidó terjesztette a középkori Angliában.
Karl Marx A zsidókérdésről című esszéjében azt írta: „A pénz Izrael féltékeny istene, amellyel szemben nem létezhet más isten”.
A pénzember, Soros György, aki sok zsidóellenes előítélet célpontja, ennek ellenére Izrael-ellenes kezdeményezéseket finanszírozott a Nyílt Társadalom Alapítványán keresztül, és émelyítő módon Izrael viselkedését okolta az antiszemitizmus újjáéledéséért Európában.
A zsidó néphez való ilyen problematikus hozzáállásnak sokféle oka lehet egyes zsidók körében.
Marx zsidó szülők fia volt, akik áttértek a kereszténységre, ami maga is a zsidók démonizálásának és üldözésének egyik fő történelmi mozgatórugója. Soros összetett személyiségét szinte biztosan a holokauszt-korszak Magyarországán szerzett tapasztalatai kovácsolták.
A mai interszekcionális zsidóüldözők a zsidók ragadozóként való megítélését vallják, amely maga is nagyrészt Marxtól származik.
De a torzítások sokkal mélyebbre nyúlnak. Az ilyen zsidókat gyakran nevezik „öngyűlölőnek”, de ez félrevezető, mert általában erősen nárcisztikusak. Ráadásul van egy része a zsidó származásuknak, amit magukévá tesznek; ez a zsidó áldozati mivoltukkal való azonosulásuk, amelyről azt hiszik, hogy erkölcsi nemességet ad nekik.
Így aztán a családjuk holokausztbeli áldozattá válását emlegetik; vagy Nagy-Britanniában a „büszke” zsidó identitásuk bizonyítékaként azt a tényt veszi elő, hogy az 1930-as években az apjuk a brit fasiszták ellen vonult fel London East Endjén.
De nem sok minden mást szeretnek a zsidósággal kapcsolatban. Nem szeretik, ha az erkölcsi kódexe útjában áll annak a szabad és könnyű életnek, amit szeretnének élni. Nem szeretik, ha olyan tulajdonságokkal hozzák őket összefüggésbe, amelyeket a lenéző udvarias társadalom a zsidókkal társít, mint az anyagiasság, a rámenősség vagy a közönségesség. Mindenekelőtt nem szeretik, ha a társadalom többi részétől eltérőnek tekintik őket – és hasonlóképpen bizonyos izraeliek sem szeretik, ha országukat másnak tekintik, mint bármely más országot.
Természetesen más emberek is lázadnak a saját vallásuk, kultúrájuk vagy nemzetük ellen. A zsidó zsidógyűlölőknél azonban ez beteges formát ölt. Megszállottan igyekeznek kiirtani a zsidó partikularizmust önmagukból és a világból.
A zsidóellenes zsidók jelentik talán a legnagyobb veszélyt, amely ma a zsidó népet fenyegeti. Annak ellenére, hogy baloldaliak, közös az ügyük a neonácikkal és a dzsihadistákkal, amikor a zsidóknak akarnak ártani. Jelentősen felülreprezentáltak az egyetemeken és a kulturális elitben, és a zsidó népet károsító kampányok élén találjuk őket.
Vegyük a Ben & Jerry’s közelmúltbeli bejelentését, miszerint a vállalat nem árul többé fagylaltot az általa „megszállt palesztin területeknek” nevezett területeken.
Bár Ben Cohen és Jerry Greenfield már évekkel ezelőtt eladták névadó cégüket a brit tulajdonú Unilevernek, azt mondták, hogy ez a törvénytelen és diszkriminatív bojkott, amely a vitatott területek zsidó és arab lakosait egyaránt sújtja, „a vállalat 43 éves történelmének egyik legfontosabb döntése”.
A bojkottot viszont megtapsolta Kenneth Roth, a Human Rights Watch zsidó igazgatója, amely megszállottan és rosszindulatúan démonizálja Izraelt sorozatos hazugságokkal.
A dühödt ellenállás leküzdésére a Ben & Jerry’s igazgatótanácsa Peter Beinartot hívta segítségül, egy zsidót, aki most hírhedten Izrael feloszlatása mellett érvel, és azt támogatja, hogy Izraelt fosszák meg nukleáris képességeitől – ez az utolsó elrettentő eszköz egy második zsidó népirtás ellen.
Az Oslo-szindróma: Egy ostrom alatt álló nép téveszméi című könyvében Kenneth Levin pszichiáter az Izrael- és zsidóellenes zsidók pszichopatológiájáról ad nagyszerű elemzést.
E patológia nagy része mélyen védekező jellegű. Izraelt hibáztatni az ellene vívott gyilkos háborúért – írja Levin – a kontroll illúzióját kelti egy olyan helyzet felett, amely egyébként elviselhetetlenül félelmetes lenne. Egyes izraeliek és diaszpóra-zsidók számára könnyebb elhinni, hogy az izraeli politika megváltoztatásával megállíthatják az erőszakot, mint megbirkózni a valósággal, hogy fanatikusok milliói Izrael kiirtására törnek.
Hasonlóképpen, az ilyen diaszpóra-zsidók azt hiszik, hogy a zsidóellenes támadásokat úgy tudják elhárítani, ha behízelegnek a zsidó nép ellenségeinek. Úgy tűnik, hogy a divatos társadalmi ügyekkel való azonosulás védelmet nyújt azzal a váddal szemben, hogy a zsidók csak a saját érdekeikkel törődnek. Ezért van az, hogy oly sokan csatlakoznak a „társadalmi igazságosság” programjához, egyenlőségjelet tesznek az antiszemitizmus és az iszlamofóbia közé, és relativizálják a holokausztot.
Ahogy Levin azonban megjegyzi: „Az általuk képviselt út azonban nem kevésbé téveszmés, mint a bántalmazott gyermekeké, akik magukat hibáztatják saját bántalmazásukért. Az ilyen gyerekek túl gyakran kárhoztatják magukat pszichológiailag az önmegtagadás és a nyomorúság életére. Az Izraelt az ellene irányuló gyűlölet miatt vádoló zsidók esetében az általuk művelt nyomorúság messze túlmutat önmagukon, és végső soron Izrael túlélését ássa alá.”
A zsidóellenes zsidóság talán legkegyetlenebb elemzését Uzi Silber írta a Ha’aretzben több mint egy évtizeddel ezelőtt. A zsidó antiszemitizmus, írta, egy olyan állapot, amelyben „a (sajátjától) eltérő csoport tagjai által elszenvedett fájdalmakra való érzékenyebb reagálás rosszindulatú érzelmi és erkölcsi azonosulássá válik a (saját) megsemmisítésükre törekvő emberekkel”.
Egyetlen más nép sem teszi ezt magával. A Kleinbaum, Beinart, Roth és még számtalan más személy által kifejtett attitűdök sajátos és pusztító zsidó tragédiát jelentenek.
