A Földközi-tenger lángoló apokaliptikus jelenetei idén nyáron kiemelt jelentőséget adtak az IPPC éghajlatváltozásról szóló jelentésének – írja Aris Roussinos az UnHerden.
Görögország második legnagyobb szigete, Evia már egy hete ég. A kétségbeesett harc, hogy megállítsák az Athén felé törő lángokat, az erőforráshiány miatt feláldozták Eviát. Mostanra több ezer hektárnyi fenyőerdő vált hamuvá, és emberek ezrei kényszerültek elhagyni otthonaikat; a falusiakból menekült lett a saját országukban.
Az éghajlatváltozás nem csak egy képzeletbeli fenyegetés egy folyamatosan változó horizonton: már itt van, most is itt van. Roussinos szerint az apokalipszis már megérkezett.
Az erdőtüzek állandó fenyegetést jelentenek a Földközi-tenger térségében, de a változó éghajlat súlyosbítja hatásukat. Nem csak a nyarak forrósodnak: a téli esők, amelyek az erdő talaját lombos aljnövényzettel borítják be, ami tompítja a tűzveszélyt, egyre gyengébbek. Még az általában fél éven át heves esőzésekkel sújtott Korfu gazdái is arra panaszkodnak, hogy az évszakok most már nincsenek egyensúlyban, a gyümölcsfák elpusztulnak, hacsak nem öntözik őket, és a kutak vize is fogyóban van. Az eredmény az, hogy az észak-mediterrán térség erdei – észak-európaiak számára talán érdekes tény, hogy Görögország területének közel egyharmada erdőből áll – az állam képességeit meghaladó tűzfészekké váltak.
Amint az IPPC-jelentésből kiderül, Dél-Európa kiszárad, míg Észak-Európa egyre nedvesebb, ami olyan rendkívüli és pusztító árvizekhez vezet, mint amilyenek idén nyáron Németországban, sőt Londonban is voltak. A szomszédos Törökországban az ország erdős égei-tengeri partvidékének nagy részét tűzvész pusztította el, miközben az ország általában szárazabb keleti részén villámárvizek pusztítanak. A mediterrán éghajlat, amelyet az évszakok drámai váltakozása jellemez, és amely olyan pontos, hogy az évszázadok során szinte napra pontosan megjósolható volt, mostanra kiszámíthatatlanná vált.
Most már nem tűnik elrugaszkodottnak azt elképzelni, hogy az elkövetkező években Európán belül klíma-menekültek csatlakoznak a kontinensre kívülről nyomuló kétségbeesett tömegekhez – írja Roussinos.
Még Amerika 1%-ától, a világ leggazdagabbjaitól eltekintve is, a világ leggazdagabb 1%-a – amely a tisztánlátás kedvéért csak 20 millió főt tesz ki Amerika közel 330 milliós lakosságából – több mint kétszer annyi szén-dioxid-kibocsátásért felelős, mint a világ legszegényebb 50%-át alkotó 3,1 milliárd ember. De nem csak ez, hanem több szén-dioxid-kibocsátásért is felelősek, mint az EU teljes lakossága, az emberiség történetének egyik leggazdagabb és legiparosodottabb társadalma.
Milyen furcsa tehát, hogy Davos és a Világgazdasági Fórum ragaszkodik ahhoz, hogy mindannyian rovarokat együnk, ne birtokoljunk semmit, és csökkentsük a műanyag szívószálak, repülő és autóútjaink számát, miközben semmi érdemlegeset nem tudnak mondani erről a groteszk egyensúlytalanságról.
Azzal, hogy nem foglalkozik ezekkel a nyilvánvaló egyensúlytalanságokkal, a zöld mozgalom is cserbenhagyta az emberiséget. Ahelyett, hogy felkarolták volna az olyan technológiákat, mint az atomenergia, amelyek lélegzetvételnyi időt adnának az emberiségnek, hogy megállítsa a közelgő katasztrófát, a zöldek az ultraliberális szociális ügyek homályába és az üres tiltakozás általánosító, megoldás nélküli vigasztaló takarójába süllyedtek.
A most közelgő katasztrófát nem csak az elmúlt néhány évtizedben ellenállás nélkül elterjedt fogyasztási modell kudarcának kell tekintenünk, hanem alapvetően a demokrácia kudarcának is. Sőt, talán a tűz és árvíz elkövetkező évtizedei lesznek a demokrácia végső válsága – állítja a szerző.
Ahogy a huszadik század ideológiái még évtizedekkel politikai haláluk után is kísértik a nyugati politikai képzeletet, úgy bizonyára új borzalmak várnak ránk. Miközben a globális délen az államok összeomlanak, a globális északnak teljes állami mozgósítást kell végrehajtania, hogy enyhítse a feléje tartó katasztrófát: ki tudja megmondani, hogy az elmúlt évtizedek kudarcai milyen kormányzati formákat hívnak majd életre? Az állítólagos globális liberális rend, amely nagymértékben felgyorsította ezt a katasztrófát, biztosan nem fog túlélni – zárja a szerző.
Fotó: EPA/KOSTAS TSIRONIS
