Az izraeli hadsereg nagyobb szabású hadműveletei mindig beszédes nevet kapnak. Ilyen volt a 2008 és 2009 fordulóján vívott Öntött Ólom (Oferet Jecuká), a 2012 novemberében zajlott Felhőoszlop (Ámud Ánán) vagy a 2014-es Szilárd Szirt (Cuk Éjtán). A jelenleg is zajló gázai hadművelet a Falak Őrzői (Somréj Háchomot) nevet kapta.
A hadműveletek nevei nem csak az adott akció megkülönböztetésére szolgálnak, hanem mindig többletjelentést is hordoznak – írja a zsido.com. Az Öntött Ólom például utalás hanuka ünnepére, melynek hatodik napján törtek ki a harcok. Az egyik legnépszerűbb hanukai gyermekdal szövegében, a Chájim Náchmán Bialik írta „Lichvod Háchánuká” című versben a következő sor áll: „Apám adott nekem egy szevivont [pörgettyűt], egy öntött ólomból készült szevivont. És tudjátok minek a tiszteletére? A hanuka tiszteletére”.
A Felhőoszlop hadművelet a Tórából (2Mózes 13:21-22) kölcsönözte a nevét: „Az Örökkévaló pedig járt előttük nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton és éjjel tűzoszlopban, hogy világítson nekik, hogy menjenek nappal és éjjel. Nem mozdult a felhőoszlop nappal és a tűz oszlop éjjel a nép elől”. Az Egyiptomból kivonuló zsidókat üldözőbe vették a fáraó katonái és nyílzáporral támadtak rájuk. A felhőoszlop azonban útját állta a lövedékeknek, ahogy az izraeli hadsereg is megálljt parancsolt a Gázából indított rakétáknak.
Az ötven napig tartó, rendkívül széles körű Szilárd Szirt hadművelet neve mögött kivételesen nem állt semmilyen ismert idézet. Az akkori vezérkari főnök, a ma védelmi miniszterként szolgáló Beni Ganz a déli hadseregcsoport vezetőjét, Joszi Dágán alezredest kérte meg, hogy válasszon találó nevet a háborúnak. Ő egy olyan nevet keresett, mely a Cáhál védelmi képességeit domborítja ki, hiszen ennek a hadműveletnek is az volt a legfontosabb célja, hogy megvédelmezze a Gáza-övezet közelében élő izraelieket a Hamász rakétáitól. A nemzetközi sajtóban használt angol névváltozat, a „Protective Edge” még inkább kifejezte ezt a szándékot. Természetesen az izraeliek nem elégedtek meg egy ilyen hétköznapi magyarázattal és mélyebb jelentést kerestek. Egy tréfás kedvű internetezőnek pedig sikerült is sokak igényét kielégítenie, amikor egy hamis, a Tóra stílusában írt mondattal indokolta a névválasztást: „És azt mondta Mózes Áronnak: Szilárd szirt emelkedik majd, amikor az őrök fogságba esnek és a filiszteusok városa elpusztul”. Az „idézet” alkotója ismeretlen, de a Szentírást kevésbé ismerők között futótűzként terjedt el, hogy egy „tórai prófécia” jövendölte meg a háborút.
Az idén május 10-én megindult hadművelet neve ismét az ősi hagyományokra támaszkodik. A Falak Őrzői név utalás az ellentámadást kiváltó, Jeruzsálemet ért rakétazáporra, hiszen a falak itt a szent város egyik jelképét, az óváros falait jelentik. További összefüggés, hogy idén május 10-re esett ijár hó 28-a, jom Jerusálájim, azaz Jeruzsálem napja, amikor a szent város 1967-es újraegyesítését ünnepeljük. A név Jesájá próféta könyvéből (62:6) származik:
„Falaidra, Jeruzsálem, rendeltem őröket, egész nap és egész éjjel soha nem hallgatnak; akik az Örökkévalót emlékeztetitek, ne legyen nyugtotok!”.
Az idézet szerint Jeruzsálem őrei nem hallgatnak. A Talmud (Menáchot 77/a) felteszi a kérdést: akkor tehát mit mondanak? Két választ találunk erre, s mindkettő releváns üzenetet hordoz a számunkra. Rává bár Ráv Silát szerint a következő zsoltáridézetet (102:14) mondták: „Te majd felkelsz, irgalmazol Cionnak, mert ideje, hogy kegyelmezz neki, mert eljött a határidő”. Ráv Náchmán bár Jicchák véleménye pedig az volt, hogy a következő zsoltárverset (147:2) idézték: „Fölépíti Jeruzsálemet az Örökkévaló, Izrael eltaszítottjait egybegyűjti”.
A Falak Őrzői név azonban nemcsak a hadsereg vezetőinek jutott eszébe.
A XIX. században Magyarországról a Szentföldre vándorolt vallásos zsidók is ezen a néven alapítottak közösséget és intézményeket.
Ők nem fegyverekkel, hanem elmélyült tóratanulással és jámbor élettel „álltak a falakra” és járultak hozzá Jeruzsálem újjáépítéséhez.
A teljes írás ide kattintva olvasható el.






Valóban érdekes fedőnevek. A következő lehetne. „Döglött „palesztín”…
Azután pedig endlösung.
Utolag a legtobben egyetertettek abban, hogy ennel hulyebb nevet nehezen lehetett volna valasztani. Azzal, hogy a konfliktus fokuszaba meg a nevadassal is Jeruzsalemet allitottak, a Hamasz propagandat szolgaltak.
Hidd el, a legtöbb nyugati, Izrael-ellenes, Hámász-, és palesztinbarát „tüntető” a mai napig nem hallotta még a Falak Őrzői nevet. Őket nem érdekli a név. Sem pedig a tények, a magyarázat, a kontextus, az előzmény, az ok-okozati összefüggések. Ez sajnos nem az a világ, ahol ezek az „apróságok” számítanának.
A Hamasz nem a nyugattal, hanem elsosorban az izraeli es a palesztin teruleteken elo arabokkal akarja tudatositani, hogy ok Jeruzsalem valodi vedoi, es hogy a 10 napos konfliktus Jeruzsalem falairol szolt. Nos, a nyugat nem, de az izraeli arabok reggeltol estig hallottak es olvastak a „falak orzoi” szavakat, es ok egyenesen a Hamaszra asszocialtak. Ez a szo szoros ertelemben ajandek volt a Hamasznak.
Igen őket is megnyerték, meg a nyugatot is. De ez se ma kezdődött. Ugyanakkor azt mondom, hogy ez név ide, név oda, ugyanúgy történt volna. Izrael képtelen PR szempontból győzni, még akkor is, hogyha kompetensebb emberek dolgoznának rajta. Ha a feje tetejére áll a zsidó állam, az antiszemita világ akkor is ellene lesz, kvázi minden mindegy. Ha valamit, ezt már megtanulhattuk az elmúlt évszázadok történelméből.
A nevvalasztas csak egy tunete a problemanak. A Hamasznak van belso propagandaja, miszerint ok az ero, a gyozelem, az iszlam, a palesztinok megvaltoja, stb. Van kulso propagandaja, ahol ok az elnyomottak, a szerencsetlen aldozatok. Es ezt a musort profi modon adjak elo mind a ket szinpadon.
Ezzel szemben Izraelnek csak belso propagandaja van, annal az egyszeru oknal fogva, hogy a politikusok kizarolag a szavazoikhoz beszelnek. Mivel a jobboldal es Bibi van hatalmon, ezert ez a narrativa a jobboldali, sot, a szelsojobb szavazok fulere van hangolva. Es mivel csak ez van, ezt hallja a vilag is. Bibi ENSZ nagykovetkent es utana szovivokent nagyszeru propagandat produkalt (40 evvel ezelott), de ma semmi mas nem erdekli, mint hogy valahogy megussza a bortont. Ebben csak a jobboldalra es a haridimokra szamithat, tehat azt mondja, amit azok hallani akarnak. A ballib amerikaiaknak, (a tobbseguk meg csak nem is ortodox, hanem valami reform zsido), ez nem annyira fulbemaszo.
A Hámásznak lehet külső és belső propagandája is, hiszen a hazugságokat nem nehéz testre szabni. Ezzel szemben Izraelnek nincs propagandája, nem is lehet propagandája, hiszen Izrael csupán az igazat mondja/mondhatja. Sajnos azonban az igazság a legtöbb esetben unalmas, száraz, hosszadalmas, bonyolult, és ebből kifolyólag még a nem antiszemita emberek is csak a legritkább esetben képesek mindezt feldolgozni.
Az oldalkérdés bár valóban szerepet játszik, de ez Netanyahutól nagyjából független. Ő csak követi a trendeket, meglovagolja a hullámokat, ahogy ezt teszi minden pénzét megérő politikus is. A nyugat, azon belül az amerikai „liberális” zsidók már akkor elfordultak Izraeltől, amikor az elektorátusnak „volt pofája” nem a baloldalra, hanem a jobboldalra szavazni. Innentől kezdve predesztinálva volt az, hogy ők hogyan viszonyulnak majd Izraelhez. Ha Bennett vagy Sa’ar lenne elől, akkor is ugyanezt mondanák.
Ez tehát kicsit nihilista konklúziónak tűnhet, de mégiscsak ez áll közelebb a valósághoz. Tök mindegy hogy mit mond, vagy mit tesz a mindenkori izraeli vezetés, az a világ (egy jelentős részének) nem fog tetszeni. Ezt a trended megállítani/megfordítani nem igazán lehet.
Latszik, hogy nem vagy PR szakember, bar en sem. De Izrael annyi mindennel tomhetne a vilag fejet, a neten, a sajtoban, a kulonfele szervezetekben. Izrael hangsulyozhatna, hogy apolja es vedi a kereszteny szent helyeket, a kereszteny turizmust. Hangsulyozhatna, mit ad az izraeli tudomany az emberisegnek, a kulturanak, a mezogazdasagnak, stb. Millio dolog van, amivel nepszerusiteni lehetne Izraelt, de ebbe szinte egyaltalan nem fektetnek a kormany es az allam altal finanszirozott szervek semmit. Egyszeruen nem erdekli oket, az izraeli hozzaallas olyan, mintha Izrael egy 300 millios, foldresz nagysagu szuperhatalom lenne. Es ez sok tekintetben a kisemberre is igaz. De miert is ne lenne? Ha Izrael fingik egyet, masnap ezzel van tele a vilagsajto, az ENSZ, stb. Jellemzo a legutobbi tragediara. A magyar sajtoban mar reg olvastam, hogy Olaszorszagban lezuhant egy funikulare. Az izraeli sajto szamara ez nem volt hir, csak amikor kiderult, hogy az aldozatok fele izraeli. Senki nem ertette, hogy en honnan tudtam az esetrol joval az elso izraeli jelentes elott. Izrael csak a sajat koldoket bamulja, a vilag korulottunk forog…vagy ezt hisszuk. Es ehhez csak tovabbi katasztrofa Bibi privat kis gorog sorstragediaja, amivel nem hajlando felrevonulni, hanem orszagos sorstragediat csinal belole. Most eppen (lasd https://neokohn.hu/2021/05/25/netanjahu-akar-onallo-katonai-fellepes-is-elkepzelheto-az-iszlam-koztarsasag-nuklearis-telepei-ellen/) a legujabb haborus hangulaton dolgozik, a felvonas cime: lebombazzuk az irani reaktorokat.
Szerintem sem tökéletes az izraeli országimázs, de:
– egyáltalán nem biztos, hogy egy hatékonyabb országimázs egy jottányit is változtatna a mainstream hozzáálláson és a világ pártállásán
– nem tudom, hogy egyáltalán lenne-e keret arra, hogy ezt valaki megvalósítsa (azt tudjuk ugye, hogy a külügyesek sztrájkoltak nem is olyan rég, az őket sújtó forrásmegvonások miatt)
Egyébként amiket felsoroltál, azok kisebb-nagyobb mértékben léteznek, de persze inkább azok fülébe jut ez el, akik eleve keresik. Az elképesztő forrásokat emésztene fel, hogy mindenki máshoz is eljusson. Izrael detraktorai pedig jóval nagyobb pénzek fölött diszponálnak, mint a zsidó állam.
A defetista/apatikus hozzáállás szintén érthető (főleg manapság), még akkor is, ha ez egyébként nem visz előre. Ez vonatkozik a kisemberre is.
Egyébként a világ bizonyos tekintetben valóban körülöttetek forog. Például belegondoltál már abba, hogy egy elvakult szélsőjobbos mennyivel több időt tölt holokausztozással? Igaz, ők persze csak kifigurázzák, vagy épp tagadják a történeteket, de ez jóval nagyobb időráfordítás a részükről, mint amennyit egy átlag izraeli Yom HaShoákor „beáldoz”. És persze megemlíthetnénk a mainstream sajtót is, ahol Izrael és a konfliktus 27x akkora figyelmet kap átlagosan, mint a világ bármely más problémája. Tehát hírverés az van, a gond az, hogy az szinte kizárólagosan negatív, és ezen aligha lehet változtatni. Talán az Örökkévaló segítsége és a világ összes pénze elég lenne hozzá, minden más, azonban kilátástalan próbálkozásnak tűnik… 🙂
Reméljük nem kerül sor egy totális háborúra a fundamentalista rezsimmel szemben. Reméljük az ajatollah hamarabb tér meg teremtőjéhez, és önmagával együtt a rendszerét is sírba viszi. Azonban ha mégsem, akkor Izrael kénytelen lesz közbelépni úgy, mint ahogyan erre Szíria és Irak esetében is rákényszerült. A világ pedig, szokás szerint, az amalekitáknak fog szurkolni.
” Izrael detraktorai pedig jóval nagyobb pénzek fölött diszponálnak, mint a zsidó állam.”
Nem a zsido allam az egyetlen forras. Vannak milliardosok, tobbseguk az USA-ban, akik hihetetlen osszegekkel tamogatnak politikusokat, de jobb celokra is koltenek. Talan hallottal Szabanrol, de a legtobben nem ennyire ismertek. Ezek segithetnenek olyan szervezeteket, amik ellenpoluskent mukodhetnenek az anticionista, antiizrael szervezetekkel.
Az Izrael-kozpontu vilagkepben, sajnos, azt hiszem az is kozrejatszik, hogy a vilag egy reszenek valamifele tortenelmi lelkiismeretfurdalasa van a holokauszt miatt, illetve az evszazados zsidouldozes miatt. Erre kivalo kompenzacio az, hogy most a zsidokat lehet embertelenseggel vadolni, kvazi kibujt a szog a zsakbol, stb.
Ami a teremtohoz valo visszaterest illeti, ehhez momentan legkozelebb Naszrallah all, nagyon rossz borben van. Nem hiszem, hogy totalis haboru lesz, sot, ellenkezoleg. Amikor az arabok (most eppen a palesztinok, pontosabban a Hamasz) oriasi gyozelmet unnepel, olyankor megerettnek erzik a helyzetet a politikai rendezesre. Es ha egy csopp esze lenne az izraeli vezetesnek (ami jelenleg nincs), meg Bidennek, akkor kihasznalnak a momentumot. Az arabokkal mindig akkor lehet targyalni, ha szarra verted oket, de ok a gyozelmet unnepelik.
De sajnos ehhez kellene egy Begin, vagy egy Netanyahu, aki nem a vadlottak padjarol menekul. Ez az igazi tragedia: Netanyahu minden szempontbol (jobboldali, pragmatikus, ravasz, oriasi kapcsolatai vannak, stb.) alkalmas lenne a politikai rendezesre, de a szituacio, amiben leledzik, egy sullyedo hajorol menekulo patkanyt csinalt belole. Es annyi batorsaga nincs, (viszont felesege van), hogy felalljon, es hagyja az orszagot boldogulni. Ugy nez ki, ha Saked es Benet nem jutnak jobb belatasra, kozeledunk az 5. valasztasokhoz, ami egyaltalan nem biztos, hogy eredmenyes lesz, sot…
Valóban vannak más források is, de azok összességében még mindig alulmaradnak a másik oldal forrásaival szemben. Meg ezek egy része célzottan érkezik, tehát a felhasználásuk kötött. Saban valóban sokat tett Izraelért, bár ha még többet szeretne tenni, akkor ideje lenne felhagynia a demokraták pénzelésével.
Az a történelmi lelkifurdalás jó mélyen lehet, ugyanis ezt még egyszer sem hallottam/vettem észre a népeken… 🙂
Láttam Nasrallah köhögős videóját, reméljük a legjobbakat.
Bidenék – mint ahogyan eddig is – mindent a lehető legnagyobb mértékben el fognak cseszni. Ezt a helyzetet Netanyahu sem tudja megoldani, még ha akarná sem, vagy ráérne sem. Én is úgy érzem, hogy ötödik választások jönnek. Meglátjuk… 🙂
Azota kicsit valtozott a helyzet. Miutan vilagos, hogy Netanyahunak nincs 61 szavazata, es nem tud kormanyt alakitani, Benett, sot Saked is mar ujra targyalnak Lapidddal. Ami ennel is erdekesebb, hogy vegre a Likud potencialis kormanytagjai, elukon Barkattal, Katzzal, mar a „jovorol” fantazialnak, ami a a Netanyahu utani korszakra utal. Ugyanis ezeknek a joembereknek, akik a Likud elitjehez tartoznak, de nem Netanyahu olebjei (mint mondjuk Regev vagy Zohar), ma mar Bibi inkabb akadaly, mint a siker zaloga. Jovo heten mar okosabbak leszunk. En ujra kezdek bizni egy kormanyalakitasban.