Izraelben tárgyal Heiko Maas német külügyminiszter

Izraelbe érkezett „szolidaritási látogatásra” Heiko Maas német külügyminiszter – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál csütörtökön.

A tel-avivi Ben Gurion repülőtéren Gabi Askenázi izraeli külügyminiszter üdvözölte német kollégáját, és köszönetet mondott neki a „szolidaritási látogatásért”.

Askenázi háláját fejezte ki Németország kormányának az Izraelnek nyújtott támogatásért és a Hamász terrorjának elítéléséért, valamint Izrael önvédelemhez való jogának hangsúlyozásáért a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezettel folyó rakétaháború 11. napján.

Az izraeli külügyminiszter azzal vádolta meg a Hamászt, hogy azért folytatja lövi rakétákkal továbbra is Izraelt, hogy „brutálisan megkísérelje” politikai helyzetének erősítését, és átvegye a Palesztin Nemzeti Hatóság irányítását.

Szintén Izraelbe várják csütörtökön a Cseh Köztársaság és Szlovákia külügyminisztereit, Jakub Kulhaneket és Ivan Korcokot. A külföldi külügyi vezetők meglátogatnak a Hamász rakétatüze sújtotta helyszíneket, és tájékoztatást kapnak izraeli biztonsági tisztviselőktől.

A nap folyamán várhatóan találkoznak Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel, Reuven Rivlin államfővel és Beni Ganz védelmi miniszterrel is.

Magyarország az EU ellenében is kiáll Izrael mellett

Szijjártó Péter „kevesebb ítélkezést, kevesebb kioktatást, kevesebb kritikát, kevesebb beavatkozást és több pragmatikus együttműködést” sürget az Unióban.