Roger Waters lebeszélné Stevie Wondert a Wolf-díj átvételéről

Waters kiemelte, hogy Wonder 2013-ban lefújt egy előadást, amit az Izraeli Védelmi Erők Barátai adománygyűjtő gáláján tartott volna – most is ugyanezt várja tőle — értesült a The Jerusalem Post.

Az ismert Izrael-kritikus, BDS-párti Roger Waters, az ikonikus Pink Floyd társalapítója és korábbi basszusgitárosa arra kérte Stevie Wondert, hogy ne vegye át a Wolf-díjat, mivel az Izraelből jön, adta hírül a Jewish Journal kedden.

Reuven Rivlin elnök a múlt hónapban jelentette be, hogy Wonder, és az ausztrál zeneszerző, Olga Neuworth kapják majd a díjat, amit olyan embereknek ítélnek oda, akik kiemelkedő módon járultak hozzá a tudományokhoz és a művészetekhez.

Mázel tov Stevie Wonder!

A zenéhez és a társadalom életéhez való rendkívüli hozzájárulásáért kapott Wolf-díjat Stevie Wonder Izraelben.

Waters kiemelte videójában, hogy Wonder 2013-ban lefújt egy előadást, amit az Izraeli Védelmi Erők Barátai adománygyűjtő gáláján tartott volna – most is ugyanezt várja tőle. Hangsúlyozta, hogy Wonder ezt az előadást a “rendkívül érzékeny közel-keleti helyzet miatt” fújta le.

A The Electronic Intifada-nak adott korabéli interjújában Waters “apartheid rezsimnek” nevezte Izraelt, hozzátéve, hogy nyílt levelet tesz közzé a világ zenészei számára, amiben arra fogja kérni őket, hogy ne lépjenek fel Izraelben, valamint izraeli szervezésű eseményeken.

“Az vezetett ahhoz, hogy megírjam ezt a levelet, hogy Stevie Wondert felkérték, hogy az Izraeli Védelmi Erők tiszteletére tartott gálán lépjen fel tavaly december 6-án [a Pillar of Defense hadművelet után]. Levelet küldtem neki, amiben azt írtam, hogy ez olyan lenne, mintha egy johannesburgi rendőrbálon lépne fel a sharpeville-i mészárlás utáni napon 1960-ban”

— mondta Waters.

Roger Waters urges Stevie Wonder: Say No to Israeli Apartheid

Join the campaign: https://usacbi.org/2021/03/roger-waters-joins-700-organizations-artists-and-individuals-to-urge-stevie-wonder-say-no-to-israeli-apartheid/

Kedden Waters megismételte ezt a kérést, és szintén “apartheid rezsimnek” nevezte Izraelt. “Ez Izrael. Őket fogod mosdatni, elképesztő módon” – mondta.

Waters a videójára számos zsidó és Izrael-párti aktivista is reagált.

“Miért nem ítéli el Roger azt, ahogy Kína kínozza a muszlimokat? Vagy a jemeni éhinséget?”

— kérdezte Liora Rez, a Stop Antisemitism.org igazgatója a Jewish Journal lapjain.

“Ez az ember csak a zsidókat ítéli el ilyen megszállottan. Waters egy szégyen az egész szórakoztatóipar számára. Bárki, aki komolyan veszi őt 2021-ben, nevetséges.”

Az iráni tévé politikai szakértőnek nézte Roger Waterst

A perzsa műsorszolgáltató helyreigazításra kényszerült, miután előzőleg szakértőként mutatta be a Pink Floyd egykori basszusgitárosát, aki szerint „Bidenben nem lehet megbízni”.