Ungváry Krisztián történész honlapot indított, melyben virtuális kitörés-emléktúrát kínál az oldal látogatóinak – írja a Telex.
A célja a cikk szerint ismeretterjesztés és emlékápolás, továbbá mítoszrombolás is, mert Ungváry szerint a „tragikus eseményt néhányan aktuálpolitikai célokra használják, és eltorzítva mutatják be az akkor történteket”.
A Telex így folytatja: „Ahogy ezeknek az emléktúráknak is vegyes a résztvevői köre a politikai radikálisoktól a hagyományőrzőkön át a történelmileg nem feltétlenül nagyon tájékozott túrázókig és ezek különféle közös metszeteiig, úgy az SS-ben hősöket látó szélsőjobboldali eredetű narratíva is tágabb körben nyer híveket. Ebben időnként segít a kormányközeli média is. Bár idén az emléktúra a járvány miatt elmarad, a Magyar Nemzet Dicsőség a hősöknek! címmel publicisztikát jelentetett meg a túrát szervező Moys Zoltántól, aki arról írt, hogy »senki nem írhatja elő nekünk, hogy egy történelmi eseményt hogyan értékeljünk«, az állami emlékezést hiányolta: »Hiába telt már el több mint három évtized az úgynevezett rendszerváltás óta, még mindig a volt kommunista helytartók és szellemi örököseik határozzák meg, hogyan emlékezzünk a világháború eseményeire és harcosaira, akik még ma sem nyughatnak békében. Szinte kötelező a mai napig háborús bűnösként és legfeljebb, mintegy kegyet gyakorolva, áldozatként tekinteni hőseinkre« – írta”.
A Telex szerint „a heroizáló hozzáállással szemben Ungváry Krisztián már többször felszólalt. Mint hangsúlyozza, a kitörési kísérlet a budapesti német védősereg utolsó kétségbeesett akciója volt, miután a német tábornokok hiába kérték többször is Hitlert, hogy adja fel Budapestet, ő a magyar fővárost erőddé nyilvánította”.
„Nem a gyásszal van probléma. Ám a gyász nem lehet jogalap egy tömeggyilkos eszme mosdatására” – hangsúlyozza Ungváry, aki szerint a honlap célja nem a megosztás, hanem a felvilágosítás. Minél többeket szeretne elérni, olyanokat is, akik eddig másképpen gondolkodtak a témáról. Mint honlapján fogalmaz: „A kései utókort semmi sem köti abban, hogy egy évtizedekkel ezelőtti eseményre hogyan emlékszik. Amennyiben viszont szempont az, hogy a megemlékezés képviselje azoknak az érdekeit és gondolatait, akikre megemlékezni kíván, akkor fontos emlékeztetni arra, hogy a katonák messze túlnyomó többsége nem akart részt venni ebben a háborúban. Sem ők nem akartak lemondani családjaikról, sem családjaik nem akartak lemondani róluk. Ők tehát nem kértek volna abból a hősiességből, aminek következtében gyerekeik árvává és feleségeik özveggyé váltak. Miközben harcoltak, többségüket nem magasztos eszmék, hanem a túlélés ösztöne határozta meg. Ez is bőven elég ok arra, hogy teljesítményükre ne boruljon a feledés homálya”.
A honlapon egyébként mindjárt a nyitó oldalon jelentkezni lehet Ungváry virtuális „kitörés-túrájára”, amit végig lehet járni, ha az olvasó a „résztveszek (sic!) a túrán” feliratra kattint.
Botrányhős történész
Ungváry rendszeresen megszervezi a Budapest német katonai parancsnokára, Gerhard Schmidhuberre emlékező „emlékfutást”, ezt – mint lapunk megírta – idén is megrendezték, ám nem ez az első eset, hogy Ungváry a nácikhoz fűződő sajátos viszonya kapcsán került a sajtóba.
2019-es könyvében Ungváry a Budapestet védő német katonákat „formálisan hősöknek” nevezte.
Mint emlékezetes, Ungváryról a Pesti Srácok portál tavaly írta meg, hogy egy horogkeresztes karszalaggal ellátott náci egyenruhát árult és adott el több, mint százezer forintért az interneten.
A hírt akkor a történész nem cáfolta.
Ungváry a napokban azzal is vitát váltott ki holokauszt-kutató történész körökben, hogy a 444 nagy sikerű turulszobor-filmjében kijelentette: a nyilasokat nem kérték számon szisztematikus a háború után, és „nem a németek, nem egy külső hatalom gyilkolta le Budapest lakosságát, hanem alapvetően nyilas pártszolgálatosok”.
Állításait lapunk számára Karsai László történész és Máthé Áron történész is kritikával illette.