Több mint 12 ezer palesztinai arab jelentkezett a brit hadseregbe a történelem egy elfeledett fejezetében, hogy a németek ellen harcoljon, sok esetben a szintén Palesztina területéről jelentkező zsidó fiatalokkal. Egy ma szinte elképzelhetetlen bajtársi kapcsolat történetét eleveníti fel a Dívány.hu.
Ami a magyaroknak Trianon, az az araboknak a Sykes–Picot-paktum – hangzik el e két nevet még egyáltalán ismerők között. Amikor 1916-ban Sir Mark Sykes brit diplomata és Francois Georges-Picot egykori bejrúti francia főkonzul aláírta a rögtön titkosított egyezményt, talán maguk sem gondolták, hogy aláírásukkal olyan viszály magjait vetik el, amelyek egészen máig mérgezik a Közel-Kelet lakóinak mindennapjait. Az egyezmény értelmében érdekszférákra tervezték felosztani a szíriai területeket: a mai Szíria, Libanon és Irak területét francia érdekszférává nyilvánították, míg Jordániát és a mai Izrael területét angol fennhatóság alá rendelték.
Sykes és Picot egyezményéhez Oroszország is csatlakozott, Szergej Szazanov orosz külügyminiszter örömmel írta alá a dokumentumot, amely szerint a török területen a cári kormányzat szerzett volna befolyást. Az orosz forradalom miatt a szerződésnek az a része nem valósult meg, de az 1920-as években a többi területen hatályba léptek a lefektetett elvek.
A két diplomata egyezsége jó példa arra, hogy az európai politika hajlamos volt a helyi népek valós igényeit, szabadságvágyát teljes mértékben semmibe venni, és önző gondolkodásával olyan helyzetet előidézni, amely egész népcsoportoktól veszi el a reményt.
Jó példa erre az első világháború utáni zűrzavaros időszakban kitört török függetlenségi háború is. Ennek lezárásaképpen 1923 nyarán aláírták a lausanne-i békeszerződést, amely egy korábbi egyezményhez képest cserben hagyta a kurd nemzetet, megfosztva azt az éppen csak megígért önrendelkezéstől.
A rendkívül ellentmondásos személyiségű Mohammed Amin al-Husszeini 1895-ben Jeruzsálemben született, jómódú palesztin családból származott. 1921-ben Palesztina brit vezetői Jeruzsálem főmuftijának nevezték ki. Al-Husszeini az arab nacionalizmus szószólója volt, és 1936-ban csatlakozott a palesztin vezetőkhöz a britek elleni lázadásban. A palesztinok mozgalma a harmincas évek második felében az erősödő zsidó bevándorlás hatására robbant ki. A gerillaakciók célpontjai a zsidó telepesek, a brit hatóságok és a hatalommal együttműködő arabok voltak. Az indokolatlanul brutálisan fellépő brit hatóságok ellen nem volt ritka az olyan megmozdulás, amikor feldühödött helyiek a német konzulátus elé vonultak, ahol Hitlert és Mussolinit éltették.
Három év alatt 4000 arab áldozatot követelt a felkelés, akiknek nagy része azonban nem harci cselekmények, hanem kivégzőosztagok előtt, illetve tisztogatások miatt halt meg.
1937-ben a britek eltávolították al-Husszeinit posztjáról, aki a francia fennhatóságú Libanonba menekült. A második világháború alatt al-Husszeini britellenes lázadást támogatott Irakban, majd amikor a lázadást elfojtották, Olaszországba menekült, 1941 novemberében találkozott Adolf Hitlerrel is. A második világháború alatt szorosan együttműködött Olaszországgal és Németországgal propagandisztikus rádióműsorok készítésében, és a boszniai muszlimok toborzásában való részvételével a Waffen-SS számára. Kapcsolatban állt Heinrich Himmlerrel is, kapcsolatukról szívélyes hangú táviratok is tanúskodnak. A háború után Bejrútba menekült, ott is halt meg 1974-ben. Pályafutása jól mutatja azt a rendkívül bonyolult helyzetet, amelyben a palesztinok döntéseikben a rossz és a legrosszabb, az angolok és a németek között választhattak.
A cikk folytatása itt olvasható.
Ami a magyaroknak Trianon, az az araboknak a Sykes–Picot-paktum
Érdekes hasonlat, tekintve hogy az arabok végső soron szuverén államokhoz jutottak a háború után, életükben tán először, míg a magyarok a fennhatóságuk alatt álló területekből veszítettek, megjegyzem jogosan, hiszen a vesztesek oldalán álltak. Az Oszmán Birodalom több mint hat évszázadon át létezett, és ezalatt (legalábbis a területek egy jelentős részén) már a kezdetektől fogva ők voltak a szuverén hatalom. Tehát ha valahol létezik párhuzam, akkor az leginkább a török-magyar oldalon van, hiszen a törökök is, és a magyarok is veszítettek a szuverén területeikből, mindezt ráadásul ugyanazon háborúnak a következményeként. Az arabok viszont leginkább a nyertesei voltak a dolognak, még akkor is, ha ez esetenként csak egy-két famíliának kedvezett, ugyanis ezt megelőzően legfeljebb sikertelen próbálkozásaik voltak a függetlenedés felé.
…olyan viszály magjait vetik el, amelyek egészen máig mérgezik a Közel-Kelet lakóinak mindennapjait…
Egy újabb túlzás, hiszen ez az állítás azt sugallja, hogy a Közel-Kelet a S-P-p előtt kvázi a béke szigete volt, pedig dehogyis volt az.
A két diplomata egyezsége jó példa arra, hogy az európai politika hajlamos volt a helyi népek valós igényeit, szabadságvágyát teljes mértékben semmibe venni, és önző gondolkodásával olyan helyzetet előidézni, amely egész népcsoportoktól veszi el a reményt.
Na igen, az élet nem fenékig tejfel. De úgy beállítani, mintha ez csak a gonosz európaiak műve lenne, megint csak túlzás. Mint fentebb is írtam, ezek a népek soha nem is voltak függetlenek, tehát a legrosszabb, amit az európai potentátokról elmondhatunk az az, hogy folytatták a térség akkor már több ezer éves hagyományát. Hogy helyesen tették-e, az szintén egy irreleváns kérdés, mivel egy (nagy)hatalom mindig azt teszi, ami az érdekében áll. Ez mindig is így volt, mindig is így lesz.
A rendkívül ellentmondásos személyiségű Mohammed Amin al-Husszeini…
Hát… így is mondhatjuk… meg úgy is, hogy egy tömeggyilkosságokra felbujtó náci szimpatizáns volt.
A palesztinok mozgalma a harmincas évek második felében az erősödő zsidó bevándorlás hatására robbant ki.
Nagyon fontos kiemelni a logikai, és nem utolsósorban a morális hibát ebben, az egyébként igen gyakran elhangzó mondatban. Logikailag ugyanis ez azt sugallja, hogy nem létezhet olyan zsidó bevándorlás, ami ne háborítani fel a szomszédos arab népeket. Pedig dehogyisnem. Sőt, egy olyan helyzetben lévő nép, mint amilyenben az arabok (voltak), összetehette volna a két kezét akkor, amikor is egy olyan, jobbára képzett, esetenként vagyonos és leginkább tenni akaró áldás érkezik a szomszéd faluba (mosávába, mosávba, kibucba), mint amilyenek a zsidók (voltak). Ez egy olyan univerzális alapvetés, ami mindig is igaz volt a történelem során, pl. annak idején Mária Terézia is hasonló megfontolásokból telepített ide svábokat.
Morális szempontból pedig azt sugallja ez az állítás, hogy valahol érthető, vagy elfogadható az, hogy ha egy nép úgy reagálja le a bevándorlást, mint ahogyan az arab. Szépen is néznénk ki akkor, hogyha ezt a torz moralitást kiterjesztenénk a mai Európára is. Ezek alapján ugyanis „érthető” lenne, ha a németek elkezdenének török vendégmunkásokra vadászni, vagy ha a franciák levadásznák az újonnan érkezett jövevényeiket, mondván hogy „minek mentek oda”.
Pályafutása jól mutatja azt a rendkívül bonyolult helyzetet, amelyben a palesztinok döntéseikben a rossz és a legrosszabb, az angolok és a németek között választhattak.
És még azt mondják egyesek, hogy az index (dívány) kormányközeli lett? Erre a „szegénypalesztinozásra” még a Haaretz is megnyalná mind a tíz ujját!
Jaj szegény araboknak semmi más választásuk nem volt csak a gyilkolászás, a tömegmészárolgatás és az Izrael elleni háborúk kirobbantása. Jaj szegény araboknak muszáj volt összefognia a náci németekkel és a hasonlóan „jóindulatú” angolokkal, csak hogy a gonosz zsidókat egyszer s mindenkorra eltegyék láb alól. Megszakad értük a szívem… 🙂
„a magyarok a fennhatóságuk alatt álló területekből veszítettek, megjegyzem jogosan” Pont annyit, mint a többi vesztes állam. Vagy mégsem? Anyád…
Ha az újonnan érkezett jövevények saját országot akarnának náluk alakítani ott is megkezdődne a vadászat. Még időben…
Pont annyit, mint a többi vesztes állam.
Ezt én nem állítottam, bár nem igazán látom ennek a relevanciáját. Egyébként sem tisztem megítélni ezt, a kijelentésem csupán azon alapvetésre kívánt emlékeztetni, miszerint a vesztes azt kapja, amit a győztes kiró reá. Tetszik vagy sem, de ez van. Aki háborúzik, pláne aki háborút indít egy másik állam ellen, az általában számol azzal az eshetőséggel is, hogy a végén megüti a bokáját.
Ha az újonnan érkezett jövevények saját országot akarnának náluk alakítani ott is megkezdődne a vadászat.
Azért akad jó néhány különbség a kettő között. Egyrészt ha valaki Magyarország közepén országot szeretne magának kialakítani, akkor érthető, hogy a meglévő szuverén állam ezt nem nézné jó szemmel. Ugyanakkor az araboknak nem volt szuverén államuk, így nem sok beleszólásuk volt abba, hogy ki mit akar a szomszédban. Másrészt ugye a nemzetközi jog, és a Népszövetség döntései egyaránt vonatkoznak az arabokra is, és a zsidókra is. Ha az arabok kaptak területeket az egykori Oszmán Birodalom darabjaiból, akkor a zsidók is kaphattak, és ennek megfelelően ha az egyiknek szabad volt függetlenednie, úgy a másiknak is. Ha valakinek nem tetszik a nemzetközi jog menete, vagy a Népszövetség döntése, úgy annak egyformán akadékoskodnia kéne az arabok földszerzésén is, végtére ők is az Oszmán földeket sajátították ki maguknak, ugyanazon döntéseknek köszönhetően. Megjegyzem, ez is oktondiság lenne, ráadásul teljesen céltalan is. Egyébiránt érdekes az, amikor a zsidók függetlenedésén akadékoskodik valaki, hiszen ugyanazon környéken az arabok sokszor annyi földet, no meg sokszor annyi államot kaptak az I. VH-t követően. De valahogy nekik a 98% nem elég, nekik mind a 100% kéne a tortából. Hát, meg is próbálták elvenni erővel, de nem sikerült nekik, sokadjára sem, így jártak.
Jó lenne, ha nem kenné el a szart nyalizással a „cikk” szerzője. Az általa emlegetett „palesztinkakák” nem harcoltak a zsidókkal együtt. soha. Ellenük annál inkább. Al Hussszeini pedig nem „ellentmondásos”, hanem muzulmán náci, aki valójában megalapítója az Iszlám Állam tervének….