Teljesen törölte Trumpot a Twitter

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Twitter péntek éjjel tartósan és határozatlan időre felfüggesztette Donald Trump amerikai elnöknek mint magánembernek a fiókját, mert a közösségi médium szerint fennáll annak a veszélye, hogy további erőszakot szít, miután feltehetőleg üzenetei hatására tüntetők megrohamozták a Capitoliumot – írja az MTI.

Az elnök ezután hivatali Twitter-fiókjából azt közölte: lehet, hogy nemsokára egy másik platformon jelentkezik, erről „több más médiatársasággal tárgyal”.

A Twitter ezután törölte ezt az üzenetet az elnöki fiókból, majd blokkolta Trump választási kampánystábjának a fiókját is.

A mikroblog-portál szerdán egyszer már felfüggesztette Trump magánfiókját, miután hívei megostromolták a kongresszus épületét, de akkor csak fél napra. Az erőszakos behatolás során öt ember életét vesztette, egy rendőr, és négyen Trump hívei közül.

A Twitter – pénteki közlése szerint – alaposan megvizsgálta Trump szerdai üzeneteit, és úgy találta, hogy azok közül kettő nagy valószínűséggel erőszakra, bűntettekre bátorította a leköszönés előtt álló elnök híveit.

A Facebook és az Instagram közösségi portál csütörtökön szintén felfüggesztette Trump oldalának használatát hasonló érvek alapján.

Szög a szólásszabadság koporsójába

Zuckerbergék döntése, hogy elhallgattatják az amerikai elnököt veszélyes lavinát indíthat meg. Megyeri A. Jonatán véleménycikke.

“Teljesen törölte Trumpot a Twitter” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Elgondolkoztató és egyben félelmetes is, hogy micsoda nagy hatalmat adtunk ezeknek a közösségi hálózati szolgáltatásokat működtető, valamint a mediát tulajdonoló egyének és csoportoknak kezébe!

    • Nagyon jó meglátás. Más: nem követem folyamatosan a munkásságod, kielégítenéd a kíváncsiságom? Volt-e már akárcsak egyetlen, pláne kettetlen Trump-kritikus megnyilvánulásod? Korábban, vagy most, ezen különleges történések alatt és után, amikor többeken úgy látják, hogy az események generálásában komoly szerepe volt az elnöknek.