Egy új szakértői jelentés szerint a közelgő hónapokban megint nőhet a megbetegedések száma a zsidó államban. Ez pedig elsősorban az iskolák, a tömegközlekedés és az irodai élet szereplőit állíthatja kihívások elé.
Maszk nélkül, huzamosabb ideig szellőzés nélküli helyeken tartózkodni és akár olyan hétköznapi tevékenységet folytatni, mint a beszélgetés, a téli hónapokban sokkal veszélyesebb lesz — olvasható a riportban, amelyet a The Algemeiner is idéz.
A Koronavírus Nemzeti Információs és Tudásközpont prognózisában úgy fogalmaznak, hogy
nagyon valószínű, hogy Izraelben a téli hónapokban ugrásszerűen emelkedni fog a megbetegedések száma azok között, akik kisebb légterű helységekben fognak összegyűlni.
A jelentés készítői elsősorban a sok tantermes iskolák veszélyeire hívják fel a figyelmet: ezek ugyanis komoly kockázatnak vannak kitéve, hiszen annak ellenére, hogy légkondicionálóval vannak felszerelve, azok valójában segíthetik a vírus terjedését.
Javaslatként fogalmazták meg, hogy minden iskolában tartsák nyitva az ablakokat amíg a légkondicionálás működik. Továbbá arra is figyelmeztettek, hogy a szokásos téli influenzajárvány várható hatásai miatt sokan vonulhatnak ismét karanténba, és a visszatérés az iskolákba csakis negatív Covid-tesztekkel lehetséges.
A jelentés részletesen kitér a tömegközlekedés aggasztó kérdésére is: a járvány kitörése óta ezrek voltak kénytelenek karanténba vonulni amiért olyan emberekkel utaztak , akik — bár nem biztos, hogy tudtak róla, de — fertőzőek voltak.
A pár héttel ezelőtt életbe lépett, második nagy korlátozás után habár sikerült a tömegközlekedés ismét normál menetrend szerint működtetni, továbbra is szükségszerű az utasok számának csökkentése. A jelentés szerint amíg az intézkedéseknek a vonatokon megvan a kedvezőbb eredménye, egyelőre az autóbuszokon kevésbé érvényesülnek.
Mindeközben az irodai környezetben is próbáltak alkalmazkodni a kialakult helyzetre: új közösségi terek elrendezési terveivel és szükségszerű iránymutatások elfogadásával próbálnak megfelelni annak, hogy a munkavállalók megfelelő higiéniáját biztosítsák és a társadalmi távolságtartás fenntartását is betartassák.
Izraelben továbbra is nagy erőfeszítést kíván a járvány kezelése. Habár eredetileg szerdán ismét enyhítésről egyeztettek volna a törvényhozók, az egészségügyi tárca szerint ez a jelenlegi adatok — napi 1,6 százalékos, 663 új fertőzött — ismeretében ez most még korai. (Pár hete iránymutatónak a napi 0,8 százalékot, az 500-nál kevesebb betegszámot határozták meg az enyhítések szükségességéhez)
Szerda délutáni adatok szerint a zsidó államban eddig már összesen 320.912 koronavírusos fertőzést regisztráltak, 2684 ember vesztette életét.
Jelenleg 8167 aktív fertőzöttről tudnak, ebből 307 állapota súlyos, 135 embert tartanak lélegeztetőgépen.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.