Izraelben télen rosszabbra fordulhat koronavírus-helyzet

Egy új szakértői jelentés szerint a közelgő hónapokban megint nőhet a megbetegedések száma a zsidó államban. Ez pedig elsősorban az iskolák, a tömegközlekedés és az irodai élet szereplőit állíthatja kihívások elé.

Maszk nélkül, huzamosabb ideig szellőzés nélküli helyeken tartózkodni és akár olyan hétköznapi tevékenységet folytatni, mint a beszélgetés, a téli hónapokban sokkal veszélyesebb lesz — olvasható a riportban, amelyet a The Algemeiner is idéz.

A Koronavírus Nemzeti Információs és Tudásközpont prognózisában úgy fogalmaznak, hogy

nagyon valószínű, hogy Izraelben a téli hónapokban ugrásszerűen emelkedni fog a megbetegedések száma azok között, akik kisebb légterű helységekben fognak összegyűlni.

A jelentés készítői elsősorban a sok tantermes iskolák veszélyeire hívják fel a figyelmet: ezek ugyanis komoly kockázatnak vannak kitéve, hiszen annak ellenére, hogy légkondicionálóval vannak felszerelve, azok valójában segíthetik a vírus terjedését.

Javaslatként fogalmazták meg, hogy minden iskolában tartsák nyitva az ablakokat amíg a légkondicionálás működik. Továbbá arra is figyelmeztettek, hogy a szokásos téli influenzajárvány várható hatásai miatt sokan vonulhatnak ismét karanténba, és a visszatérés az iskolákba csakis negatív Covid-tesztekkel lehetséges.

A jelentés részletesen kitér a tömegközlekedés aggasztó kérdésére is: a járvány kitörése óta ezrek voltak kénytelenek karanténba vonulni amiért olyan emberekkel utaztak , akik — bár nem biztos, hogy tudtak róla, de — fertőzőek voltak. 

A pár héttel ezelőtt életbe lépett, második nagy korlátozás után habár sikerült a tömegközlekedés ismét normál menetrend szerint működtetni, továbbra is szükségszerű az utasok számának csökkentése. A jelentés szerint amíg az intézkedéseknek a vonatokon megvan a kedvezőbb eredménye, egyelőre az autóbuszokon kevésbé érvényesülnek.

Mindeközben az irodai környezetben is próbáltak alkalmazkodni a kialakult helyzetre: új közösségi terek elrendezési terveivel és szükségszerű iránymutatások elfogadásával próbálnak megfelelni annak, hogy a munkavállalók megfelelő higiéniáját biztosítsák és a társadalmi távolságtartás fenntartását is betartassák.

Izraelben továbbra is nagy erőfeszítést kíván a járvány kezelése. Habár eredetileg szerdán ismét enyhítésről egyeztettek volna a törvényhozók, az egészségügyi tárca szerint ez a jelenlegi adatok — napi 1,6 százalékos, 663 új fertőzött — ismeretében ez most még korai. (Pár hete iránymutatónak a napi 0,8 százalékot, az 500-nál kevesebb betegszámot határozták meg az enyhítések szükségességéhez)

Szerda délutáni adatok szerint a zsidó államban eddig már összesen 320.912  koronavírusos fertőzést regisztráltak, 2684 ember vesztette életét.

Jelenleg 8167 aktív fertőzöttről tudnak, ebből 307 állapota súlyos, 135 embert tartanak lélegeztetőgépen.

Izraelben a koronavírus-fertőzést gyorsan kimutató repülőtéri laboratóriumot adtak át

„Ez lehetővé teszi számunkra, hogy visszatérjünk a gyorsabb és hatékonyabb repülési szokásokhoz” – mondta az átadón Benjamin Netanjahu miniszterelnök.