Hazánk a jövőben is nemmel szavaz majd az ENSZ-ben az Izraelt alaptalanul kritizáló javaslatokra – jelentette be a magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.
Az MTI szerint Bangkokban tartózkodó miniszter bejegyzésében azt írta, nemrég telefonon beszélt Gabi Askenázi izraeli külügyniniszterrel, aki arról tájékoztatta, hogy az ENSZ Közgyűlése „újra Izrael-ellenes határozatokat akar elfogadni”.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott: „Sajnos ez egy évek óta bevett gyakorlat, szerintünk azonban ennek semmi értelme nincsen, csak a közel-keleti feszültségek további szítására alkalmas.”
Hozzátette: biztosította az izraeli külügyminisztert arról, hogy Magyarország továbbra is kiáll Izrael mellett. „Továbbra is azt gondoljuk, hogy Izraelnek joga van a tisztességes és kiegyensúlyozott megközelítéshez. Ezért természetesen idén is nemmel fogunk szavazni az Izraelt alaptalanul kritizáló javaslatokra” — írta.
A külgazdasági és külügyminiszter megemlítette azt is, hogy Gabi Askenázival arról is beszéltek, „jó lenne együttműködni a koronavírus elleni oltóanyag előállítása során”, erre az izraeli miniszter „abszolút nyitott volt”, és a technikai részleteket folyamatosan egyeztetni fogják.