A rémálom, amelyben Karácsony Gergely együtt szelfizik egy virtigli antiszemitával, véget ért, a szavazás lezárult, és nem túl meglepő módon ismét a Fidesz nyert. Az érzelmek megnyugvása után érdemes feltenni a kérdést: mire volt jó mégis ez az egész?
Az ellenzéki megszólalók most már persze teljesen tisztán látnak, Hadházy Ákos például kiposztolta, hogy „ha Bíró nyert volna, nem csak egy rasszista indulatú ember került volna be a parlamentbe, hanem egy olyan ember, aki elég egyértelműen részt vett abban, hogy egy kis csapat valódi fejlesztés helyett magára költött 50 millió forint EU-s támogatás egy jelentős részét”. Eső után köpönyeg. Szanyi Tibor foglalta össze a legjobban a helyzetet: „Ti [vagyis a többi ellenzéki párt] k*rtatok rá a nácival”. Ennél jobban nem is lehetne summázni, és ez Szanyitól legalább autentikus, hiszen az ő pártja külön jelöltet támogatott.
Persze aki nem volt különösebben elfogult, az pontosan láthatta, hogy Bírónál rosszabb jelöltet alig lehetett volna találni. Egyesek szerint ez a Jobbikkal versengő ellenzéki pártoknak érte meg, hiszen egy vereség után 2022-ben rosszabb lapokkal indult a Jobbik, mások szerint a véletlen hozta így – de ez a mi szempontunkból már teljességgel lényegtelen.
Az ellenzéknek ugyanis egyetlen dolgot sikerült elérnie a választáson: egyértelműen deklarálták, hogy nem érdekli őket, sosem érdekelte őket valójában az antiszemitizmus elleni harc, a kisebbségi jogvédelem, őket a hatalom érdekelte, és hatalomért pedig bármire képesek.
Ezt a magyar zsidóságnak érdemes jól megrágnia, hiszen a mantra úgy szólt a rendszerváltás óta, hogy a jobboldal eredendően antiszemita és rasszista, vele szemben pedig azért kell a baloldalt támogatni, mert az fellép az antiszemitizmussal szemben. Ez a képlet nyomokban még tartalmaz valóságalapot, ha az emlékezetpolitikára vagy a Mi Hazánkra gondolunk, de a kép összetettebb.
Az Arcanumra nemrég felkerült az Új Élet újság a hatvanas évektől, és a rendszerváltás utáni egyik korai számban találtam egy olvasói levelet, ahol arról ír egy holokauszt-túlélő úr, hogy a fiatal magyar demokrácia olyan, mint egy újszülött-osztály, és az antiszemitizmus pedig a betévedő influenzás beteg. Hát jó, legyen így – de akkor micsoda a baloldali ellenzék, amely szélesre nyitja a kaput az influenzás beteg előtt? Miközben néhány éve – nem volt olyan régen 2012! – még együtt tüntettek a szocialisták és a kormánypártokkal Gyöngyösi Márton listázós szavai ellen, most már Karácsony Gergely együtt szelfizik Borsodban a zsidózó jobbikossal, az ellenzéki megmondóemberek, politikusok és publicisták – tisztelet a kivételnek – pedig együtt mosdatják az antiszemita megjegyzéseket.
Ha egy pillanatra elfogadnánk a machiavellista érvelést, miszerint az egésznek az volt a lényege, hogy a „hülye, bunkó borsodi jobbikosokkal” lebontják a kétharmadot, és akkor majd hirtelen demokrácia lesz és miegyéb, akár még valami halvány értelme is lenne a tervnek az ellenzék saját szempontjából. De a jelölt elbukott, ráadásul a kétharmad valójában veszélyben sem volt, ezt nagy betűkkel hirdette a Magyar Nemzet.
Akkor mi volt az értelme az egésznek? Mit jelent az antirasszizmus, az antiszemitizmus elleni fellépés, illetve a demokrataság és a liberalizmus 2020-ban Magyarországon, ha nem azt, hogy a baloldali pártok nem támogathatnak egy antiszemita jelöltet? Mit képvisel Karácsony Gergely és a többi baloldali politikus, akik elmentek szelfizni egy teljesen vállalhatatlan, antiszemita jelölttel? (Zárójeles kérdés: mit gondol erről vajon a neológ sajtó, amelyből az olvasók csak az tudhatták meg, hogy Bíró László elnézést kért valamiért, de azt már nem, hogy mik voltak az inkriminált sorai?).
Ezek a kérdések alapjaiban rengetnek meg mindent, amit a magyar zsidóság és a zsidó származású magyarok gondoltak a hazai belpolitikáról. Teljesen egyértelmű, hogy a rendszerváltás után kialakult frontvonalak átalakultak, immár nem lehet „antirasszista baloldalról” és „antiszemita jobboldalról” beszélni, ezek a kifejezések értelmüket vesztették.
A fentieknek hatása van a magyar-zsidó médiára is. Többet nem lehet a hazai zsidó médiában a szőnyeg alá söpörni a kérdést, hiszen az olvasók reakcióiból világos: Bíró személye teljesen megosztotta az ellenzéki érzelmű zsidó állampolgárokat. Nem fog működni továbbiakban a kérdés figyelmen kívül hagyása, vagy amit az egyik zsidó portál ma reggel csinált: hogy egyenesen kárhoztatja az MTI-t, hogy merészel beszámolni arról, hogy Bíró antiszemita jelölt volt?
Az elmúlt években rengeteg izgalmas dolog történt a világban: Iszlám Állam, Trump, Brexit, koronavírus. Ezekből egy is elég lenne egy évtizedre, nem hogy az összes együtt. A korábban használt keretek, narratívák már nem alkalmasak a világ értelmezésére. Ezt tetőzi még a hazai zsidóság külön dilemmája, miszerint mit gondoljon, kit támogasson egy olyan időszakban, amikor a liberális-urbánus megváltást prédikáló Karácsony személyesen ment le Borsodba, hogy kiálljon egy antiszemita jobbikos jelölt mellett?
Az antiszemiták beszivárgása a zsidóság hagyományos politikai táborába az Egyesült Királyságban azt eredményezte, hogy a zsidóság végérvényesen elfordult a baloldaltól.
Kérdéses, hogy a jövőben hasonló reakció várható-e Magyarországon is, illetve hogyan fogják a hétköznapi zsidó emberek és a neológ elit feldolgozni a feloldhatatlan dilemmát: a DK-t és Karácsony Gergelyt az antiszemita Bíró László oldalán.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.