Donald Trump amerikai elnök Kínát bírálta a járványkezelése miatt az ENSZ-közgyűlés jubileumi ülésére megküldött, előre felvett beszédében kedden.
Az ENSZ-nek felelőssé kell tennie Kínát a cselekedeteiért – fogalmazott az elnök, hozzáfűzve, hogy Kína szabadította a világra ezt a pestist. Leszögezte:
„a vírus megjelenésének első napjaiban Kína felfüggesztette a belföldi utazásokat, de közben lehetővé tette, hogy a repülőjáratok elhagyják az országot, és megfertőzzék a világot”.
Trump azzal vádolta Kínát és az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), hogy hamis információkat terjesztettek a vírus fertőzésének módjairól. Leszögezte: „a kínai kormány és a WHO, amelyet csaknem teljes mértékben Kína tart ellenőrzése alatt, hamisan jelentette ki, hogy nincs bizonyíték e vírus emberről emberre terjedésére”. Az elnök az új típusú koronavírust ezúttal is „kínai vírusként” említette.
Bírálta Peking környezetvédelmi politikáját is, kiemelve a túlhalászást, az óceánok szennyezését és a minden más országénál nagyobb, mérgező higanykibocsátást.
„Nem érdekli a környezet azokat, akik Amerika kivételes környezetvédelmi eredményeit támadják, és közben nem vesznek tudomást a féktelen kínai szennyezésről. Ők csak meg akarják büntetni Amerikát. Én pedig ezt nem fogom támogatni”
— jelentette ki Trump.
Hangsúlyozta, hogy ha az ENSZ hatékony szervezet akar lenni, akkor a világ valós problémáira kell összpontosítania a figyelmét. Ezen gondok között említette a terrorizmust, a nők elnyomását, az emberkereskedelmet. A terrorizmus legfőbb támogatójának pedig Iránt nevezte.
Beszédében az elnök szólt a nemrég Washingtonban aláírt békemegállapodásról Izrael és az Egyesült Arab Emírségek, illetve Bahrein között.
„Ezek az áttörést hozó békeegyezmények egy új Közel-Kelet hajnalát jelentik”
— mondta. Hozzáfűzte, soha nem volt optimistább a térség jövőjét illetően, és szerinte hamarosan más országok is követni fogják a két arab állam példáját.
Az ülés megnyitó beszédében António Guterres ENSZ-főtitkár elmondta, hogy mindent meg kell tenni egy új hidegháború elkerüléséért. Kiemelte, a koronavírus-járvány miatt most arra van szükség, hogy „a forró konfliktusok tüzének eloltására világszerte tűzszünetet hirdessenek”. Az Egyesült Államok és Kína közötti vitát Guterres veszélyesnek minősítette.