A „kis zsidó lapocska” alapítójának fia, Fenyő György sikeres és népszerű festő volt, 1945 után azonban letette ecsetjét. 1956-ban emigrált, haláláról nincs pontos információ. Pár éve azonban a műkincsgyűjtők új favoritjának számít. Most ön is licitálhat képeire, sőt, egyedülálló kiállítását is megnézheti.
Ady Endre verset ajánlott neki, József Attila magánlevelében taglalta nőügyeit, a kor egyik legnagyobb mecénása, Hatvany Lajos pedig az apósa volt Fenyő Györgynek, akinek pontos születési éve (1904 vagy 1906?) sem tisztázott. Egy biztos, édesapja a Nyugat egyik alapítója, Fenyő Miksa volt.
A napokban nyílt kiállítás egy budapesti galériában „Fenyő György elfeledett művészete” címen. És most a hétvégén több program is kísérletet tesz arra, hogy közelebb hozza a festő munkáit, és némiképp feltárja életének rejtélyes részleteit is.
Habár a magyar avantgárd legjobb hazai mestereitől — Kmetty Jánostól és Berény Róberttől — tanult, és hosszas német, olasz, francia és angol tanulmányutakon is részt vett, sőt, Csontváry Kosztka Tivadarral vagy Ferenczy Károllyal együttesen is voltak sikeres kiállításai, ma mégis csak nagyon keveset tudni róla. Ennek egyik oka az lehet, hogy
1945 után, vélhetően a holokauszt tragédiája miatt, nem folytatta felfelé ívelő festői pályafutását, és emigrációs tevékenységéről is hiányosak az ismeretek.
Egészen kalandos az is, hogy miképp maradhattak fenn a munkái: még a nyilas és fasiszta fosztogatók és a szövetségesek budapesti bombázása előtt közel félszáz munkáját rejtette el egy budapesti bérház vasajtóval elzárható toronyszobájában. Ennek körülményeiről pár éve egy érdekes tanulmány is megjelent, azonban
a mai napig tisztázatlan, hogy a művekkel pontosan mi is történt több mint fél évszázadon keresztül.
Fenyő György olyan szellemi légkörben nevelkedett, amelynek fontos részét képezte a Nyugat köré tömörülő szerzők csoportja, azok a jelentős írók, költők, gondolkodók, akik közül nem egyet a közeli ismerőseként, barátjaként is számontarthatott.
Már gyermekkorában megismerkedett a francia irodalom és képzőművészet nagyjaival, értékrendjével, a haladó szellemű művészet eszmeáramlataival, és ezek az újító, progresszív törekvések az egész festői pályafutásában tetten érhetők.
A müncheni, düsseldorfi, drezdai és a párizsi stúdiumok után első önálló kiállítására 1930-ban Londonban került sor. Meglepően pozitív sajtóvisszhangokkal: a kritikusok ünnepelték a művészt, képeit Matisse alkotásaihoz mérték. A tárlatról beszámolót írt bizonyos Szerb Antal is.
Alig pár évvel ezelőtt egy műgyűjtő több tucatnyi Fenyő-képpel kereste meg az egyik fővárosi galériát. Az alkotások – minden számítás szerint évtizedekig felgönygyölten, kupacokban tárolva lehettek — olyan állapotban voltak, hogy kisebbfajta restaurátori csoda, hogy nemsokkal később aukción mutatkozhatak be – több mint 70 évvel a festő rejtélyesen lezárult pályafutása után.
Ahogy azt megtudtuk az akkori aukciónak otthont adó Kieselbach Galéria egyik munkatársától, 2015 óta foglalkoznak a festővel. Eddig 17 munkájára lehetett licitálni náluk. Akkori lapinformációk szerint “szenzációként hatott” a műgyűjtök között, hogy egyik képéért 14 millió forintot fizettek. Arról, hogy azóta hány képe kelt el, nem kaptunk információt.
Most pénteken is lesz egy árverés, két festményre és egy textiltervre lehet licitálni, utóbbira szinte “bevezető áron” már 140 ezer forinttól – derül ki a galéria honlapjáról. Sőt, alig pár sarokkal arrébb, a Bodó Galériában nyílt tárlat is hozzáférést kínál a képekhez. Az ott felvonultatott válogatott olajfestményeket 5 és 35 millió forint között árazták be.
A többnyire magángyűjtők kollekcióiból rendezett tárlatot — amely olyan tételben és dimenzióban muttaja be a művészt, amelyre az 1930-as évek óta nem volt példa Magyarországon — szeptember 24-ig lehet megtekinteni. És mivel most hétvégén zajlik a Műtárgyak Éjszakája program is, a tárlat szervezői ismeretterjesztő előadásokkal is várják az érdeklődőket. “Fenyő György életművének titokzatos sorsa” és “Toronyba zárt remekművek” címekkel lesznek tárlatvezetések.
Felkerestük Nagy Zsófia Nórát, a Bodó Galéria munkatársát, aki mint művészettörténész adott ismertetést Fenyőről, akiről azt mondta, hogy “abszolút megállja a helyét a magyar avantgárd festők elitjében”. Sőt, “vérfrissítést is generálhat” a piacon azzal, hogy új névként kerül be oda, ahol eddig a kortársai közül szinte csak olyan nevek szerepeltek, akik ha ott vannak egy árverésen, biztosan elkelnek.
A galéria kiadott egy albumot is a művészről, amely hosszas kutatás után készült el. Ebben felhasználtak egy olyan 1971-es interjút is, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeum archívumában találtak. Abból a közel egyórás beszélgetésből derült ki az is, hogy
zsidó származása miatt munkaszogálatra kellett vonulnia, de öszességében így is szerencsés volt, hiszen két orvos barátja bújtatta, és végül ezért élhette túl a holokausztot.
Arra a kérdésre, hogy vajon mi az oka annak, hogy 1945 után nem festett, Nagy Zsófia Nóra azt mondta, hogy biztos ismeretek hiányában csak feltételezéseik lehetnek, de vélhetően “a saját életének és a családtagjainak meghurcoltatása egy releváns indok”.
A művészettörténész szakmai véleménye szerint Fenyő festészetében tetten érhető egy olyan kvalitás, amely arra predesztinálja a festőt, hogy képeiért több tízmillió forintot is el lehessen kérni.
“A modern koloritok és kompozíciós vívmányok, melyek felfedezhetők alkotásain, mutatják, hogy komoly minőséget és értékeket képviselnek a munkái.”
“Ez a rá jellemző hármas egység a kubizmus hatása, az otthonos, finom, magyaros színvilág — élénk és keveretlen színek használata — , mindemellett egy elegáns francia elegancia a kompozíciók sűrítésével kiemelkedőnek mondható” – ismertette Nagy Zsófia Nóra, aki úgy véli, hogy izgalmas kutatási terep lehet az alkotó életének alaposabb feltárása, hiszen 1956 utáni sorsáról szinte alig vannak ismeretek.
Magánleveleiben kiegyensúlyozott, jókedélyű, hölgyek társaságában otthonosan mozgó férfi köszön vissza, vagyis nem biztos, hogy a depresszió volt az elsődleges abban a döntésében, hogy felhagy a festészettel – vélte a művészettörténész. Fenyő ugyanis örökre nem szakadt el az ecsettől és az alkotói tereptől.
1945 után közel 20 évig épületek restaurálásával foglalkozott Budpesten és vidéki városokban, és amikor Angliába távozott, ott is évtizedekig folytatta restaurátori munkáját.
A brit National Gallery-ben is voltak munkái. A kutatók szerint az 1980-as évek második felében hunyhatott el – pontosan nem tudni mikor és hogyan –, erre abból következtetnek, hogy egy brit festő, Ronald W. Kirby Fenyőt nevezte meg egyik tanárának.
Az életét övező vélhetően még számos ellentmondás feltárása a jövő kutatóinak kiváltsága lehet. A tárlatról, és a köré fűzött programokról bővebb információt itt találnak.
