Zsidózó történész fogja hazafiasságra nevelni a magyar diákokat

A Horthy-rajongó Takaró Mihály felel azért, hogy a Nemzeti alaptanterv humán műveltségterületeket érintő részeiben jobban tükröződjön a hazafias szemlélet. 

Takaró Mihály irodalomtörténész vezeti azt a munkacsoportot, amelynek feladata, hogy a tavaly szeptemberben elkészült, de rögtön átdolgozásra ítélt új Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezetében írja át „hazafiasabbra” a humán műveltségterületeket – főként a magyar irodalmat és történelmet – érintő részeket – számolt be a hvg.hu

2014-ben azzal a Kertész Imrével egy időben kapta meg a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, akinek magyarságát megkérdőjelezte. A magyar írók közül jobban kedveli a zsidókról mindig negatív hangon író Tormay Cécilt és az antiszemita Nyírő Józsefet, akik szerinte „zsenik” voltak. Korábban pedig a Nyugatot „kis zsidó lapocskának” nevezte. Ami pedig a kortárs magyar irodalmat illeti, Takaró egy alkalommal vonakodott, hogy egyáltalán embernek nevezze-e Spiró Györgyöt.

A Csépe Valéria vezetésével kidolgozott NAT-tervezetről már a bemutatása előtt azt mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy „ez így, ebben a formában biztosan nem lép életbe”, később pedig kiderült, hogy a kormánynak az a legfőbb baja az anyaggal, hogy nem elég keresztény, nem elég hazafias, nem elég nemzeti – írja még a hvg.hu

A történész idén újabb díjjal gazdagodott, amint arról a Neokohn is beszámolt, Kásler Miklóstól vehette át a József Attila díjat.

A jelenleg hatályos, 2013-ban életbe lépett nemzeti alaptantervbe annak idején egyébként éppen Takaró nyomására került be Wass Albert és Nyírő József, valamint a műveikben a zsidók ellen uszító Szabó Dezső, és Sinka István is.

Takaró Mihály, Horthy nagy rajongója, korábban ő szerkesztette a Trianoni Szemlét és több műsort is vezetett a közszolgálati televízió csatornáin.

A nemzeti tanterv hazafias átírásáért Takarót több, mint havi egymillió forinttal díjazzák.