A külföldi megfigyelők és a hazai értelmiség egy része értetlenül áll a Magyarországon új erőre kapott, kerek egy évszázados Trianon-kultusz előtt, nem érti, hogy a magyarság eredetének írásos forrásokkal nehezen alátámasztható kérdései hogyan gerjeszthetnek még mindig vitát a nyomtatott sajtóban és az elektronikus médiában. Kinek és miért fontos, hogy az Árpád-házi királyok csontjai genetikailag milyen térségek lakóival, és milyen más, évezredekkel ezelőtt élt uralkodói dinasztiák maradványaival állnak rokonságban?
Magyarázatképpen egyrészt vissza kell nyúlnunk a nemzeti mitológiához, mely a legrégebbi időktől kezdve foglalkoztatja a magyarság képzeletét, és mivel legnagyobb 19. századi költőinket megihlette, szervesen beépült az irodalom és történelem tanításába. Másrészt figyelembe kell venni, hogy ez a mitológia a huszadik században erősen „átpolitizálódott”, aktuális tartalmakkal dúsult fel, melyeknek egy része napjainkban is népszerű, és a választási kampányokban is felhasználható.
Elég, ha utalunk a magyarság társtalanságának mélyen rögzült eszméjére, az „Egyedül vagyunk” kiábrándító felismerésére, melyet Széchenyi István tudatosított kortársaiban, amikor konstatálta, hogy a Habsburg-birodalom többi nemzetisége szembefordul a magyarság függetlenségi törekvéseivel. (Ezzel a címmel Surányi Miklós írt nagy sikerű először 1936-ban megjelent életrajzi regényt a „legnagyobb magyarról”. Majd 1938-tól Oláh György adott ki népszerű antiszemita folyóiratot ugyanezzel a címmel.)
A magyarság társtalanságának, önmagára utaltságának lehangoló gondolatát, mely a felsőbbrendű kiválasztottság tudatával párosult, az első világháborús vereség, majd a sokkoló trianoni szerződés igazolta.
Mindez maradandó tömeglélektani következményekkel járt. Nem véletlen, hogy a két világháború között felerősödött a bűnbakképzés, virágkorukat élték az összeesküvés-elméletek. Ezek hatására fokozatosan teret nyert a politikai antiszemitizmus, és tragikusan elmélyült az ellentét a „történelmi Magyarország” területéből részesült „trianoni utódállamokkal”. A történelmi következmények, a második világháborús katasztrófa és a holokauszt ismertek. Tévedés azonban azt hinni, hogy a tragédiák sorozata romba döntötte azokat a hiedelmeket és illúziókat is, melyeknek manipulálása egészen a második világháború végéig hatott a tömegekre.
A mélyen gyökerező eszmék újjáélednek, bizonyították az 1989-90-es rendszerváltást követő évtizedek. Mindenekelőtt a Magyar Igazság és Élet Pártja, és Csurka István lépett fel azzal az igénnyel, hogy „egy az egyben” visszahozza a két világháború közötti időszak szellemiségét, az irredentát és az antiszemitizmust. Ennek szimbolikus összefoglalása volt, terjedelmes eszmefuttatásain kívül, a Hatodik koporsó című darabja is. Jellemző azonban, hogy a zsidóság ellen uszító darab bemutatását a nemzeti és jobboldali magyar kormány, illetve fővárosi vezetés sem merte vállalni. Vagyis
a Fidesz-KDNP úgy nyúlik vissza a „trianoni örökséghez”, hogy az egyrészt ne zavarja meg a szomszéd országok népeivel, mindenekelőtt a szlovákokkal és a szerbekkel fenntartott jó viszonyt, másrészt elutasítja a „területvédő” politikai antiszemitizmus feltámasztásának kísérleteit.
Ami azonban ezen túl, illetve a tabukon innen van, zöld utat kapott. Így bűnbakká nyilvánították, „országvesztőként” bélyegezték meg a nemzetközi szabadkőművességet Augustin Barruel abbé receptje szerint. Ő fő művében (Mémoires pour servir à l’histoire du jacobinisme) már a 18. század végén a szabadkőműveseket (és az illuminátusokat) tette felelőssé a forradalmi terror dühöngéséért, illetve az irracionális irányba forduló francia forradalomért. Minthogy a titkos társaságok működését homály fedi, melyet tagjaik, fogadalmukhoz híven soha nem moszlatnak el, bármivel meg lehet vádolni őket, akár Szent István birodalmának elveszejtésével is, úgysem tudnak védekezni.
A történelmi Magyarország térképe igen népszerű nálunk 2020-ban, száz évvel Trianon után, aminek politikai okai vannak. Közelednek ugyanis a az 2022 tavaszán esedékes országgyűlési választások, és
Orbán Viktor kormánya, miközben a területi revízió gondolatát érthető módon elutasítja, tisztában van azzal, hogy az esedeti formájában soha nem teljesülülő irredenta álom felkarolása szavazatokat hozhat, akár annyit is, amennyi eldöntheti a mandátumok sorsát.
Nemrég jelent meg a Sme című napilapban cikk arról, hogy a Nagy-Magyarországot ábrázoló matricák mennyire közkedveltek a magyarországi és a határon túli magyarok körében. A szlovák újság szerint a felmérések szerint a magyar autók 5 százaléka visel ilyen matricát. Mivel hazánkban a személygépkocsik száma 3,3 millió, ez annyit jelent, hogy mintegy 165 ezer autó vezetője azonosul szimbolikusan az egész Kárpát-medencét betöltő birodalommal. A történelmi Magyarország térképe iránti vonzalomnak, Trianon elutasítása merő nosztalgia, nincs „külpolitikai üzenete”.
Ugyanakkor elárul bizonyos orientációt, szavazási hajlandóságot. Ezt akarja megőrizni és táplálni a Fidesz-KDNP különböző szimbolikus gesztusokkal, így a Kossuth térnél most felavatandó „trianoni” emlékművel is. És úgy tűnik, ez a taktika ki is fizetődik, megéri a rá fordított költséget. Ne feledjük: ha a Nagy-Magyarország matricát viselő autók esetében átlagban két választópolgárral számolhatunk Ami 330 ezer szavazatot hozhat, és eldöntheti a soron következő választásokat.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.