1944-ben a zsidó származású Friedmann Ágika hatesztendős volt. Valószínűleg az édesanyjával együtt deportálták volna, ha nem kapnak segítő kezet. Budán, egy lakásban vészelték át a nyilas terrort. A hatesztendős kislány semmit sem értett az egészből, csak azt tudta, hogy nem a saját nevét kell mondania, ha valaki megkérdezi, hogy hívják – írja a Mandiner.
A borzalmakat túlélték, a kislány pedig a háború után Svájcba került leányotthonba,
majd a család Dél-Amerikába ment, és végül Venezuela fővárosában, Caracasban telepedtek le. A borzalmakat próbálták elfelejteni, elnyomták magukban, még otthon sem beszélgettek arról az időszakról.
Friedmann Ágnes aztán felnőtt, Venezuelában házasodott és megszületett a fiuk, Andres. Ő volt az, aki már felnőttként elkezdte kérdezgetni az édesanyját, ugyanis mindig is izgatta a család története. Az anyukája sokat nem tudott mondani, hiszen arról is csak emlékfoszlányai voltak, hogy Budapesten hol bújtatták őket; és hogy ki, arról pedig végképp nem tudott semmit. Mivel a nagymama 1963-ban meghalt, őt nem kérdezhette meg Andres, így nyomozásba kezdett. Sokáig semmire sem jutott, aztán talált egy képeslapot, amelyben minden jel szerint a család megmentőjéről írt még 1947-ben a nagymamája.
A teljes cikk itt olvasható.