Az ellenzéki pártok közleményeket adtak ki a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A gyűlöletkeltés elleni fellépés, illetve a közös felelősségvállalás fontosságát emelték ki ellenzéki pártok megemlékező soraikban hétfőn, a holokauszt nemzetközi emléknapján.

Az MSZP az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy arról a több millió emberről emlékezünk meg, akik hetvenöt évvel ezelőtt a gyűlölet politikájának estek áldozatul. A főhajtás mellett emlékeztetni kell magunkat a közös felelősségünkre, arra, hogy még egyszer nem engedhetjük megismétlődni a történelem legsötétebb korszakát – fűzték hozzá.

Gyurcsány Ferenc DK-elnök Facebook-bejegyzésében egy korábbi washingtoni útját idézte fel, amelyen látogatást tett a holokauszt-múzeumban. „Ott álltam, miniszterelnökként szembesülve azzal, hogy elődeim, megszegve legalapvetőbb politikusi, emberi esküjüket, nem megvédték az ország polgárait, hanem állatként terelték őket a halálba.” Hozzátette: „Legyen a dicsőség azoké, akik akkor is emberek maradtak. Fájdalmasan kevesen voltak.”

Lauder az európai államokat is okolja Auschwitzért

A holokausztot Németország teremtette meg, de megvalósításában egyetlen európai állam sem akadályozta a nácikat – szögezte le a Zsidó Világkongresszus elnöke.

Az LMP azt közölte, a párt politikai közössége kegyelettel emlékezik a több millió áldozatra, köztük az ártatlanul meggyilkolt hatszázezer magyar honfitársunkra. Leszögezték, az emberi méltóságot nem csupán a fizikai erőszaktól kell megvédeni, hanem az írásban, szóban vagy akár politikai propaganda során elkövetett sérelmektől is.

A Magyar Liberális Párt közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy 1941 és 1945 között a magyar hatóságok közreműködésével több mint 400 ezer magyar zsidót deportáltak és gyilkoltak meg. Auschwitz-Birkenauban több mint egymillió ember vesztette életét, közülük minden harmadik magyar volt – írták, hozzátéve: „a kegyetlen gyilkosságokat a magyar Országgyűlés által meghozott zsidótörvények készítették elő”.

A Párbeszéd közleményében azt emelte ki: „nem szabad elfelejtenünk, hogy a kirekesztés, a megkülönböztetés és az ítélkezés milyen tragikus, embertelen következményekkel járhat”. A világ vezetőinek és minden embernek éberen kell tehát figyelnie, hogy együtt utasítsunk vissza minden gyűlöletkeltést – tették hozzá.

Az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén nyilvánította január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává, annak emlékére, hogy az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel. Az európai zsidó holokauszt áldozatainak számát a különféle becslések öt- és hatmillió közé teszik, közülük hozzávetőleg minden tizedik volt magyarországi zsidó. A Magyarországról deportált zsidók jelentős részét Auschwitz-Birkenauba vitték.

“Az ellenzéki pártok közleményeket adtak ki a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Most éppen ezt kapta fel fleto? Annyira nevetséges. 2006ban meg kilövette mások szemét miután lebukott hogy átverte az embereket a választáson. Gondolom egy ilyen ember nagyon átérzi a Zsidók múltját.

  2. Most éppen ezt kapta fel fleto? Annyira nevetséges. 2006ban meg kilövette mások szemét miután lebukott hogy átverte az embereket a választáson. Gondolom egy ilyen ember nagyon átérzi a Zsidók múltját.

  3. Jad Vasem archívuma 4,8 millió nevet tartalmaz, akik közül 736 ezren Auschwitzban haltak meg. Ez azt jelenti, hogy az áldozatok mintegy kétharmadát már nevesíteni tudták a kutatók.
    2017-ben a Jad Vasem azt nyilatkozta hogy sikeresen azonosították a magyar áldozatok 80%-át vagyis 485 ezer embert. A múzeum kutatói átfésültek minden levéltárat és adatbázist, és így egy összesen 694 ezer zsidót tartalmazó listát állítottak össze.