Nem sokkal az elnökkel szembeni alkotmányos eljárás megkezdése előtt a demokraták azt állítják, új terhelő bizonyítékaik vannak Trump ukrán afférjával kapcsolatban.
Képviselőházi demokrata politikusok szerint olyan bizalmas telefonadatokhoz jutottak, amelyek alátámasztják Trump érintettségét az Ukrajna-ügyben. Mivel azonban „érzékeny személyes adatokról” van szó, azokat nem hozták nyilvánosságra.
Ugyanakkor kiderült, hogy az elnök ügyvédjének, Rudy Giulianinak a volt ukrán üzlettársa, Lev Parnas szintén terhelő anyagokat adott át a titkosszolgálati bizottságnak. Parnast és egy társát októberben Washingtonban őrizetbe vették, mivel azzal vádolták őket, hogy illegális republikánus kampánytámogatással próbálták meg elérni az akkori kijevi amerikai nagykövet leváltását.
Giuliani korábban azt állította, hogy „korrupció” miatt ő rúgatta ki az amerikai kijevi nagykövetet.
Mint megírtuk, az amerikai képviselőház tavaly decemberben megszavazta, hogy Donald Trump elnököt felelősségre vonják az ellene felhozott mindkét vádpontban, a hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt, és ezzel döntött az elnök elmozdítását célzó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) lefolytatásáról.
A demokraták szerint Donald Trump korrupt módon visszaélt a hatalmával, amikor a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott júliusi telefonbeszélgetésében azt vetette fel, hogy Kijev indítson vizsgálatot a demokraták egyik elnökjelöltje, Joe Biden volt alelnök és fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben.
A demokrata törvényhozók állítása szerint az elnök ezzel idegen hatalmat buzdított arra, hogy beavatkozzék az amerikai választási folyamatba, és egyben veszélybe sodorta az amerikai nemzet biztonságát is.
| Michael Flynn, Donald Trump első nemzetbiztonsági tanácsadója helyi idő szerint kedden este benyújtotta a bírósághoz azt a dokumentumot, amelyben visszavonja korábbi, bűnösségét beismerő vallomását.
A háromcsillagos nyugalmazott tábornokot a 2016-os amerikai elnökválasztáson történt orosz beavatkozások ügyében hallgatta meg a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). A nyomozás során a volt nemzetbiztonsági tanácsadó nem mondott igazat orosz tisztségviselőkhöz fűződő kapcsolatairól és találkozóiról Szergej Kiszljakkal, Oroszország volt washingtoni nagykövetével. Flynn később be is ismerte, hogy hazudott erről. A kedden benyújtott dokumentumban ezt a vallomását vonta vissza, arra hivatkozva, hogy a kormányzat tisztségviselői – az FBI nyomozói – „rosszhiszeműen jártak el” vele szemben, „tőrbe csalták”, majd megszegték a korábban kötött vádalkut is. |





Azért némileg visszatetsző, sőt visszataszító is, hogy egy állítólagos demokrácia így működik és nem veszik figyelembe a nép döntését. Az idén, majd megint döntenek és akkor az lesz.
Azon sem lepődnék meg, ha ez az egész csak kitaláció lenne, hiszen nem ez lenne az első ilyen az impeachment kapcsán. Mindenesetre semmit nem fognak elérni ezzel sem, legrosszabb esetben az egész paksamétát visszadobja McConnell és a Szenátus úgy ahogy van, vagy ha le is folyik a tárgyalás, azt majd szépen felhasználják a Demokraták leégetésére. Így vagy úgy, ebből az ügyből is csak Trump jön majd ki győztesen.
Egyébként vicces, mert épp a minap jutott eszembe, hogy az impeachment eljárás, mint látjuk, könnyen felhasználható politikai támadásként, csupán az akarat kell hozzá. Szerencsésebb lett volna ha az Alkotmány már a Képviselőház szavazatot is 2/3-os többségre bízza, így el lehetett volna kerülni ezt a – végső soron teljesen felesleges – mizériát, amivel csak egy káros precedenst teremtettek. Mostantól bármelyik pártnak is lesz majd többsége a Képviselőházban, az onnantól mondvacsinált okokból „impeacheltetheti” az éppen regnáló ellenzéki elnököt.
Ne álmodozz. Trumpli – nem mintha eddig saját maga nem tette volna meg – úgy le lesz járatva, hogy a kutya se szavazna rá egy következő ciklusban. Ő nem egy bölcs Obama, csak egy hazudozó idióta, aki lop csal és uszít. Ilyen alak nem kell az amerikaiaknak. Talán a hülye agymosott fidiótáknak igen, de józan, gondolkozó embereknek semmiképpen.
Én nem álmodozom, kettőnk közül te vetíted ki a vágyaidat, és hiszed azokat valósnak.
Nagyot fogsz még csalódni az év végén, majd meglátod.
Amerikában orbánt már keresztre feszitették volna annyi bünügye van !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kérhetem folyamatban lévő ügyeit, linkekkel.
Trumpeachment lesz. A károgó cion bölcsei meg visszavonulhatnak a felcsúti sertéstenyésztőbe többségesdit játszani. Most megmutatják nekik mi az IGAZI népakarat!
Tragédia! Ilyen tehetségtelen, hazug politikus is lehet elnök a demokrácia hazájában! Akkor mit szóljunk mi magyarok!