Az izraeli miniszterelnök tegnap jelentette be: győzelme esetén Izrael annektálja a Jordán-völgyet.
Nagy visszhangot váltott ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök keddi kijelentése, miszerint:
„Az új kormány megalakulása után a Jordán-völgy és a Holt-tenger északi része izraeli fennhatóság alá kerül.”
Ezek után hozzátette, hogy a Washingtonban kidolgozott izraeli-palesztin rendezési terv nyilvánosságra hozatala után más, a környéken található zsidó településekkel is hasonló terve van.
Izraelben szeptember 17-én tartanak előrehozott parlamenti választásokat, mert az áprilisi választások után Netanjahu mint miniszterelnök-jelölt megfelelő számú koalíciós partner hiányában nem tudta felállítani új kabinetjét a kitűzött határidőig.
Netanjahu beszédét követően szinte azonnal reakciók születtek, és az Egyesült Nemzetek Szervezete mellett (ENSZ) Ayman Safadi, jordániai külügyminiszter is figyelmeztetést adott válaszul.
Szerinte Netanjahu szándéka ahhoz, hogy Izrael szuverenitását kiterjessze a Jordán-völgyre és a Holt-tenger északi részére
„az egész régiót az erőszak irányába terelheti.”
Az ENSZ szóvivője pedig leszögezte: „a főtitkár álláspontja mindig világos volt: az egyoldalú lépések nem segítik a békefolyamatot.” Majd Stephane Dujarric ezután hozzátette:
„Bármilyen izraeli döntés, amivel saját törvényeit, joghatóságát és közigazgatását kiterjesztené a megszállt Nyugati Part területén, nem rendelkezne nemzetközi jogi hatállyal”.
„Egy ilyen kiáltvány aláásná a tárgyalások megújításának lehetőségét, a regionális békét, és a kétállami megoldás lényegét is” — tette hozzá az ENSZ szóvivője az Arutz7 értesülései szerint.

A Gázából érkező rakéták nem ássák alá a béketerveket, melyeket az arabok nem is akarnak elfogadni?
egyik 19 másik egy híján 20
Hát bizony NETA olyasmit ígér megválasztása esetére, aminek EGYIK előfeltétele MÁR MEGVAN: mert BIRTOKON BELÜL van.HA győz, akkor teljesedne a másik előfeltétel is.Természetesen elállhatna ígérete beváltásától, politikusoknál ez azért nem ritka dolog, de a BIRTOKON BELÜL lét, fontos.A második világégés után a korábbi Kárpátalja/Ruszinszkó/Kárpátalja úgy döntött, hogy sem a régebbi Monarchia, sem a későbbi Magyar királyság, sem a közbenső Csehszlovák Köztársaság, hanem őnékik bizony a SZOVJETUNIÓ kell. Csatlakoztak is NÉPSZAVAZÁSSAL vagy mi a fenével, és lettek akkor a CCCP mára meg az Ukrajna nevú ex-CCCP ország állampolgárai.Igaz, amikor döntöttek, akkor volt BIRTOKON BELÜL a Vörös Hadsereg, ami azért számított valamit, és hát az akkori voksolást sem ellenőrizték nemzetközi megfigyelők..
Ezzel megleptél, mert nem ismerek semmilyen forrást ilyen népszavazásról, ellenben tudomásom van egy Csehország és Szovjetunió között született ’45 június 29-i szerződésről, melyben Csehország átengedi Kárpátalját a Szovjetuniónak.
Megosztanál valami forrást a népszavazásról?
Ez ebben a formában nekem nóvum, magam részéről annyit tudok, hogy, hogy Kárpátalja népessége kérte, hogy a CCCP lakosa lehessen, hogy milyen módon, nem egészen világos, lehet, hogy közfelkiáltással,(erre utal a hozzászólásomban a ‘vagy mi a fenével’ beszúrás) amit aztán utóbb „szentesítettek” az AKKORI NAGYOK (ha már középkori Lengyel Királyság az első világháború után újjászületve köztársasági államformában,a második világháború után valami 200 km-rel „NYUGATABBRA költözött”, bizony lehetséges).Annyit megjegyeznék, hogy Csehország és a Szovjetunió között nem jöhetett létre az említett időpontban megállapodás, csak CSEHSZLOVÁKIA és a CCCP között,Meg azt azért még hozzátenném, hogy Kárpátalja KORÁBBAN sosem tartozott sem Moszkvához, sem Kijevhez.
Itt egy tanulmány a Külügyi Szemléből, mely a Kárpátalja átadásáról szóló cseh-szovjet(!) szerződésről íródott.
https://kki.hu/assets/upload/Kulugyi_Szemle_2004_01_Az_1945_jenius_29-i_szov_.pdf
Az CCCP az államalakulat orosz nyelvű elnevezése, ezt hívjuk magyarul Szovjetuniónak. Ebbe ne zavarodj bele
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szovjetuni%C3%B3
Köszi az információt, de MOST rákanttintva is CSAK CSEHSZLOVÁK-szovjet jegyzőkönyvről olvashatok (persze, lehet, hogy az én számítógépemben van a hiba). Szóval NEM CSEH kormány, hanem CSEHSZLOVÁK. Ami a CCCP- rövidítés használatát illeti, nálam úgy működik, mint az USA, rövidebb, ergo könnyebb leírni, mint a Szovjetuniót.A cirill betűket meg ismerem, mert én ahhoz a korosztályhoz tartozom, amelyik első gimnázium helyett ötödik általánosba ment és a korábban tanult német helyett, kénytenen volt a kötelező oroszra váltani.
Ez elég különös.
Szerintem olvasd el a címet! Ideírom, hogy ne érjen túl váratlanul:
„Az 1945. június 29-ei szovjet–csehszlovák szerződés Kárpátaljáról”
Szerintem most ne nyiss egy új szálat az értetlenkedésben cseh-Csehország témában.
Előbb essünk túl azon, hogy CCCP = Szovjetunió és ez egy szerződés.
Hát én csak azon akadtam fenn, hogy bizony csehszlovák-szovjet szerződés volt és nem cseh-szovjet szerződés.és visszaolvasva a reflexióinkat, nem én forszíroztam a csupán CSEH- szovjet szerződés kifejezést.Egyébként nem mindegy, és a szlovákok szerint sem. A csehek történelme a Monarchia összeomlásáig teljesen más történet, mint a szlovákoké, ha valaki ezen túlteszi magát, hát lelke rajta, de én nem szeretem a „túlzott nagyvonalúságot”(egyébként sem nacionalista sem szlovák/tót/ nem vagyok). Bizony a szovjetekkel kötött szerződés volt, de azért azok közé a szerződések közé tartozik, amelyek lehetővé tették, hogy a CCCP/Szovjetunió valamennyi, az érdekszférjába került Kelet-Európai országgal határos legyen,Igaz, Bulgáriával csak a tengeren.Egyébként, a cikk, amihez kapcsolódva polémiát kezdtünk arról íródott, hogy NETA tett egy kijelentést választási győzelme esetére, és én ezzel kapcsolatban írtam, hogy könnyű volt néki, mert BIRTOKON BELÜL VAN és ha nyer, beváltja vagy sem, az Ő döntése lesz. Ahogy a II. világháború utáni keleti határok tologatása meg a Generalisszimuszé voltak.
Jó, a lényeg, hogy érted, hogy szerződés volt.
Azt is érted most már, hogy az CCCP az Szovjetuniót jelenti.
És nem tudtál forrást adni a korábbi állításaidhoz, ezért azokon túllépünk.
További kellemes hétvégét.
Hát persze, hogy szerződés volt. Akár az első világháború után független országokká vált balti államok csatlakozása a Szovjetunióhoz (amit én szeretek CCCP-nek rövidíteni) még akkor, amikor a nácik és a bolsik haverok voltak, illetve oda lehet, hogy hamarabb vonult be a Vörös Hadsereg, mint ahogy a helyiek hívták volna őket, de mindenesetre önként és dalolva csatlakoztak a szocializmust építőkhöz.Mindenesetre kissé másként látjuk a történelem folyását, de hát ennél nagyobb galiba ne legyen.Ami meg a hiányolt forrást illeti, hát ha csak olyan forrásra tellett, amiben a csehszlovák szerepel betű szerint, de vannak, akik CSEH-.ként értelmezőnek vélik, megette a fene, de egyébként nincs jelentősége,legfeljebb annyi, ha maradt volna a terület akár Prágának akár Budapestnek MOST az ott élőknek nem kellene izgulnia azon, hogy behívottként halhatnak-e hősként Ukrajnáért, avagy sem.Meg mára már nemcsak CCCP/Szovjetunió nincsen, de Csehszlovák Köztársaság sem, sem szocialista mázzal, sem anélkül.Egyébként, ami a jó hétvégét illeti, viszont kívánom.Annyival egészíteném ki, hogy végre sikerült utána néznem és exkuzálnom kell.Nem volt ott semmiféle helyi felbuzdulás .Volt a csehszlovák-szovjet megállapodás, és annak alapján a terület visszatért oda, ahová-állítólag- mindig is tartozott. A területen élőknek annyi joguk maradt, dönthettek, maradnak új országukban, vagy mennek a korábbiba, de ez a jog sem adatott meg mindenkinek.Meg azért Csap/Csop is ment a szovjetekhez, , ami nem volt ruszinszkói település, de volt fontos vasúti csomópont.