Három évvel ezelőtt több ezer, embernek nem nevezhető lény behatolt a zsidó állam területére, tömeggyilkoltak, szisztematikusan megerőszakoltak, csonkoltak, gyújtogattak, túszokat ejtettek, hogy üzenjenek. Üzentek az izraelieknek, hogy az 1200 halott csak a kezdet, és üzentek nekünk, diaszpóra-zsidóknak, hogy majd értetek is eljövünk. A Nyugat pedig nem érti, pontosan mi a baj. Végül is mi köze a saját civilizációjához?
Képeket, felvételeket keresek arról a bizonyos október 7-éről. Újra akarok traumatizálódni, hátha most jobban megértem. Kurvára nem értem meg jobban.
Most tűnik csak fel, hogy a nagy nyugati hírügynökségek – AP, AFP, Reuters – helyi emberei, akik természetesen kizárólag a Gázát uraló Hamász jóváhagyásával fotózhatják, amit fotóznak, már kora hajnalban talpon vannak, és küldik be a szerkesztőségekbe az első képeket, amin álarcos fegyveresek és álarc nélküli „civilek” megindulnak.
Szóltak nekik, hogy helyzet lesz, indul az „al-Aksza Özönvíz” hadművelet. Ők pedig mentek, hogy lekapják azt a legutolsó pillanatot, amikor még nem kellett ráébredniük, mihez is asszisztálnak.
Kísérteties fotók ezek. Ehhez a cikkhez is egy ilyet rakok be.
Süt a nap és kék az ég, amikor gyalog, motorokon, fehér Toyota pick-upokon megindulnak a fiatal gázai „militánsok” és „palesztin ellenállók” – ahogy az ügynökségek nevezik őket – az izraeli kerítések, határátkelőhelyek felé. A fotók még megmutatják, hogy áttörik a kerítést, hogy büszkén lefoglalnak egy Merkava tankot, hogy valamit felgyújtanak – de hogy utána pontosan mi történik, azt már a Hamász bodycam-felvételei rögzítik.
Pogrom Izraelben, terrorbarátság Nyugaton: folyékony átmenetek
Az átmenet teljesen folyékony a nyugati ügynökségek profi helyi fotósainak valóságrögzítése és a Hamász utána öndokumentált, szelfizett horrorja között. Ahogy folyékony az átmenet az Izrael iránti, úgy három napig tartó részvét és a három éve tartó Izrael-gyűlölet és zsidóellenes uszítás között.
Van, akinél persze három órát se tart a részvét. Az egyik gázai terrorista egy meggyilkolt lány telójáról még nagyban hívja a családját, hogy elbüszkélkedjen tíz zsidó megölésével, amikor a nyugati egyetemeken már készülnek az első Izrael-ellenes állásfoglalások, már szerveződnek az okkupáló tüntetések, hogy utána kizárják a „cionista” tanárokat és hallgatókat, már kerülnek elő a palesztin zászlók.
Ez a kettő nagyon szorosan összefügg: pogrom és gyilkolás a terepen, és fogadtatásának, a PR-nak, a Nagy Palesztin Akadémiai és Médianarratívának a megszervezése.
Három éve talán három percbe se tellett, hogy elinduljon diadalútjára a Nagy Palesztin Narratíva: „Mit gondoltatok, mit jelent a dekolonizáció? Hangulatot? Szakcikkeket? Esszéket? Lúzerek” – foglalta össze dicséretes töménységgel Najma Sharif szomáliai-amerikai újságírónő azt, amit másokig órákig magyaráznak: hogy
az elnyomó, gyarmatosító, fehér, ciszheteró, kapitalista, imperialista Izrael most végre megkapta, amit alapítása óta megérdemelt.
Lehet, hogy nem szép, ami történt a startup-nemzettel, de hát mit vártak, ha apartheidet tartanak fenn a színesbőrű őslakosokkal szemben?
Az őszintébbje persze sose titkolta, mennyire kiröhögi a naiv, ostoba Nyugatot, amikor az a „kétállami megoldást” sürgeti. Dehogy kell nekik két állam. Egységes, Jeruzsálem fővárosú iszlám Palesztina, a valamilyen folyótól a valamelyik tengerig. Ahogy azt Európa első Hamász-orientált politikai pártja immár nyíltan hirdeti.
Október 7-e többszörös, több síkú, közvetlen és közvetett üzenet volt Izrael és a nyugati világ egésze számára.
Izraelnek azt üzente, hogy ez csak a főpróba volt, dehogy csak Ciszjordánia a „megszállt terület”, az egész országotok az, és mivel nem mentek el innen, ezt hosszú távon nem élitek túl.
Nekünk, diszapóra-zsidóknak pedig azt üzenték, hogy vége az integrált polgári létnek, megint kilógunk, teljesen függetlenül attól, mit gondolunk Netanjahuról (persze ahhoz, hogy szóba álljanak velünk, vagy hogy pl. egy szimpla nyelvtanfolyamra beiratkozhassunk, el kell határolódunk tőle és kormányától). Az üzenet az, hogy mostantól bárki megjelölhet: a Dávid-csillagot a nyakunkról letépik, de a házfalunkra odafestik.
Magunkra maradtunk azon a bizonyos október 7-én.
Ők és a fanclubjaik pedig ott vannak Nyugaton is, és addig vernek, atrocitálnak, üldöznek a szabad világ legszabadabb fővárosaiban, amíg húsz év múlva be nem tagozódunk a brit, francia, német stb. kalifátusba. A Nyugatnak pedig azt üzenték, hogy csak folytassa saját kultúrája, múltja, identitása, zsidó-keresztény civilizációja lenézését, mint eddig. Nem lesznek hálátlanok: aki behódol, megmaradhat.
Izraeli katonai eredmények vs. a Nagy Palesztin Narratíva diadalútja
Október 7-e óta természetesen a világ, benne a Közel-Kelet már nem ugyanaz: a zsidó felállt a földről, és – hathatós amerikai segítséggel – elkezdte megvédeni magát. Kicsi a bors, de vannak barátai. Az ehhez való jogát azonban azonnal megvonták: ne reagáld túl, mindent csak arányosan, szépen, ahogy a sárga csillag megy az égen.
Nincs másik nemzet, amelynek bárki elő merné írni, hogy védekező háború esetén mit tartson „arányosnak” és humánusnak. Izrael még így is remekül teljesít a civilek-fegyveresek halálozási arányában, de így is megkapja, hogy genocid, ószövetségi bosszúfantáziák motiválják.
A „genocídium” vádja minden jel szerint egy mély, globális lelki igényt fed le, más faktor – például maguk a tények – nem magyarázza ilyen széles körű elterjedtségét, erőltetését hamisított fotókon, hazug statisztikákon és manipulatív kommentárokon át.
De szerencsére nem is valami PR-háborút kell megnyerni, hanem a valódit. Október 7-e óta Izrael több fronton is győztesen harcol, likvidálta az országába behatoló hatezer devizakülföldi kétharmadát és számos kollégájukat, lényegében kinyírta a Hamász és a Hezbollah felső vezetését, magát Szinvart, Nazrallahot, sőt id. Khameneit, súlyosan meggyengítette a gáza terroristák katonai struktúráját és 5-600 kilométernyi alagútrendszerét, amelybe ezek a népbarátok soha be nem engedték a saját lakosságukat.
Tisztán katonailag tehát Izrael győzni fog – globális pária státusza azonban a nyugati, progresszív értelmiségnek, a balos-iszlamista összefogásnak hála most betonozódik be.
Úgy kell készülnünk, hogy jó ideig velünk maradnak az eltérített gépek és egyetemi kurzusok, velünk maradnak a hétköznapi életünk és a racionális elménk elleni merényletek (hogy kiiktassák az objektív valóságot), és úgy látszik, itt fogunk élni, az ő mentális no-go zónájukban. A világ nem úgy tűnik, hogy tanul – a mi feladatunk viszont az, hogy soha ne felejtsünk, és soha ne bocsássunk meg. A puskapor szárazon tartásáról már nem is beszélve.
Fotó: SAID KHATIB / AFP
Seres László összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
