Ed Miliband brit külügyminiszter azt állította, hogy gyógyszereket akadályoznak meg abban, hogy bejussanak Gázába. Izrael tételesen cáfolta a vádat, Mike Huckabee amerikai nagykövet pedig ennél is keményebben reagált.
Éles diplomáciai vita robbant ki Izrael és Nagy-Britannia között, miután Ed Miliband brit külügyminiszter a Gázai övezet humanitárius helyzetéről beszélve azt állította, hogy gyógyszerek bejutását akadályozzák, és gyermekek halnak meg, miközben életmentő kezelésre várnak.
Az izraeli külügyminisztérium szerint Miliband állításai nem felelnek meg a tényeknek, ráadásul Londonnak pontosan ismernie kellene a segélyszállítások adatait,
mivel Nagy-Britannia maga is részt vesz a Gázába irányuló nemzetközi humanitárius segítség koordinálásában.
A vitába Mike Huckabee, az Egyesült Államok izraeli nagykövete is beszállt, aki rendkívül keményen fogalmazott: szerinte a brit kormány Izraellel kapcsolatos politikája már a tényeket is figyelmen kívül hagyja.
Miliband: „Ami Gázában történik, borzalmas”
A brit külügyminiszter egy videóban beszélt a Gázai övezet helyzetéről.
„Ami Gázában történik, borzalmas” – jelentette ki Miliband.
A külügyminiszter elmondása szerint olyan történeteket hallott, amelyek gyógyszerek bejutásának akadályozásáról, illetve életmentő kezelésre váró gyermekek haláláról szóltak. Miliband szerint az ilyen beszámolók azt mutatják, hogy a brit kormánynak az eddiginél határozottabban kell fellépnie. „Amikor ilyen beszámolót hall az ember arról, hogy mi történik, megérti, hogy nekünk, brit kormányként – ahogyan a miniszterelnök is mondta – cselekednünk kell, mégpedig az eddigieknél határozottabban” – fogalmazott.
Izrael: Ha a történetek helyett a tények érdekelnék
Az izraeli külügyminisztérium az X-en közzétett bejegyzésében élesen visszautasította Miliband állításait.
„A brit külügyminiszter közzétesz egy videót, amelyben Gázáról neki elmondott »történeteket« mesél. Ha a külügyminisztert a történetek helyett a tények érdekelnék, tudná, hogy semmilyen korlátozás nincs a gyógyszerek Gázai övezetbe történő bevitelére, és egyetlen gyógyszer bejutását sem akadályozzák” – közölte az izraeli tárca.
Jeruzsálem konkrét adatokkal is igyekezett cáfolni a brit külügyminisztert.
Az izraeli közlés szerint a tűzszünet kezdete óta 22 500 tonna egészségügyi felszerelés és ellátmány jutott be Gázába.
Emellett gázaiakat továbbra is kiengednek az övezetből külföldi gyógykezelésre. Az izraeli külügyminisztérium szerint csak az elmúlt két hétben kétszázan hagyhatták el ilyen céllal Gázát. A tárca arra is felhívta a figyelmet, hogy Milibandnek minderről hivatalból is tudnia kellene.
„Természetesen a brit külügyminiszter mindezzel nagyon is tisztában van, hiszen Nagy-Britannia tagja a Gázával foglalkozó nemzetközi támogató központnak, amely segítséget nyújt az egészségügyi segélyek övezetbe történő eljuttatásában” – írták. A bejegyzést egy különösen csípős mondattal zárták:
„De úgy tűnik, a tények kevésbé számítanak – amikor az ember politikai közönségnek készít videót.”
Huckabee még keményebben nekiment a brit kormánynak
Az amerikai nagykövet sem finomkodott. Mike Huckabee megosztotta az izraeli külügyminisztérium reakcióját, és azt írta:
„A britek elvesztették a fonalat. Kormányuk zsidógyűlölete nem ismer határokat, és tényeket sem hajlandó tudomásul venni.”
Huckabee megszólalása különösen súlyos diplomáciai üzenet, hiszen nem egy izraeli kormánypárti politikus, hanem az Egyesült Államok hivatalban lévő izraeli nagykövete vádolta ilyen keményen a brit kormányt. A vita egyben jól mutatja, mennyire elmérgesedett Izrael és több nyugat-európai kormány viszonya a gázai háború és annak következményei miatt. Izrael rendszeresen azzal vádolja bírálóit, hogy a humanitárius helyzettel kapcsolatos, nehezen ellenőrizhető állításokat kész tényként kezelik, miközben figyelmen kívül hagyják az izraeli adatokat és a segélyezési mechanizmusok működését.
Huckabee közben palesztinokkal is találkozott
Az amerikai nagykövet ugyanakkor éppen szombaton tett egy szokatlan látogatást a Rámalláh közelében fekvő Turmusz Ajja palesztin településen, ahol helyi lakosokkal, köztük amerikai állampolgárok hozzátartozóival találkozott. A település lakosságának mintegy 80 százaléka amerikai állampolgársággal is rendelkezik, és az elmúlt években többször került a figyelem középpontjába izraeli szélsőségesek által elkövetett erőszakos cselekmények miatt.
Huckabee elmondása szerint azért kereste fel az ott élő amerikaiakat, hogy meghallgassa azokat az aggasztó beszámolókat, amelyek „bűncselekményekről és terrorcselekményekről” szóltak.
A nagykövet egyértelműen elítélte az elkövetőket, akik szerinte törvényes tulajdonosok földjein garázdálkodnak.
Huckabee ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezek „szégyenletes cselekedetek, amelyek az izraeliek 99 százalékát nem képviselik.”







