Lehetséges gyűlölet-bűncselekményként vizsgál a New York-i rendőrség két manhattani késeléses támadást. Egy 51 éves férfit letartóztattak, miután egy ázsiai és egy zsidó férfit sebesített meg a Central Park közelében. Mindkét áldozat túlélte a támadást.
Csütörtök délután a New York-i Upper West Side-on egy zavart állapotú támadó „Allahu Akbar”-t kiabálva két férfit késelt meg két külön támadás során – közölte Jessica Tisch rendőrfőnök. A késeléses támadások egymástól két háztömbnyi távolságra történtek.
A nyomozók azt vizsgálják, hogy a 51 éves Raul Morales gyanúsítottat gyűlölet motiválta-e, bár Tisch hozzátette: „az előzetes nyomozás arra utal, hogy a mentális állapota is szerepet játszhatott”.
„A nyomozók továbbra is dolgoznak az ügyön és az indíték megállapításán, de az áldozatok és a tanúk vallomásai szerint Morales mindkét támadás során azt kiabálta, hogy ‘Allahu akbar’, ami arabul azt jelenti, hogy ‘Isten a legnagyobb’ – közölte a rendőrfőnök, hozzátéve, hogy a New York-i rendőrség jelenleg vizsgálja, hogy gyűlölet-bűncselekmény történt-e.
Késelések New York-ban: mindkét áldozat állapota stabil
A 51 éves Morales a Nyugati 84-edik utca és a Central Park West közelében támadt rá az első áldozatra, egy 57 éves ázsiai férfire, és körülbelül délután 1:30-kor késsel hátba szúrta – közölte a rendőrség.
A második áldozat, egy 50 éves, kipát viselő férfi, az Amsterdam Avenue és a Nyugati 86-odik utca sarkán lévő zsinagógából való kilépés után lett a támadás áldozata, a rendőrség és más források szerint egy csavarhúzóval szúrták mellkason. Mindkét áldozatot a Saint Luke’s Kórházba szállították, ahol a rendőrség szerint állapotuk stabil.
A rendőrség közlése szerint Morales-t délután 2 óra 45 perc körül fogták el, miután elbarikádozta magát egy lakásban, amely csupán néhány háztömbnyire található az Amsterdam Avenue-n, a Nyugati 88-adik utca közelében.
A Manhattan Shomrim, egy ortodox közösségekben működő önkéntes polgári őrcsoport tagjai, a késelésről szóló bejelentések után azonnal a helyszínre siettek – írja a New York Post. Egyikük szerint a második áldozatot, aki éppen imádkozni indult, egyértelműen „zsidóként lehetett azonosítani”, mivel kipa volt rajta. A férfit ismerik és tisztelik a környéken.
Julie Menin, a városi tanács szóviője nyilatkozatában hozzátette, hogy „teljesen felháborodott és dühös amiatt, ami antiszemita késelésnek tűnik”.
„Bár még várjuk a további részletek megerősítését, tudjuk, hogy ami városunkban történik, az visszataszító. A zsidó közösségben uralkodó félelem valós. Minden New York-i megérdemli, hogy biztonságban érezhesse magát a környékén, vallásától vagy identitásától függetlenül” – mondta Menin.
„New York erőssége mindig is abban rejlett, hogy képesek vagyunk minden vallású és háttérrel rendelkező emberrel békében együtt élni” – nyilatkozta Kathy Hochul, az állam kormányzója. „Bárki, aki ezt megpróbálja szétrombolni, a törvény teljes szigorával szembesül majd. New York ma, holnap és mindig is kiáll a zsidó közösségünk mellett.”
Mamdani is „rémisztő” támadásokról beszélt
New York polgármestere „rémisztőnek” nevezte a támadásokat, és kijelentette, megkönnyebbült, hogy mindkét áldozat állapota stabil. „Ezeknek a gyűlöletből fakadó, megvetendő támadásoknak nincs helye a városunkban” – írta Zohran Mamdani a közösségi médiában.
A rendőrség adatai szerint az elmúlt években nőtt a gyűlölet-bűncselekmények száma New Yorkban, miközben az általános erőszakos bűnözés visszaesett. Tisch rendőrfőnök áprilisban kijelentette, hogy az idén a városban megerősített gyűlölet-bűncselekmények több mint fele eddig zsidó emberek ellen irányult. Mint arról beszámoltunk,
ez utóbbi adat elválaszthatatlan New York polgármesterének alig leplezett Izrael-elllenes és antiszemita ténykedésétől. Mamdani január óta vezeti a várost, ez alatt 182 százalékkal nőtt a zsidóellenes gyűlölet-bűncselekmények száma.
2026 első hónapjában 31 zsidóellenes gyűlölet-bűncselekmény történt, ami a januári gyűlölet-bűncselekmények több mint felét tette ki, míg 2025 januárjában csak 11 zsidóellenes gyűlölet-bűncselekmény történt. A város lakosainak mintegy 10 százaléka zsidó.
A „demokratikus szocialista” (valójában szélsőbaloldali populista) és nyíltan „cionizmusellenes” (értsd Izrael állam létét, a zsidóság nemzeti önrendelkezését megkérdőjelező) muszlim politikus január 1-jén tette le hivatali esküjét. Órákkal később Mamdani hivatalosan visszavont számos, az elődje által az antiszemitizmus elleni küzdelem érdekében hozott végrehajtási rendeletet.
Képünk illusztráció. Fotó: NurPhoto via AFP





