Az IDF és a Sin Bét megöltek egy újabb október 7-i túszszedő terroristát

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Az IDF és a Sin Bét izraeli titkosszolgálat szombaton egy légicsapás során megölte Adham Ibrahim Sha’aban Nasmant, a Hamász úgynevezett Gázai Városi Brigádjának műveleti vezetőjét; erről a két szervezet kedd reggel közös nyilatkozatban számolt be.

Nasman a terrorszervezet Nukhba-erőinek zászlóaljparancsnokaként szolgált, és ő vezette a Hamász Gázai Városi Brigádjának Izraelbe történő behatolását az október 7-i mészárlás során – írja a The Jerusalem Post

A hadsereg közlése szerint a férfi több korábbi túszt is fogva tartott, köztük Romi Gonent, Emily Damarit, Ziv és Gali Bermant, Eitan Mort, Matan Angrest és Omri Mirant.

„Újabb szemétdarab került a Hamász óriási hulladéklerakójábaa pokolban. Remélem, hogy Nasman többi barátja, akik sajnos még életben vannak, meg fogják érteni, hogy nekik is eljön majd az idejük!”

– írta Ziv Berman egy közösségi médiás bejegyzésében, azzal zárva sorait, hogy „Ám Jiszráel Cháj” (Izrael népe él), és köszönetet mondott a műveletben részt vevőknek.

Bosszú az október 7-i támadásért: 2700 gázai terroristát likvidált Izrael

A müncheni olimpiai mészárlás utáni hajtóvadászat szolgál mintául.

Újabb Hamász-terroristákat toborzott és képzett ki

Az IDF és a Shin Bet megjegyezte, hogy Nasman számos magas rangú pozíciót töltött be a Hamászban, többek között a Gázai Városi Brigád hírszerző tisztjeként és az Al-Shati zászlóalj parancsnokaként is szolgált.

A közelmúltban Nasman megkísérelt terroristákat toborozni és kiképezni a gázai városi brigád számára, és a brigád zászlóaljai számára történő fegyvergyártás és -elosztás előmozdításán dolgozott.

„Ezeket a tevékenységeket a Hamász katonai képességeinek helyreállítására irányuló erőfeszítések részeként hajtották végre, megsértve ezzel a tűzszüneti megállapodást”

– közölte az IDF és a Sin Bét, hozzátéve, hogy csapataik továbbra is Gázában maradnak, és folytatják a „fenyegetések felszámolását”.

Izrael az utóbbi időben jelentősen felgyorsította az október 7-i terrortámadásban részt vevő palesztin fegyveresek likvidálását. A The Times of Israel elemzése szerint az izraeli hadsereg a gázai tűzszünet ellenére is egyre több célzott műveletet hajt végre azok ellen, akik részt vettek a mészárlásban vagy túszokat őriztek és bántalmaztak. A katonai adatok szerint az elkövetők közül eddig több mint 2700-at öltek meg, további 300-at pedig elfogtak.

Izrael likvidálta Mia Schem túszejtőjét Gázában

Egy izraeli rakéta formájában érte utol a végzete a hamászos terroristát.

Ő volt az egyik legérdekesebb  személyiség

A Hamász fogságából kiszabadult Emily Damari így nyilatkozott fogvatartójának likvidálásáról: „Ennek a szörnyetegnek a beceneve Sheikh Ibrahim volt, és amikor Romit és engem fogva tartott, hallottam, ahogy telefonon beszél barátjával, Szinvarral, Izz a-Din al-Haddaddal és másokkal.

Ő volt az egyik legérdekesebb és legkomolyabb személyiség, akivel fogságunk alatt találkoztunk;

a gonosz terroristák közül, akikkel találkoztunk, sokan arra törekedtek, hogy olyanok legyenek, mint ő. Mind gonoszak voltak, egyesek magasabb rangban, mások alacsonyabb rangban.”

Hozzátette: „Most már nem beszélnek rólunk a telefonon; együtt égnek a pokol tüzében. Sheikh Ibrahim, Izz a-Din, Szinvar és a hozzájuk hasonló ördögök, akik Isten segítségével mindig csatlakozni fognak hozzájuk. Dicsőítve legyen Isten neve örökké. Ám Jiszráel Cháj.”

Fotó: IDF SPOKESPERSON’S UNIT

Izrael likvidálta a Hamász gázai főparancsnokát: Izz ad-Din al-Haddad nincs többé

„Minden kutya megkapja a magáét” – írta a csapás után az egyik volt izraeli túsz.