Az Izrael-ellenes balos és muszlim szavazóknak akar megfelelni az új brit kormányfő

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Két dolgot lehet egyelőre tudni Andy Burnhamről: a Munkáspárt balszárnyának képviselőjeként a gazdaságban a nagyobb állami szerepvállalás mellett köteleződött el, a külpolitikában pedig markáns Izrael-ellenes fordulat várható tőle.

Eddig nem sokat tudni arról, hogy az „Észak királya”, Andy Burnham volt manchesteri polgármester miben kíván eltérni bukott elődjétől, Keir Starmer-től, kivéve azt az ígéretét, hogy új miniszterelnökként határozottabban és konszenzusra törekvőbb hangnemben fog kormányozni.

Közvetlenül beiktatása előtt, a BBC-nek adott interjújában elmondta: miniszterelnökként elsőként Donald Trump amerikai elnököt és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt fogja felhívni,

hozzátéve, hogy az Egyesült Királyság Ukrajna iránti támogatása „szilárd és határozott” lesz.

A Labour balszárnyának képviselőjeként nem meglepő módon megígérte, hogy a víz- és energiaellátás, a lakásépítés és a tömegközlekedés irányítását ismét nagyobb mértékben veszi állami kézbe, ugyanakkor a Londonban összpontosuló politikai és gazdasági hatalmat a régiókba helyezi át.

Az Európai Unióba való teljes visszatérés az új miniszterelnök alatt is kizártnak tűnik.

Annál is feltűnőbb, hogy Burnham, még mielőtt beköltözne a Downing Street 10-be, egy olyan kérdésben foglalt egyértelműen állást, mint a brit álláspont Izrael és Gáza ügyében – írja a Welt. Nem véletlenül.

Érkezik Andy Burnham – még Izrael-ellenesebb lehet a következő brit miniszterelnök?

Keir Starmer utódja keményebb fellépést ígér Jeruzsálemmel szemben.

Izrael-ellenes fordulatot sejtet az új brit kormányfő

Egy július elején az X-en közzétett videóüzenetben Burnham figyelemre méltó irányváltást hajtott végre a közel-keleti konfliktus és az október 7-i Hamász-mészárlások utáni izraeli katonai művelet következményei kapcsán.

Burnham szerint a Munkáspárt nem járt el helyesen – azaz nem eléggé palesztinpárti módon – az izraeli katonai művelet kezdetén a Gázai övezetben. „Ezért elnézést kérek. A reakciónk túl gyakran nem volt elég jó. Jobbnak kell lennünk.”

Andy Burnham on X (formerly Twitter): "Labour's initial response to the treatment of Gaza caused huge hurt. We got it wrong and I am sorry for that. pic.twitter.com/MtQxhp71J3 / X"

Labour's initial response to the treatment of Gaza caused huge hurt. We got it wrong and I am sorry for that. pic.twitter.com/MtQxhp71J3

Ez lényegében leszámolás Starmerrel, aki egyensúlyozni próbált egyrészt az Izraellel való szolidaritás, másrészt a gázai emberek szenvedései között – írja a német lap.

A sok halott palesztin „folt a kollektív lelkiismeretünkön” – fogalmazott Burnham, bírálva, hogy Starmer egészen tavaly szeptemberig habozott Palesztina államként való elismerésével.

Az amúgy „kétállami” megoldást hirdető Burnham maga már 2015 óta szorgalmaz egy ilyen elismerést, és ezzel azt célozza, hogy visszanyerje a brit Izrael-ellenesek szimpátiáját: mind a párt baloldalán, mind a muszlim választók körében.

Lépése nem véletlen persze: a feljövőben lévő szélsőbaloldali brit  Zöld Párt már huzamosabb ideje annyira Izrael-ellenes, hogy a Labour-től elpártoló muszlim szavazók megnyeréséért már a Hamász több követelését is magáénak vallja.

A palesztin önrendelkezés támogatásán túl a leendő miniszterelnök máris elkötelezte magát egy Izrael-kritikus irányvonal mellett, ami már most is megosztja saját frakcióját a Welt szerint.

Míg Starmer gondosan ügyelt a pártatlan hangnemre, most már „keményebb fellépésről” esik szó. Burnham azzal vádolja Izraelt, hogy megsérti az Egyesült Államok által közvetített fegyverszünetet, és elítéli a telepesek által elkövetett erőszakot Júdea-Szamáriában (Ciszjordániában) és Kelet-Jeruzsálemben – mintha az lenne a probléma oka, nem pedig az azzal összemérhetetlen, kiterjedt palesztin terror.

Izrael-barát brit miniszterelnök lehet a baloldali Andy Burnhamből?

Burnham már régóta felhívja a figyelmet az antiszemitizmus problémájára, különösen a saját pártján, a Munkáspárton belül.

Mindent a brit muszlimokért

A kérdés az, hogy Burnham átülteti-e és ha igen, hogyan valósítja meg Izrael ellen irányuló általános bírálatait konkrét politikává. Annyi már tudható, hogy szigorítani fogja a Ciszjordániában található településekről származó áruk behozatalára vonatkozó tilalmat.

A szkeptikus kormánytisztviselők azonban rámutatnak, írja a Welt, hogy ezeket aligha lehet egyértelműen elkülöníteni a többi izraeli importtól és az összefonódó ellátási láncoktól,

hacsak nem követi a párt szélsőbaloldali szárnyának felhívásait, amelyek teljes embargót követelnek minden izraeli áru ellen.

Ezenkívül Nagy-Britannia és Izrael intenzív kereskedelmi kapcsolatokat ápol: a kereskedelmi forgalom körülbelül 7,1 milliárd eurót tesz ki (az Egyesült Királyság valamivel többet exportál Izraelbe, mint amennyit onnan importál).

Mivel Burnham egy „progresszív koalícióra” számít Nigel Farage jobboldali populista Reform UK pártja ellen, semmitől sem fél annyira, mint attól, hogy a muszlim szavazók a gázai politika elleni tiltakozásból otthon maradnak.

Egész társadalmi rétegek már régóta átálltak a Liberális Demokratákhoz és a Zöldekhez, akik egyértelműen palesztinbarát álláspontot képviselnek. Közel négy millió muszlim él az Egyesült Királyságban, közülük 2,83 millió választásra jogosult. 32 választókerületben a választók több mint egyötödét teszik ki – ez elegendő ahhoz, hogy egy alsóházi választáson döntő szerepet játszanak.

Fotó: Oli SCARFF / AFP

A brit Zöld Párt második embere az iráni rezsimet védi, a sajtósuk a Hamászt

Nem akármilyen rendezvényen filmezték le Mothin Ali-t, aki korábban a Hamászt is mentegette.

Kiiktatni Izraelt: a brit Zöld Párt csatlakozna a Hamász legfontosabb tervéhez

Kifejezetten támogatnák a brit Zöldek a palesztin terrort, mint jogos ellenállást, és a sok millió palesztin „visszatérését”.