Az iráni háború tapasztalatai alapján Izrael modernizálta a Vaskupola légvédelmi rendszert.
Az izraeli védelmi minisztérium bejelentette, hogy az iráni háború során szerzett harctéri tapasztalatok alapján jelentős fejlesztéseken esett át a Vaskupola rövid hatótávolságú légvédelmi rendszer. A módosításokat egy kiterjedt tesztsorozat során próbálták ki, amelyet az elmúlt hetekben hajtottak végre.
Még pontosabb lesz a Vaskupola
A teszteket a minisztérium Védelmi Kutatás-fejlesztési Igazgatósága (DDR&D) és a Rafael Advanced Defense Systems közösen végezte. A közlemény szerint a Vaskupola légvédelmi rendszer különböző fejlett fenyegetések ellen bizonyított, miközben a fejlesztésekbe beépítették az Irán elleni hadműveletek során levont műveleti tapasztalatokat is.
A próbák során több új képességet is ellenőriztek, amelyek célja, hogy a rendszer még hatékonyabban tudjon fellépni a jelenlegi és a jövőben várható fenyegetésekkel szemben. A szimulációk rakéták, manőverező robotrepülőgépek (cirkálórakéták) és pilóta nélküli légi eszközök (drónok) elleni elfogást is magukban foglalták.
Az Iron Beam lézerfegyvert is tesztelték
A tesztek egyik fontos eleme volt, hogy az Iron Beam nagy teljesítményű lézeres elfogórendszert is közösen alkalmazták a Vaskupolával. A két rendszer összehangolt működését a Vaskupola irányítóközpontjából vezérelték, különböző összetett harci forgatókönyveket modellezve. Az izraeli Védelmi Minisztérium szerint az új képességek jelentősen növelik Izrael légvédelmi rendszerének hatékonyságát, és fontos lépést jelentenek az ország technológiai és katonai fölényének megőrzésében.
Az Iron Beam lézerfegyvert 2025 decemberében integrálták először a IDF légvédelmi rendszerébe, amikor az első működő példányt átadták a hadseregnek. A rendszer feladata, hogy a kisebb méretű célpontokat – például rakétákat, aknavetőgránátokat és drónokat – semmisítse meg, miközben a nagyobb fenyegetések elfogását továbbra is a rakétaalapú légvédelmi rendszerek végzik.
A lézerfegyver egyik legnagyobb előnye, hogy gyakorlatilag korlátlan számú elfogásra képes, vagyis nem fogy ki a lőszerből, amennyiben a folyamatos energiaellátás biztosított. Izraeli katonai vezetők ezért már korábban is „játékszabályokat megváltoztató” technológiának nevezték. Bár az IDF már telepített egy Iron Beam rendszert, annak alkalmazása egyelőre korlátozott, és hivatalosan még nem nyilvánították teljes mértékben hadrafoghatónak.
Egy magas rangú izraeli tiszt májusban arról beszélt, hogy a lézeres védelem jelenlegi lefedettsége még csak részleges, és időre lesz szükség egy országos, teljes körű lézeres légvédelmi hálózat kiépítéséhez. A hadsereg becslése szerint legalább 14 Iron Beam üteg telepítésére lesz szükség ahhoz, hogy a rendszer érdemben hozzájáruljon Izrael légvédelmi képességeihez.
Izrael többrétegű légvédelemi rendszere
Izrael többrétegű légvédelmi rendszere az elmúlt hónapokban kulcsszerepet játszott az ország védelmében. Az izraeli légvédelmi rendszer több, egymást kiegészítő védelmi rétegből áll, amelyek különböző típusú célok ellen nyújtanak védelmet: a legmagasabb szinten az Arrow-3 rendszer végzi az űrben történő elfogást, míg az Arrow-2 és az amerikai THAAD rendszerek nagy magasságban képesek megsemmisíteni a ballisztikus rakétákat. Az alacsonyabb magasságban érkező fenyegetések ellen a Dávid Parittyája és a Vaskupola rendszerek biztosítanak védelmet.
Az izraeli hadsereg szerint ez a többrétegű struktúra rugalmasságot és redundanciát biztosít a védelemben, mivel minden rendszer más típusú fenyegetések ellen specializálódott, amelyek együttesen egy komplex védőernyőt alkotnak a különböző rakéta- és dróntámadásokkal szemben.





