Tudja melyik az egyetlen nemzetállam, amit nem támogat New York iszlamo-kommunista polgámestere?

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Újabb botrányt kavart New York radikális baloldali polgármestere, Zohran Mamdani, miután egy televíziós interjúban kijelentette: nem tud támogatni olyan államot, amely egy vallást előnyben részesít másokkal szemben – így Izraelt sem. A kijelentés heves reakciókat váltott ki amerikai és izraeli vezetők körében, akik szerint Mamdani vagy súlyosan tájékozatlan, vagy tudatosan torzítja Izrael valóságát.

Az ABC News vasárnapi műsorában, Jonathan Karl kérdéseire válaszolva Zohran Mamdani arról beszélt, hogy számára minden ország esetében az egyenlő jogok jelentik az alapelvet – beleértve Izraelt is. Az interjú során Karl arra kérdezett rá, hogy a Democratic Socialists of America immár nem támogatja a kétállami megoldást, és kíváncsi volt, Mamdani is így látja-e a kérdést.

A polgármester azt felelte, hogy ő minden ember számára egyenlő jogokat tart kívánatosnak, függetlenül attól, melyik országról van szó. Amikor azonban Karl emlékeztette arra, hogy Izrael deklaráltan zsidó állam, Mamdani már élesebben fogalmazott. Kijelentette, hogy csak olyan Izraelt tud támogatni, amely teljes egyenjogúságot biztosít minden állampolgárának, majd hozzátette:

nem tud támogatni olyan államot, amely egy vallást mások fölé helyez, legyen szó Izraelről, Szaudi Arabiáról vagy bárki másról.

Mamdani New York-i polgármester is meggyászolta az „újságírónak” álcázott terroristát

Nem először derül ki egyik-másik Al Jazeera-s „újságíróról”, hogy terrorista gyilkos.

Izraeli reakció: „Nincs szükségünk az elismerésére”

A kijelentésre gyorsan reagált Ofir Akunis, Izrael New York-i főkonzulja. Akunis szerint Mamdani történelmi ismeretei erősen hiányosak.

„Mamdani, nincs szükségünk arra, hogy ön elismerje a zsidó államot.”

A főkonzul hozzátette: ha a polgármester egy kicsit is ismerné a történelmet, tudná, hogy Izrael függetlenségi nyilatkozata a kezdetektől teljes jogegyenlőséget garantál minden állampolgár számára, vallási, etnikai vagy nemi hovatartozástól függetlenül.

Szerinte ez nem puszta ígéret, hanem Izrael államalapítása óta gyakorlati valóság.

Mark Dubowitz, a Foundation for Defense of Democracies vezetője még keményebben fogalmazott. Szerinte Mamdani vagy szándékosan félrevezeti a közvéleményt, vagy egyszerűen nincs tisztában az alapvető tényekkel. Dubowitz emlékeztetett arra, hogy Izraelnek nincs hivatalos államvallása, miközben számos muszlim ország alkotmányosan iszlám államként definiálja magát. Szerinte ezért Izrael és például Szaúd-Arábia közé egyenlőségjelet tenni egyszerűen hamis állítás.

„Népirtás-kávé?” – Izrael-párti kongresszusi képviselőt tiltott ki egy brooklyni kávézó

A kávéző azt is bánja, hogy egyáltalán kiszolgálta a demokrata-párti képviselőt.

Gáza, AIPAC és a régi narratíva

Az interjúban Mamdani ismét visszatért Izrael gázai hadműveleteinek bírálatához is, amely kampányának egyik központi témájává vált a New York-i demokrata előválasztások során. Azt állította, hogy a választók belefáradtak abba, hogy amerikai adófizetői dollármilliárdokból olyan katonai műveleteket finanszíroznak, amelyek szerinte sértik a nemzetközi jogot és civilek ezreit ölik meg.

Szerinte a közvélemény egyre inkább a nemzetközi jog betartását és minden ember egyenlő emberi méltóságát követeli.

Mamdani a közelmúltban a brooklyni Poetica Coffee kávézó botrányáról is beszélt, amelyben az üzlet megtagadta, hogy elfogadja Dan Goldman demokrata kongresszusi képviselő pénzét, mivel ő Izrael támogatója. A kávézó Goldmant „népirtás támogatójaként” bélyegezte meg. Mamdani ugyan elismerte, hogy politikai nézetkülönbségei vannak Goldmannel, de szerinte a történtek túlmutattak a politikai vitán.

Antiszemitizmus New Yorkban

Amikor az interjú során New Yorkban növekvő antiszemitizmusról kérdezték, Mamdani elismerte a probléma súlyosságát. Azt mondta: bár a zsidók kisebbséget alkotnak a város lakosságán belül, a gyűlölet-bűncselekmények áldozatai között többségben vannak.

„Ez elfogadhatatlan.”

Ofir Akunis szerint azonban éppen az olyan retorika táplálja az antiszemitizmust, mint amit Mamdani használ. A főkonzul figyelmeztetett: az Egyesült Államokban – különösen New Yorkban – tapasztalható antiszemita hullám mögött tudatlanság, történelmi ismerethiány és a zsidó nép iránti mély gyűlölet áll.

Akunis szerint Mamdani gyújtó hangvételű kijelentései előbb-utóbb erőszakos következményekhez vezethetnek a város zsidó és izraeli közösségei ellen.

Amerikai rabbik: Mamdani antiszemita beszéde veszélybe sodorja a zsidókat

Miután azzal vádolták, hogy kijelentéseiben antiszemita sztereotípiák köszönnek vissza, Mamdani még inkább kiállt álláspontja mellett.