Az Ábrahám-egyezmények lendülete megtört és helyét átvette egy regionális, középhatalmi szunnita blokkosodás, amit Izrael a nemzetbiztonsága szempontjából nem hagyhat figyelmen kívül.
A Közel-Kelet biztonsági struktúrája jelenleg egy olyan változáson megy keresztül, amely alapjaiban írja felül a hidegháború óta rögzült szövetségi rendszereket.
Washington egyoldalú kilépése az iráni atomalkuból, a szaúdi olajlétesítmények elleni húszi dróntámadások során mutatott passzivitása, a Hamász elleni izraeli légicsapás Dohában, az iráni-amerikai háború, különösen a Hormuzi-szoros esete és a Perzsa-öböl felperzselése felerősítették a regionális hatalmakban azt az érzést, hogy Amerika nem megbízható szövetségesük.
Maguknak kell gondoskodniuk elrettentő erejükről, védelmi képességeik és szövetségeik diverzifikálásáról.
Amerika nélkül is megoldják?
Ennek egyik határozott lépése volt 2025 őszén a Pakisztán és Szaúd-Arábia között létrejött Stratégiai Kölcsönös Védelmi Megállapodás, amely informálisan kiterjesztette a pakisztáni atomvédőernyőt az Arábiai-félszigetre is.
Majd tovább mélyült a folyamat, azzal, hogy Törökország, Egyiptom, Szaúd-Arábia és Pakisztán külügyminiszterei egy kvadrilaterális fórumot hoztak létre.
A Kvartett célja elmélyíteni egymás között a katonai technológiai információt, felmérni és kiépíteni a közös gyártási kapacitások lehetőségeit.
Ami azért figyelemre méltó, mert a négy ország összesített aktív, tartalékos és paramilitáris állománya meghaladja az 4,3 millió főt, páncélosok, légierő és haditengerészet adatai alapján olyan tömeget képviselhetnek, amely komoly tényezővé válhat a régióban.
Egy konvencionális háború esetén ez a négyes blokk képes lenne uralni a Közel-Kelet és Dél-Ázsia szárazföldi és légi tereit.
Ugyan együttműködésüket az ideológiai törésvonalak, a különböző politikai prioritások és stratégiai célok jelentősen gyengítik.
Iszlám katonai koalíció Izrael határainál
Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök szerint Törökország az új Irán, amely a nukleáris Pakisztánnal és a gazdag Szaúd-Arábiával szövetkezve egy rendkívül erős katonai koalíciót hozhat létre Izrael határai közelében.
Ha ezek az országok összehangolják a légvédelmüket, a hírszerzésüket és a diplomáciai fellépésüket, még ha nem is lesznek kifejezetten ellenségesek Izraellel, komolyan korlátozhatják Jeruzsálem önvédelmi mozgásterét és közel-keleti ambícióit.
A dolog tragédiája, hogy Izrael számára az iráni háború nem választás, hanem egzisztenciális kérdés, 1979 óta tartó fenyegető kényszerpálya csúcsa.
Ezzel párhuzamosan viszont a történelmi jelentőségű, megbékélésre fókuszáló Ábrahám-egyezmények lendülete megtört és helyét átvette egy regionális, középhatalmi szunnita blokkosodás, amit Izrael a nemzetbiztonsága szempontjából nem hagyhat figyelmen kívül.
Ha érdeklik az iszlám NATO kialakulásának részletes okai, folyamata, a négy állam hadseregének részletes vizsgálata, keresse a szerző Substack-oldalán lévő tanulmánycikkét. Dr Kornéli Beáta összes cikkét itt találja. Képünkön a szaúdi légeirő egyik pilótája. Fotó: NurPhoto via AFP
dr. Kornéli Beáta összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.

"Komolyan korlátozhatják Jeruzsálem önvédelmi mozgásterét".
Kínos. Izrael ezek után nem bombázhatja le a térségbeli országokat és népeket, és ott nem gyilkolhat meg politikusokat és civileket a tetszése szerint. Viszont jó hír, hogy továbbra is leterroristázhat mindenkit, aki neki nem tetszik.
"Izrael számára az iráni háború nem választás, hanem egzisztenciális kérdés" Ez is igaz, amióta Iránt megtámadta valóban az.
Irán támadta me Izraelt és nem forditva.
A háború nem tavaj kezdődött
Az a régi verzió, a cikket is olvasd, ne csak a kommenteket. Azóta létrejött az iszlám NATO, már az fújja a passzát szelet, írja a történelmet és gyártja a híreket, a korábbi hazugságoknak befellegzett.
Ennek semmi köze ahhoz amit írtam.
Tény, hogy Irán támadta meg Izraelt hiába próbálod elmismásolni NATO-val, passzátszéllel stb.
Neked mindig az a tény, ami Izraelt tisztára mossa. Mosóport kéne árulnod a sarki kisboltban, nagy bizniszt csinálhatnál vele. Még az ottani zsidó szatócsnak is kikerekedne tőle a szeme, rögtön keresztet vetne!
Hablaty. Letagadod a valóságot, hogy barátaidat védjed.
Azóta, hogy a turbánosok átvették a hatalmat folyamatosan támadják Izraelt. Persze nem közvetlenül hanem a proxyjain keresztül. Hamaszt és Hiszbollahot Irán fegyverzi, irányitja, kiképzi és dolgozza ki a stratégiáját.
Ezek tények, nem tisztára mosás.
A Hamasz 2007-ben vette át teljesen a hatalmat a Gázai övezet felett. Azóta nagyon sok rakéta- és aknavető-támadás történt Izrael ellen.
2021-ig több mint kb. 22 500 rakétát és aknavető-gránátot lőttek ki Gázából Izraelre.
A 2023. október 7-én kezdődő háború első hónapjaiban önmagában kb. 13–19 ezer rakétát lőttek ki.
Csak 2023. október 7-én több ezer rakéta indult; egyes adatok szerint kb. 3900.
Így összesen a 2007-es hatalomátvétel óta nagyjából:
35–40 ezer közötti rakéta és aknavető támadásról beszélhetünk, a különböző források számítási módszerétől függően.
Libanonból:
A legtöbb katonai és sajtóbecslés alapján:
2007 óta összesen valószínűleg több mint 10 000–15 000 közötti rakéta/lövedék érkezett a Hezbollah részéről Izrael felé.
Ennek döntő része 2023 után történt.
" Birodalmak fénylenek és hanyatlanak " a geopolitikai és civilizációk összecsapásában … Az arab-muzulmán világhatalom újrarendezi szövetségeseit az atomkor árnyékában … / " Empires are fading and declining " in the clash of geopolitical and civilizational forces … The Arab-Muslim world power is rearranging its alliances in the shadow of the nuclear age …
én leírtam itt két hónapja, hogy Izrael 1967 óta nem volt ekkora bajban, de titeket elvakított a Top Gun
"… Pakisztán és Szaúd-Arábia között létrejött Stratégiai Kölcsönös Védelmi Megállapodás, amely informálisan kiterjesztette a pakisztáni atomvédőernyőt az Arábiai-félszigetre is."
Na, ebből kiterjesztett védelemből semmi sem látszott, amikor Irán bombázni kezdte az ottani szomszédait.
Amúgy Pakisztán, mint közvetítő nullát ér, nem semleges. A paki külügyminiszter tegnap Iránba látogatott, ahol lelkesen dícsérte a hős és intelligens iráni vezetőket és népet, egy kalap alá véve a kegyetlen iráni vezetést és a gyilkos Forradalmi Gárdát az általuk terrorizált és gyilkolt iráni néppel. Sz@rt sem ér az ilyen "semleges" közvetítő. Csakúgy, mint most Katar, a hamasz pénzelője és a főbűnösök rejtegetője. Trumpnak nem kellene ezekkel szóba állnia. De persze muszáj neki, mert a dicső ámerikai választók elfordulnak Izraeltől – na nem ideológiai okoből (a bolond baloldalt és a hagyományos antiszemitákat és bevándorlt muszlim-arab milliókat leszámítva), hanem mert drágább lett a benzin – na, hát az nem megy, akkor inkább maradjon az iráni rezsim, és le Izraellel.
Mennyi pénzt spórolnak meg Amerikának.