Tavaly hatalmas botrányt keltett, hogy a belgiumi Gent városa lemondta a Müncheni Filharmonikusok koncertjét, arra hivatkozva, hogy a zenekar fődirigense, Lahav Shani az Izraeli Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója is. Shani most azonban felléphet Belgiumban – ha nem is Gentben, de Brüsszelben.
A tavalyi antiszemita kitiltás után mégiscsak felléphet Belgiumban a híres izraeli karmester, Lahav Shani. Bár mostani meghívása miatt a brüsszeli Bozar koncertterem és kulturális központ három igazgatósági tagja is lemondott, a központ továbbra is megrendezi az év végén Shani koncertjét – értesült a European Jewish Press.
Shani november 24-én Brüsszelben vezényli a Müncheni Filharmonikusokat. A döntés ismét vitát váltott ki, egészen az igazgatóság szintjéig: három tag lemondott tisztségéről.
Egy karmester a „népirtó apartheid-államból”, Izraelből
A lemondott igazgatósági tagok egyike, Mohamed Ouachens színész a Facebookon így nyilatkozott: „Lahav Shani nem csak egy karmester. Ő a müncheni zenekar igazgatója, de egyben az Izraeli Filharmonikus Zenekar zenei igazgatója is, amely intézmény Izrael hivatalos kulturális nagyköveteként mutatkozik be,
egy olyan államé, amelynek tetteit az Amnesty International népirtásnak, a Nemzetközi Bíróság pedig apartheidnek minősíti. A mai helyzetben ez a döntés politikai jelentőségű”
– jelentette ki. A három igazgatósági tag lemondása ellenére a brüsszeli koncertterem továbbra is megrendezi az év végén az izraeli karmester koncertjét.
Christophe Slagmuylder, a Bozar igazgatója a lapnak megerősítette, hogy Shani szívesen látott vendég Brüsszelben.
„A müncheni filharmonikusokkal és Shanival folytatott tárgyalások már 2025 eleje óta folynak. Akkor felfüggesztettük a tárgyalásokat, de miután alaposan átgondoltuk a kérdést, most arra a következtetésre jutottunk, hogy semmi sem indokolja, hogy ne hívjuk meg őket” – mondta.
Tavaly még egyöntetűen bojkottálták
Emlékezetes, hogy tavaly szeptemberben óriási felháborodást váltott ki Európában, hogy a genti Flandria Fesztivál szervezői lemondták a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra meghirdetett koncertjét. A hivatalos indoklás szerint ugyanis a zenekar vezető karmestere, a tel-avivi születésű izraeli zsidó Lahav Shani nem határolódott el „egyértelműen” hazája kormányától.
A szervezők az izraeli kormány gázai politikáját kérték számon a karmesteren (és Izrael fővárosával sem voltak tisztában), amikor úgy fogalmaztak:
Az Izraeli Filharmonikus Zenekar fődirigenseként betöltött szerepe miatt nem vagyunk abban a helyzetben, hogy egyértelműen lássuk a genocídiumot elkövető tel-avivi rezsimmel kapcsolatos álláspontját.
A belga kulturális miniszter, a genti városi tanács és a genti kulturális szektor felhívásának megfelelően ezért úgy döntöttek, nem működnek együtt olyan partnerekkel, akik határolódnak el „ettől a rezsimtől”. Wolfram Weimer német kulturális miniszter szerint Shani kizárásával átléptek egy határt:
„Az Izrael-kritika leple alatt itt kulturális bojkottot folytatnak. Ez nyílt antiszemitizmus és támadás kultúránk alapjai ellen.”
Néhány napra rá az Orbán-kormány Európa-ügyi minisztere és antiszemitizmus elleni különmegbízottja, Bóka János Magyarországra hívta az izraeli karmester vezette német zenekart. „Nálunk a zenének nincs szüksége politikai lábjegyzetre” – írta akkor Bóka.
Képünkön Lahav Shani Lisa Batiashvili grúz hegedűművésszel, tavaly Berlinben. Fotó: Tobias SCHWARZ / AFP




