Törökországban letartóztattak egy izraeli nőt, amiért az IDF-ben szolgált

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A 28 éves török-izraeli Jessica Bechert azután tartóztatták le, hogy iszlamista csoportok célba vették az IDF-ben töltött szolgálata miatt. Amerika közbelépése nyomán végül kiszabadították, és visszatérhetett Izraelbe.

Titkos művelet keretében, az izraeli külügyminisztérium nyomására és az amerikai hatóságok közreműködésével szabadítottak ki Törökországban egy izraeli-török állampolgárságú nőt, akit letartóztattak, miután Isztambulba utazott szüleihez látogatóba – jelentette az izraeli N12 News.

A jelentés szerint a nő – aki ellen azért indult kampány, mert az IDF-ben szolgált – izraeli biztonsági kísérettel, egy meg nem nevezett harmadik országon keresztül szállt fel egy Izraelbe tartó repülőgépre.

Törökország így akarja uralni a Közel-kelet egyik legfontosabb pontját

Törökország Szomálián keresztül épít ki új, tagadható hatalmi struktúrát a Vörös-tengeren, csendben átformálva a térség geopolitikai egyensúlyát.

Törökországban azon akadtak fenn, hogy IDF-katona volt

A 28 éves Jessica Becher 17 évesen vándorolt ki Törökországból Izraelbe, és februárban iszlamista szervezetek közösségi médiában indított kampányának célpontjává vált, amelyek letartóztatását követelték, amiért szolgált az izraeli hadseregben – írja a The Jerusalem Post.

A szervezetek az IDF egyenruhájában készült felvételeket és képeket tettek közzé róla – közölte az N12.

Törökországban több hasonló kampány is volt már, amelyek célja az volt, hogy leleplezzék azokat az izraeli kettős állampolgárokat, akik az IDF-ben szolgáltak. A szervezetek nyilvánosságra hozták Becher személyes adatait, beleértve szülei címét is, sőt, hivatalos felhívást is intéztek a török hatóságokhoz, követelve, hogy hagyja el az országot. Körülbelül két héttel később a török hatóságok letartóztatták őt „külföldi hadseregben való szolgálat” bűncselekményének gyanújával.

Letartóztatása után, február 28-án a londoni The New Arab című lap is megemlítette a nevét. A katari lap akkor arról számolt be, hogy az Egyesült Államok nyomására letartóztatása után egy héttel Izraelbe „deportálták”. A The New Arab arról számolt be, hogy az iszlamista csoport Becher ellen benyújtott feljelentése a török büntető törvénykönyv 76. cikkén alapult, amely „a népirtás bűncselekményét” szabályozza.

Fotó: biu.ac.il

Törökország az új Irán, veszélyes tengely alakul – óvott a volt izraeli kormányfő

Bennett Erdoganra úgy utalt, mint „kifinomult és veszélyes ellenfélre, aki Izraelt be akarja keríteni”.

Törökország a dzsihád új központja?

350 muszlim vallási vezető gyűlt össze, hogy „vallási legitimitást” adjon a 2023. október 7-i mészárlásnak, „védelmi dzsihádként” határozva meg azt.

“Törökországban letartóztattak egy izraeli nőt, amiért az IDF-ben szolgált” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Már megint egy Moszad fedősztori, amit megpróbálnak Törökország befeketítésére felhasználni. Odaküldték kémkedni és lebukott, jónapot!

    Letartóztatják, majd egy hét múlva amerikai nyomásra izraeli biztonsági kísérettel elhagyja Törökországot egy mezei rokonlátogató, mi? Ennél jobb is lehetett volna a sztori, legközelebb tessék hihetőbbet kitalálni!

    Amúgy török állampolgár is volt, nem lettek volna kötelesek kiadni, de hagyjuk, mert ezen a zagyvaságon még Csipkerózsika is felébred álmából!

  2. Már megint egy Moszad fedősztori, amit megpróbálnak Törökország befeketítésére felhasználni. Odaküldték kémkedni és lebukott, jónapot! Letartóztatják, majd egy hét múlva amerikai nyomásra izraeli biztonsági kísérettel elhagyja Törökországot egy mezei rokonlátogató, mi? Ennél jobb is lehetett volna a sztori, legközelebb tessék hihetőbbet kitalálni!

    • 😅

      nem neked teszem fel a következő kérdést, csak a török törvény kapcsán jutott eszembe: tessék mondani, az nem számít abba a törvénybe, hogy a törökök egymillió örményt gyilkoltak meg az I.VH. idején, vagy az nem számít abba a törvénybe, hogy a törökök még a szomszédos országok területén élő kurdokat gyilkoltak meg?
      Ugyanolyan szelektív a török diktatúra memóriája mint az ireké, akiknek az IRA nevű terrorszervezete ártatlan angol civil polgárokat gyilkolt meg, vagy "csak" a térdüket lőtték szét, hogy örökre nyomorèkok lettek, de a zsidókat, akik csak saját hazájukat védték és védik, azokat bűnözőknek tekintik?!

      • Itt az ideje az IDF bűnös szervezetté nyilvánításának.
        Pont úgy , mint az SS esetében , 1945 után …

        A hazájukat védik ?
        Pl. Iránban is ?

        • Igen, Iranban is, amely
          penzeli es utasitja proxijait,
          a Hezbolla- t Lebanonban
          es a Hamaszt Gazaban-
          melyek ellen Izrael honvedo
          haborut folytat.Latta on,a "nagy szagerto" a Kozel-Kelet
          terkepet-?
          Hallott rola,hogy ezek az Izrael ( eszaki es deli) hataran levo " hadseregek"
          terror szervezette lettek
          nyilvanitva?
          Vagy a ketszinu " velemeny"
          szerint-
          Izrael onvedelme- az onhoz
          hasonlo fasisztak szerint-
          " nepirtas".?