Rendületlenül folytatja hírhedt „pay for slay” (fizetünk a mészárlásért) modelljét a Palesztin Hatóság, irdatlan összegeket áldozva bebörtönzött terroristákra és családtagjaikra.
Az amerikai külügyminisztérium hivatalosan értesítette a Kongresszust, hogy dokumentálta: a Palesztin Hatóság 2025 folyamán mintegy 156 millió dollárnyi „gyilkolásért járó” juttatást osztott szét terroristáknak.
Ez azt jelenti, hogy a hatóság továbbra sem felel meg a 2018-as, úgynevezett Taylor Force törvénynek, amely lényegében a palesztin önkormányzat gazdasági támogatását a „pay for slay” gyakorlat befejezéséhez köti.
A 2026 februárjáig tartó időszakot felölelő jelentés részletesen bemutatja, hogy a Palesztin Hatóság – az ismételt nemzetközi felszólítások ellenére – továbbra is elsőbbséget biztosít a terroristák és családtagjaik pénzügyi jutalmazásának.
A Palesztin Hatóság továbbra is fizet a terroristáknak
A vizsgálati eredmények szerint a Palesztin Hatóság 126 millió dollárt fordított bebörtönzött és szabadlábra helyezett terroristáknak juttatott kifizetésekre, míg további 30 millió dollár jutott azoknak a családtagjainak, akik támadások végrehajtása közben életüket vesztették – számol be az i24 izraeli hírportál.
Az amerikai külügyminisztérium megjegyzi, hogy bár a Palesztin Hatóság létrehozott egy új szociális jóléti ügynökséget, a Palesztin Nemzeti Gazdasági Felemelkedési Alapítványt (PNEEI), ez a mechanizmus továbbra is ugyanazon tiltott kártérítés eszközeként szolgál.
Az amerikai nyomozók megállapították, hogy a Palesztin Hatóság továbbra is hivatalos csatornákat használ arra, hogy a szabadult foglyokat tájékoztassa a havi fizetésük felvételéhez szükséges adminisztratív lépésekről.
A jelentés konkrét eseteket emel ki, köztük több olyan terroristáét, akiket 2025-ben fogolycserék keretében engedtek szabadon, és akiknek összesen több mint 1,5 millió dollárnyi felhalmozódott bérhátralék járt.
A politikai irányváltásról szóló állítások ellenére Estephan Salameh palesztin pénzügyminiszter 2026 februárjában megerősítette, hogy a hatóság nem mondott le ezeknek a kifizetéseknek a teljesítéséről.
Ezenkívül a külügyminisztérium folyamatos aggodalmakat fogalmazott meg a palesztin tankönyvekben szereplő uszítással, valamint a szabadon bocsátott militánsok magas rangú tisztviselők általi nyilvános dicsőítésével kapcsolatban.
Szaár: a „pay for slay” a rendszer alapvető része
Gideon Szaár izraeli külügyminiszter üdvözölte a jelentés megállapításait, és dicsérte az Egyesült Államokat a Palesztin Hatóság pénzügyi tevékenységeivel kapcsolatos átláthatóságáért.
Szaár hangsúlyozta, hogy a 156 millió dolláros összeg bizonyítja, hogy a „gyilkolásért fizetés” rendszer továbbra is a Palesztin Hatóság működésének alapvető része, és nem csupán a múlt maradványa.
Az izraeli külügyminiszter felhívta a szélesebb nemzetközi közösséget, hogy hagyjon fel ezeknek a cselekményeknek a „szépítésével”, és csatlakozzon az Egyesült Államokhoz abban, hogy a palesztin vezetést felelősségre vonják az erőszak folyamatos ösztönzéséért – írja az izraeli hírportál.
A Palesztin Hatóságban a jelenlegi átlagos fizetés havonta körülbelül 3000 sékel (kb. 820 euró). A terroristáknak fizetett összegek azonban elérhetik a havi 12 000 sékelt (közel 3300 eurót) is.
2018-ban Izrael törvényt hozott, amely előírja a Palesztin Hatóság által a terrorizmussal kapcsolatban kifizetett összegekkel megegyező pénzeszközök befagyasztását. Ezeket az összegeket levonják az izraeli kormány által a hatóságnak átutalt adóbevételekből.
Képünkön: Mahmúd Abbász palesztin elnök. Fotó: NurPhoto via AFP





Az USA tavaly hány millió dollárt költött zsidó terroristák kifizetésére ?
Oroszország tavaly hány millió dollárt költött terroristák kifizetésére ?
2026 februárjában uez a Neokohn munkatárs még 137 millát ír, most már 126 + 30 milla, ki érti ezt….Nemes Dani más számokkal dolgozik a fb-ján….szóval vegyük ezt is annyira komolyan, mint a zsidók a gázai egészségügyi minisztérium adatait? Egyébként eljött az a korszak, amikor a palesztinok ingyen is megteszik ezeket a szörnyűségeket…
Ugye tudod, hogy a magukat palesztinnak nevezők nem palesztinok, hanem muzulmán arab csőcselék, akiket az Arab Liga vezetője szerint nem véletlenül nem fogadnak be az arab országok! Aminek talán egy fontos bizonyítéka, hogy Egyiptomnak közös határa van gázával, amit ezek elől a szadista gyilkosok és családjaik elöl lezártak!
Ennek az aljanépnek csak a gyilkolás a lételeme és visszatérve a palesztinokra: azok a zsidók, akik a római korban, időszámítás után 70 körül fellázadtak és ezèrt nevezték el Judea-Izraelt palesztinának. A zsidókat egészen az újkori zsidó állam megalakulásáig palesztinoknak hivták, amire bizonyítèk egy brit újságban megjelent felhívás ahol az arabokat a palesztin áruk bojkottjára szólítják fel, vagyis a zsidó termékeket akartàk bojkottálni, amiröl szintén tudok képet küldeni, az újságot antikváriumban látta Londonban a lányom. https://uploads.disquscdn.com/images/4830b80fe079a864f142ce39339569821b90e6d81060e4f365fdd33ee1ca733e.jpg