„WANTED” – Benjamin Netanjahu fejét ábrázoló röplapok jelentek meg Budapesten

A Neokohn főszerkesztő-helyettese

Nem nehéz kitalálni, kik ragasztották ki a Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt bűnözőként ábrázoló posztereket.

A szombati Izrael-ellenes tüntetés szervezői Benjamin Netanjahu arcképével kezdték el teleragasztani a budapesti utcákat.

Hogyan kerül Benjamin Netanjahu arca a budapesti utcákra?

Amint arról a Neokohn is beszámolt, március 21-én Izrael-ellenes tüntetést tartanak Budapesten a szélsőbalos anticionista szervezetek, amelyeknek köszönhetően a tegnapi nap során már Benjamin Netanjahut ábrázoló röplapok is feltűntek a fővárosban.

A röplapokat meglehetősen amatőr módon, egyszerű ragasztószalaggal helyezték ki, így könnyen eltávolíthatók – ezt a Neokohn munkatársa tesztelte is. A röplapokon az izraeli miniszterelnök arca látható egy hatalmas „WANTED” felirattal, és azzal a szöveggel, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság keresi őt emberiség elleni bűncselekményekért. Az Izrael-ellenes felhívás továbbá arra buzdít, hogy vegyenek minél többen részt a „Netanjahu érkezése elleni tüntetésen”, annak ellenére, hogy köztudott:

az izraeli miniszterelnök nem érkezik Budapestre.

Ezen a ponton valaki tényleg jelezhetné már ezt az apró, ámde igen fontos információt a tüntetés szervezőinek is.

A Benjamin Netanjahut ábrázoló egyik röplap, másodpercekkel a letépése előtt. Kép: Neokohn

Külföldi aktivisták toboroznak tüntetőket a budapesti Izrael-ellenes tiltakozásra

A Neokohn munkatársa szelíden elküldte melegebb éghajlatra az egyik aktivistát, amikor az meginvitálta őt a szombati Izrael-ellenes tüntetésre.

Egy Izrael-ellenes tüntetés, aminek semmi értelme

Mint írtuk, „A Háborús bűnösökből NEM kérünk!” néven szombatra meghirdetett Izrael-ellenes tüntetést a Gondoskodó Forradalom és Stop amerikai agressziónevű szélsőbalos szervezetek hirdették meg, amelyek arra buzdítanak mindenkit, hogy tiltakozzanak Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök állítólagos budapesti látogatása ellen. Az esemény leírása szerint ugyanis a nemzetközi elfogatóparancs ellenére Orbán Viktor miniszterelnök meghívta Netanjahut Budapestre, a Bálnában megrendezésre kerülő CPAC Hungary rendezvényre.

Azóta kiderült, hogy a rendezvényt nem a Bálnában tartják, hanem az MTK Sportcsarnokában, illetve az iráni háború miatt Benjamin Netanjahu sem érkezik Budapestre.

A szervezők ennek ellenére ugyanúgy megtartják a tüntetést, és már jelezték, hogy egy, a palesztin terrort éltető dal eléneklésével is készülnek. Amint arra felhívtuk a figyelmet, a Leve Palestina című dal úgy indul, hogy „Éljen Palesztina, vesszen a cionizmus”, de van benne olyan rész is, hogy

„Büszkén köveket vetettünk, zsoldosra és rendőrre, és rakétákat lőttünk ádáz ellenségünkre”.

A röplapok és az online kampány mellett már személyesen is toborozzák a tüntetőket a szombati tiltakozásra. Szerda este például a Bem Mozi bár részében szólította meg a Neokohn főszerkesztő-helyettesét egy külföldi aktivista, aki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök fejével ellátott, „WANTED” feliratú szórólapokat osztogatott a vendégeknek. Az aktivista kivétel nélkül minden asztalhoz odament és egyes vendégeket perceken át győzködött, buzdítva őket a szombati tüntetésen való részvételre.

Palesztin tüntető: A magyar nép is bűnrészes a „gázai népirtásban”

Ha Abdullah és Hamász-apologéta társai ennyire utálják a Nyugatot, és vele együtt Magyarországot, akkor mi a fenét keresnek még itt? Vélemény.

„Halál az IDF-re!” – palesztinpárti tüntetést tartottak Budapesten

Izraelt gyalázva tartottak palesztinpárti tüntetést a Nyugati téren. Helyszíni riport.

Hende Olivér összes cikkét elolvashatja itt.