Várjuk a felháborodást: iráni kazettás bomba ölt meg három palesztin nőt

24 órán belül összesen már hat halálos áldozatot követeltek az iráni csapások. 

Egy külföldi munkás és három palesztin nő életét vesztette Izraelben egy iráni rakétatámadás során.

Irán folytatja Izrael válogatás nélküli rakétázását

A legfrissebb haláleset szerdán késő este történt, amikor egy húszas éveiben járó férfit halálos fejsérülés ért rakétarepeszektől – közölte a Magen David Adom. Az áldozat Izrael Sáron régiójában dolgozott külföldi munkásként.

Ugyanebben a rakétahullámban Tel-Avivban egy lakóépület is megrongálódott a becsapódó repeszek miatt, azonban ott nem jelentettek sérülteket. Nem sokkal korábban három palesztin nő vesztette életét, amikor iráni rakéta maradványai vagy esetleg a kazettás lőszere hullott egy női fodrászatra Júdea-Szamáriában.

A Palesztin Hatóság hivatalos hírügynöksége, a Wafa azt közölte, hogy a három nő szerda este vesztette életét, amikor egy iráni rakéta repeszdarabjai eltalálták a Hebrontól délnyugatra fekvő Beit Awwa városában található szalont. A jelentések szerint tizenhárman megsebesültek az incidensben, köztük egy személy, akinek állapota kritikus.

Már nem értek az óvóhelyre: két idős izraelit ölt meg egy iráni rakétatámadás

Egy őrült rezsimmel állunk szemben, amely mindent megtámad, ami mozog – mondta Ramat Gan város polgármestere.

Az izraeli hadsereg közlése szerint a támadás során az irániak kazettás robbanófejet alkalmaztak, amely a levegőben szétszóródó kisebb robbanótesteket juttat a célterületre, így nagyobb területet fed le. A repeszek Izrael középső részén is lehullottak, ahol egy járműben okoztak károkat.

Közben Izrael északi részét is ismétlődő rakétatámadások érték: csütörtök hajnal előtt egy órán belül háromszor szólaltak meg a légvédelmi szirénák, miután Irán és a libanoni Hezbollah újabb rakétasorozatokat indított. A mentőszolgálatok ezeknél a támadásoknál nem jelentettek sérülteket vagy jelentős károkat.

A nap folyamán korábban egy idős házaspár is életét vesztette a Tel-Aviv melletti Ramat Ganban: a hetvenes éveikben járó férfit és nőt a légvédelem által elfogott iráni rakétákból származó repeszek találták el. A támadásban további öt ember könnyebb sérüléseket szenvedett – közölte az izraeli rendőrség.

Khorramshahr rakétákra szerelt iráni kazettás bombák hullanak Izraelre

A Neokohn egyik izraeli olvasója még videóra is vette az egyik ilyen rakétatámadást.

Kazettás bombák hullanak Izraelre

Irán az aktuális konfliktus során több olyan ballisztikus rakétatámadást is indított Izrael felé, amelyek során a kazettás robbanófejek széles területen szórták szét kisebb robbanószerkezeteket. Ezen rakéták robbanófeje a cél felé ereszkedve kinyílik, majd mintegy több tucat kisebb lőszert szór szét.

Ezek egyenként körülbelül 2,5 kilogramm robbanóanyagot tartalmaznak, és akár mintegy nyolc kilométeres körzetben is szétszóródhatnak

A kisebb bombák nem rendelkeznek saját hajtóművel vagy irányítórendszerrel: egyszerűen a földre zuhannak, ahol becsapódáskor robbannak fel. Izraeli katonai tisztviselők szerint az ilyen típusú rakéták jóval nagyobb területre jelentenek veszélyt, mint Irán hagyományos ballisztikus rakétáinak robbanófejei.

Ugyanakkor az egyes kazettás bombák robbanása jóval kisebb erejű.

Ezzel szemben Irán hagyományos ballisztikus rakétáinak robbanófejei becslések szerint mintegy 500 kilogramm robbanóanyagot tartalmaznak, amelyek hatalmas pusztítást képesek okozni.

Khorramshahr rakétákra szerelt iráni kazettás bombák hullanak Izraelre

A Neokohn egyik izraeli olvasója még videóra is vette az egyik ilyen rakétatámadást.