Mi lesz ebből? Kubában összeomlott az áramellátás, már Trump is megszólalt

Miközben a kommunista szigetországban összeomlott az áramellátás, Amerika fokozza a nyomást Kubára: a Fehér Ház az elnök megbuktatását követeli. Donald Trump emellett kijelentette, hogy „azt tehet az országgal, amit csak akar”.

Donald Trump amerikai elnök hétfőn azon merengett, hogy vajon őt éri-e az a „megtiszteltetés, hogy elfoglalja Kuba szigetét”.

Az elnök éppen azon a napon vetette ezt fel, amikor a kommunista vezetésű szigetországban először omlott össze országosan az áramelletás azóta, hogy az Egyesült Államok gyakorlatilag leállította az országba irányuló olajszállítást.

Melegszik a pite: Kormányellenes zavargások kezdődtek Kubában

Tüntetők támadták meg a Kommunista Párt irodáját az áramszünetek miatt.

Trump: azt csinálok Kubával, amit akarok

„Tudják, egész életemben azt hallottam az Egyesült Államokról és Kubáról, hogy mikor éri az Egyesült Államokat az a megtiszteltetés, hogy elfoglalja Kubát? Ez nagy megtiszteltetés” – mondta Trump az Ovális Irodában.

Kubát valamilyen formában elfoglalni, igen, Kubát elfoglalni – úgy értem, akár felszabadítom, akár elfoglalom, azt hiszem, azt csinálok vele, amit akarok

– fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy egy amerikai katonai művelet a venezuelai Nicolás Maduro januárban történt elfogására emlékeztetne-e, vagy inkább az Irán elleni háborúra hasonlítana, Trump azt mondta az újságíróknak: „Ezt nem tudom megmondani.”

AFP News Agency on X (formerly Twitter): "Trump vows to 'take' Cuba as island reels from oil embargo.The communist island has plunged into darkness under a total power blackout linked to a crippling oil embargo imposed by Washingtonhttps://t.co/JYb23AldCX pic.twitter.com/vXBQ3FphRW / X"

Trump vows to 'take' Cuba as island reels from oil embargo.The communist island has plunged into darkness under a total power blackout linked to a crippling oil embargo imposed by Washingtonhttps://t.co/JYb23AldCX pic.twitter.com/vXBQ3FphRW

A The New York Times úgy értesült, hogy Miguel Díaz-Canel kubai elnök leváltása az Egyesült Államok egyik fő célja a most folyó bilaterális tárgyalások során. A lapnak négy, a tárgyalásokra rálátó forrás megerősítette: az amerikaiak jelezték a kubai tárgyalófeleknek, hogy Díaz-Canelnek távoznia kell.

Amerika azonban a kommunista kormánynak állítólag lehetőséget akar biztosítani arra, hogy hatalmon maradjon.

Trump Kubáról úgy nyilatkozott: „Ez egy bukott állam. Nincs pénzük, nincs olajuk, nincs semmijük. De gyönyörű országuk van.” Általánosságban véve Kuba „egy gyönyörű sziget”.

A hétvégén az újabb áramkimaradások heves tiltakozásokhoz vezettek a kommunista Kubában.

Az elmúlt néhány évben gyakran jelentettek országos áramkimaradásokat. A kubai hatóságok korábban ezeket az amerikai gazdasági szankcióknak tulajdonították, kritikusok szerint azonban a sziget elavult áramtermelő rendszerébe történő beruházások hiányát említették fontosabb okként.

„Csak idő kérdése” – Irán után Kubában is rendszerváltást akar Trump

Ami Kubában történik, az elképesztő – mondta Trump a Fehér Házban. De hogy mit tervez, azt nem árulta el.

Kuba: nem borítékolható, hogy sikersztori lesz

Az amerikai elnök Maduro leváltása és az Irán elleni támadásokban való részvétel után nyíltan arról beszélt, hogy „Kuba lesz a következő”. A venezuelai olajszállítások leállítása miatt súlyosbodott az energiaválság Kubában: hétfőn teljesen összeomlott az áramhálózat, a tízmillió lakos áram nélkül maradt.

A szigetország elnöke megerősítette: „Kubai képviselők nemrég tárgyalásokat folytattak az amerikai kormány képviselőivel, hogy párbeszéd útján megoldást keressenek a két ország között fennálló kétoldalú nézeteltérésekre” – mondta Díaz-Canel.

Trump némiképp eltérő hangsúllyal ellenben úgy fogalmazott: Kuba eddigi létezésének utolsó pillanatait éli. Új élet kezdődik.

A szigeten uralkodó nehéz helyzet ellenére nem világos, miért gondolja az amerikai elnök, hogy Kubában könnyű dolga lesz – írja a német Spiegel. Az országot a forradalom 1959-es győzelme óta egypárti diktatúra irányítja, a kommunista párt ellenőrzi az államot, a gazdaságot és a társadalmat. Más pártok nem engedélyezettek.

A lakosság többsége nem ismer más kormányzati rendszert, a jelenlegi kormányt ért minden kritika ellenére egy Egyesült Államok által kezdeményezett puccs támogatottsága valószínűleg meglehetősen csekély lesz.

Maduro titkos testőrsége: Mit kerestek a kubai különleges erők Venezuelában?

Az amerikai kommandósok Nicolas Maduro 32 kubai testőrét lőtték le a venezuelai rajtaütés során.