Katar légvédelme újabb iráni rakétát fogott el Doha felett – jelentette az Al Jazeera
A katari légvédelem vasárnap hajnalban ismét rakétát fogott el Doha felett – számolt be róla az Al Jazeera. Tovább éleződik a feszültség az Egyesült Államok, Izrael és Irán között.
Katar sem ússza meg az iráni terrorbombázást
Katar korábban közölte, hogy egy, az amerikai erők által üzemeltetett Al-Udeid légibázis ellen irányuló iráni támadás során 65 ballisztikus rakétát és 12 drónt fogtak el. A támadás következtében nyolc ember megsérült. A védelmi minisztérium megerősítette, hogy két ballisztikus rakéta eltalálta a bázist, míg egy drón egy korai előrejelző radarállomást vett célba. Halálos áldozatról nem érkezett jelentés.
A hatóságok közlése szerint a rakéták repeszei az ország több pontján földet értek, összesen nyolc sérülést okozva. A katari belügyminisztérium szóvivője, Abdullah Khalifa Al-Muftah dandártábornok televíziós nyilatkozatában elmondta: Katar irányába 66 rakétát indítottak, és országszerte 114 bejelentés érkezett lehulló repeszekről. A sérültek közül egy személy állapota súlyos.
Mobiltelefonos felvételek tanúsága szerint egy – feltehetően elfogott – rakéta darabjai szabadesésben zuhantak egy dohai lakóövezetbe, amelyről egy látványos videó is készült:
A belügyminisztérium rendkívüli figyelmeztetést adott ki, amelyben felszólította a lakosságot, hogy kerüljék a katonai létesítmények környékét, maradjanak zárt térben, és ne közelítsenek meg azonosítatlan törmeléket, illetve az ilyen eseteket jelentsék a hatóságoknak.
A védelmi minisztérium közlése szerint a több térséget célzó második támadási hullámot is „sikeresen elfogták”, a rakéták még azelőtt megsemmisültek, hogy elérték volna az ország területét. A hatóságok nyugalomra intették a lakosságot, és az hivatalos utasítások követésére szólítottak fel.
Katar elítéli az iráni támadást
Katar külügyminisztériuma elítélte az iráni ballisztikus rakétákkal végrehajtott támadást, amely – megfogalmazásuk szerint – a katari szuverenitás „kirívó megsértése”, „felelőtlen és vakmerő” lépés, amely veszélyezteti a térség stabilitását. Ibrahim Szultan Al-Hashemi, a minisztérium kommunikációs vezetője kijelentette: a támadás ellentétes a „jószomszédi viszony” elvével, és Katar fenntartja a jogot a nemzetközi joggal összhangban történő válaszadásra.
A minisztérium egyúttal az eszkaláció azonnali leállítására és a tárgyalásokhoz való visszatérésre szólított fel.
Az újabb rakétazápor azután indult, hogy Irán az Öböl térségében hajtott végre csapásokat az Egyesült Államok szövetségesei ellen, az amerikai és izraeli támadásra reagálva. A Reuters hírügynökség jelentése szerint Kuvait, Katar, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein is iráni rakétákat fogott el, és Jordánia is végrehajtott elfogásokat.
Mint ismert, nem ez volt az első iráni támadás Katar ellen. 2025 júniusában, az Irán és Izrael közötti 12 napos háború idején Irán rakétákat indított a Doha közelében található Al Udeid légibázis ellen, amely az Egyesült Államok legnagyobb katonai létesítménye a Közel-Keleten.
| Miért indított Izrael és Amerika támadást Irán ellen?
Izrael és az Egyesült Államok megelőző csapásának stratégiai célja a hosszú távú iráni egzisztenciális fenyegetések felszámolása. Ennek középpontjában Irán nukleáris programjának megsemmisítése áll, hogy a rezsim ne juthasson atomfegyverhez. Ezzel párhuzamosan az iráni ballisztikus rakétaprogram – beleértve a kilövőállásokat, a rakétarendszereket és a raktárkészleteket – kiiktatására is törekednek, hogy megakadályozzák egy esetleges pusztító válaszcsapás lehetőségét. A stratégia része továbbá Irán regionális befolyásának gyengítése is, különösen azoknak a fegyveres terrorszervezeteknek a visszaszorításával, amelyeket Teherán finanszíroz és irányít a térségben. |
A Neokohn Magyarországon szinte egyedülálló módon, évek óta kiemelt figyelemmel követi Izrael és a Közel-Kelet eseményeit. Kövesse folyamatosan frissülő tudósításainkat és elemzéseinket, hogy naprakész maradjon az iráni háborúval kapcsolatos legfontosabb fejleményekről.



