Szélsőbalosok mocskolódva zaklattak egy idős zsidó nénit a saját lakásán

white painted building under blue sky

Idős zsidó nőt ért verbális inzultus Párizsban baloldali aktivisták részéről.

Francia hatóságok vizsgálják annak az antiszemita incidensnek a körülményeit, amelynek során egy idős zsidó nőt szóban bántalmaztak Párizsban egy szórólaposztási akció közben – számolt be róla kedden az Europe 1. Az esetben a radikális baloldali La France Insoumise (LFI, magyarul az Engedetlen Franciaország) párt aktivistái érintettek.

Idős zsidó néni volt a francia szélsőbalosok célpontja

Az incidens vasárnap délután történt a város 19. kerületében, ahol az érintett nő zsidó él. A kampányanyagokat terjesztő aktivisták az épülethez érkeztek, és miután észrevették az ajtófélfára erősített mezuzát (egy kis tokba helyezett, tóraidézetet tartalmazó pergamentekercs, amelyet zsidó családok az ajtófélfára rögzítenek – a szerk.), közölték vele, hogy Sophia Chikirou, az LFI párizsi főpolgármester-jelöltjének támogatói.

A nő nem nyitott ajtót, arra hivatkozva, hogy korábban eltörte a farkcsontját. A beszámoló szerint ezt követően az aktivisták sértéseket kiabáltak neki, „mocskos zsidónak” nevezték, és azzal fenyegették meg, hogy visszatérnek, majd elhagyták a helyszínt. Az idős nő értesítette a rendőrséget, és fontolgatja hivatalos feljelentés megtételét. A hatóságok jelenleg az épület bejáratánál rögzített biztonsági kamerafelvételeket elemzik, és remélik, hogy azonosítani tudják az elkövetőket.

Amint arról a Neokohn is folyamatosan beszámol, Franciaországban jelentősen megszaporodtak az antiszemita incidensek a 2023. október 7-i, Izrael elleni, a Hamász által elkövetett terrortámadást követően.

A múlt héten Aurore Bergé, aki a kormány antiszemitizmus elleni politikájáért felel, a Ynetnek adott interjúban bejelentette: a francia kormány a következő hetekben új törvényjavaslatot terjeszt elő az antiszemitizmus elleni fellépés megerősítésére. A tervezet legfeljebb öt év szabadságvesztést és 75 ezer eurós pénzbírságot helyez kilátásba az antiszemita bűncselekmények elkövetőivel szemben.

A lyoni lincselés után politikai karanténbe kerülhet a francia szélsőbal

Korábban a radikális jobboldal volt karanténban. Most az antikapitalista, Izrael-gyűlölő LFI van soron.

Rájár a rúd a francia szélsőbaloldalra

Mint írtuk, az elmúlt napokban keményen bírálták hazájában az Engedetlen Franciaország vezetőjét, Jean-Luc Mélenchont egy szélsőjobboldali aktivista erőszakos halálát követően. A lyoni lincselés, amelyben pártja is érintett, veszélyezteti választási ambícióit. Mélenchon és antikapitalista, Izrael-gyűlölő pártja, az LFI hangsúlyozta, hogy mozgalmuk erőszakmentes, és visszautasította azokat a vádakat, miszerint ők lennének a felelősek a 23 éves Quentin Deranque halálával végződött verekedésért – írja a Politico, amely szerint az eset miatt politikai karantén fenyegetheti a pártot. Jacques-Elie Favrot, Raphael Arnault LFI-képviselő munkatársa ugyanis elismerte:

részt vett az erőszakos összecsapásokban, bár tagadta, hogy ő lenne a felelős a halálos rúgásokért.

Arnault egy másik munkatársa is gyanúsított, mert segített egy vádlottnak a szökésben. Gérald Darmanin igazságügyi miniszter és más politikusok Arnault lemondását követelték, az LFI azonban elutasította a frakcióból való kizárását.

Párizs berágott az amerikai nagykövetre, amiért posztolt a lyoni lincselésről

A francia kormány nem szereti, ha más országok véleményt nyilvánítanak az országban zajló folyamatokról – derült ki ismét.

Lyonban az Antifa meglincselt egy szélsőjobboldali aktivistát, Macron nyugalomra int

A 23 éves szélsőjobboldali aktivista erőszakos halála után most bosszútól tartanak a városban.