Dúró Dóra a magyar Greta Thunberg akar lenni – Netanjahu miatt hisztizik a képviselő

Dúró Dórának nem tetszett, hogy az egyik kormánypárti lap meginterjúvolta az izraeli miniszterelnököt.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője élesen bírálta a Mandiner Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel készített interjúját, valamint a Fideszhez köthető sajtó Izrael-barát megközelítését.

Dúró Dóra a Mandiner Netanjahu-interjúja miatt kezdett pampogni

A Mi Hazánk politikusa közösségi oldalán megjelent bejegyzésében azt állította, hogy Netanjahu „sztárként” jelenik meg a kormánypárti médiában, miközben – megfogalmazása szerint – a gázai eseményekkel kapcsolatos kritikák elmaradnak.

Dúró szerint a Mandiner interjúja „hajbókoló” hangnemben készült, és kizárólag olyan témákat érintett, mint az antiszemitizmus elleni fellépés, Orbán Viktor izraeli megítélése, illetve Izrael biztonsági helyzete. Bejegyzésében azt is kifogásolta, hogy a kérdező nem vetette fel a gázai háború humanitárius következményeit, és Izrael katonai műveleteit kizárólag az önvédelem narratíváján keresztül mutatta be.

A Mi Hazánk politikusa azt is sérelmezte, hogy a magyar kormány szerinte „egyoldalúan” áll ki Izrael mellett, és nem fogalmaz meg kritikát Benjamin Netanjahu felelősségével kapcsolatban. Dúró posztjában „kettős mércét” emlegetett, valamint azt követelte, hogy a magyar kormány szólaljon fel a gázai civil áldozatok ügyében.

„Magyarországot mély tisztelet övezi Izraelben” – Benjamin Netanjahu a Mandinernek

A Mandinernek sikerült interjút készítenie az izraeli miniszterelnökkel.

Dúró Dóra a palesztin önrendelkezés és a kétállami megoldás melletti kiállást hangsúlyozta, és pártja álláspontjaként fogalmazta meg Izrael politikájának elutasítását ebben a kérdésben.

A bejegyzés több, a nemzetközi vitákban is megosztó állítást tartalmaz, köztük a „népirtás” kifejezést, amelyet Izrael határozottan visszautasít, és amelyet számos jogi és politikai fórumon is vitatnak. Izrael álláspontja szerint a Hamász terrorszervezet 2023. október 7-i támadása után indított katonai műveletek célja az izraeli civilek védelme és a terrorfenyegetés felszámolása.

Dúró Dóra megszólalása jól illeszkedik a Mi Hazánk következetesen Izrael-kritikus külpolitikai retorikájába, ugyanakkor élesen eltér a magyar kormány és a parlamenti többség Izraelt támogató álláspontjától, amely az elmúlt években a két ország stratégiai kapcsolatának erősítését hangsúlyozta.

„Hányinger” – Már a tömeggyilkos iráni rezsimet mosdatják a magyar anticionisták

A saját népét elnyomó iráni rezsim is szövetségesekre talált a magyarországi anticionistákban.

Zsidó bevándorlóktól retteg a Mi Hazánk elnökhelyettese

Dúró Dórának nem tetszik ha hazánk a növekvő antiszemitizmus miatt Nyugat-Európából fogadna be zsidókat.

Kép: Facebook/Dúró Dóra