Egy diktatúra bukása mindig történelmi pillanat. Venezuelában ez különösen igaz: az éhezés, az elnyomás és a félelem elől menekülni kényszerült családok fellélegezhetnek, a bebörtönzéssel fenyegetett ellenzékiek újra reményt kapnak, Latin-Amerika számos országában pedig ünneplik egy, a nyomorral azonosított rezsim összeomlását. Sokak számára ez valóban egy új kezdetet jelent.
És mégis: alig telt el néhány perc a venezuelai rezsim bukása után, az amerikai felháborodásipar máris teljes fordulatszámra kapcsolt. A Jewish Breaking News véleménycikke.
Candace Owens újra Izrael-ellenes összeesküvés-elméletet gyárt
Candace Owens az elsők között igyekezett Venezuela felszabadulását egy Izrael-központú összeesküvés narratívájába illeszteni. Állítása szerint „a cionisták minden rezsimváltást üdvözölnek”, mert így „ellopják a földet, az olajat és más erőforrásokat”.
A gondolatmenet meghökkentő: egy latin-amerikai diktátor megbukik, és a felelős – természetesen – Izrael. Nem a korrupció. Nem a zsarnokság. Nem a csődbe vitt szocialista kísérlet. Hanem Izrael.
Ez a kanapé-radikalizmus iskolapéldája. A nyugati biztonság kényelméből, podcaststúdiók védett világából könnyű gúnyolódni és globális összeesküvés-elméleteket gyártani.
Sokkal nehezebb Caracas utcáin helytállni, amikor a titkosszolgálat figyel, a boltok polcai üresek, és a szavazatod semmit sem ér.
A különbség éles és beszédes. A latin közösségekben megkönnyebbülés és öröm uralkodik. Azok körében, akik évekig harcoltak a rezsim ellen, büszkeség és remény érezhető. Az influenszerek egy részében viszont düh. Nem azért, mert egy diktátor megbukott, hanem mert a reflektorfény nem rájuk irányul.
Owens reakciója sokkal kevésbé tűnik elvi kritikának, sokkal inkább egy megsértett nárcizmus megnyilvánulásának. Ez a történet soha nem Venezueláról szólt, hanem a figyelemről. Amint a történelem nem körülötte forog, az összeesküvés-elméletek gépezete azonnal beindul.
Cenk Uygur továbbvitte: „Miért kell nekünk Izrael összes háborúját megvívnunk?”
És Owens nincs egyedül. Hogy ne maradjon le, Cenk Uygur is felült ugyanarra a vonatra: Donald Trumpot Hillary Clinton „neokonzervatív korszakához” hasonlította, az Egyesült Államokat azzal vádolta, hogy „az egész bolygót bombázza”,
majd cinikusan feltette a kérdést: „Miért kell nekünk Izrael összes háborúját megvívnunk?” Az üzenet világos: ha Amerika fellép egy autoriter rezsimmel szemben, akkor a háttérben biztosan Izrael mozgatja a szálakat.
Ez a reflex nem új – legfeljebb különösen visszataszító. Amikor diktátorok buknak, Izraelt teszik felelőssé. Amikor tüntetők kelnek fel, a „cionisták” kerülnek célkeresztbe. Amikor a tények kényelmetlenné válnak, előkerül a jól ismert kutyasíp. Előre látható, mérgező és mélyen cinikus mechanizmus.
A valóság ennél jóval egyszerűbb.
Venezuela nem Izrael miatt omlott össze, hanem saját korrupciója, brutalitása és Nicolás Maduro gazdasági bűnei következtében. Az emberek nem a Moszad képzelt machinációi elől menekültek, hanem azért, mert éheztek, és elrabolták a szavazataikat.
Ezt a szenvedést ideológiai bosszúhadjárattá silányítani nem elemzés, hanem kizsákmányolás.
A valóságban Venezuelát ma Miamitól Madridig, Bogotától Buenos Airesig ünneplik
Az irónia teljes: az önmagukat „antiimperialistának” nevező hangadók gond nélkül elnémítják a latin-amerikai hangokat, hogy saját márkájukat építsék. A szabadságért küzdők díszletté válnak, egy egész nemzet fájdalma pedig fogyasztható tartalommá.
These young Venezuelans were streaming when they found out the news about the US strike on Venezuela. Their joy was raw and uncontainable.🇻🇪 pic.twitter.com/v5GFK7dkZL
— I Meme Therefore I Am 🇺🇸 (@ImMeme0) January 3, 2026
Venezuelát ma Miamitól Madridig, Bogotától Buenos Airesig ünneplik. A zsarnokság egy fejezete lezárult – és ennek önmagában elégnek kellene lennie.
Ha egyes „szakértők” dühösek, az nem azért van, mert igazságtalanság történt, hanem mert az igazságszolgáltatás nem kért tőlük engedélyt.
Szánalmas. Előre látható. És szerencsére teljesen irreleváns a történelem előrehaladásához.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
